Több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt őrizetbe vették Biszku Bélát az 1956-os eseményeket követő két sortűzzel összefüggésben.
Az IMF-fel való szakítás előkészítése, vagy a megállapodás politikai kárainak csökkentése - ezt a két lehetőséget latolgatta a közvélemény a komolyan aligha vehető IMF-követeléslista kiszivárgása...
Egyhetes éhségsztrájkba kezdett Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció három másik tagja Budapesten a Kossuth téren. A pártelnök ezt vasárnap késő este jelentette be a Parlament előtti téren.
A kisvállalati szektor segítette elsősorban tavaly az SAP magyar leányvállalatának növekedését - mondta el mai sajtótájékoztatóján a cég ügyvezető igazgatója, Ablonczy Balázs. A cég a magyar piacot...
A kormány célja, hogy mindenki diákhitelből vegyen részt a felsőoktatásban. Az oktatáskutató szerint a képzésből az egész társadalom profitál, ezért nem szabad csak a tanulóra terhelni ennek költségeit. Bár a diákhitelt felvevők nagyjából egyharmada 7 év alatt visszafizette tartozását, egyre nehezebb a diploma után elhelyezkedni: a pályakezdők átlagosan 3-6 hónap alatt találnak állást, de sokan…
Hiába ígérték a korrigálást, a hétfőn kezdődő őszi ülésszak elején biztosan nem tárgyalja a parlament a rehabilitációs ellátásra is jogosult özvegyek özvegyi nyugdíjának kérdését - írja a Népszava.
Több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt házi őrizetbe helyezték Biszku Bélát az 1956-os eseményeket követő két sortűzzel összefüggésben.
Oroszországnak rendkívül kellemetlen az azeri tiszt kiadatása és szabadon bocsátása miatt kialakult helyzet - kommentálta az ügyet vasárnap a Rosszija 1 állami televíziós csatorna.
Örömében sírta el magát Rakaczki Bence, a DVTK súlyos betegséggel küzdő kapusa, amikor meglátta a Barcelona által küldött képet, melyen a csapat tagjai együttérzésükről biztosították.
A Serie B-ben szereplő Vicenza megállapodott a Sampdoriával, hogy egy évre átigazolja a magyar válogatott futballistát, a védő szerződésében ugyanakkor szerepel egy pont, amely szerint januárban visszatérhet Genovába, vagy más csapat is elviheti.
Több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt őrizetbe vették Biszku Bélát az 1956-os eseményeket követő két sortűzzel összefüggésben – jelentette be Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész hétfőn.
Szeptemberben közel 1,3 millió gyerek kezdte meg tanulmányait. Nekik színvonalas közoktatásra lenne szükségük. Helyette államosított iskolákat, központilag kinevezett igazgatókat, merev alaptantervet, egységes tankönyveket, minisztériumban megszabott keretszámokat, és persze iskolaköpenyt kapnak - olvasható az ellenzéki párt közleményében.
Sokan utólag szembesülnek azzal, hogy a nem EU-ból érkező ajándékcsomagok után, ha értékük meghaladja a 45 eurót, fizetni kell. Interneten rendelt árunál 22 euró a limit.
Nem véletlenül hangsúlyozta a múlt csütörtöki kamatdöntési sajtótájékoztatón Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, hogy csak szigorú feltételek együttes teljesítése esetén fog majd a...
Jövő szeptember 1-jén indul majd az önkéntes feliratkozás a 2014-es választásra - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn, amikor újságírók előtt ismertette a választási eljárás tervezett változásait. Beszámolt arról is, hogy a 2014-es választáson nem lesz kampánycsend, átalakul a kampányfinanszírozás rendszere, és a kampányeszközök is korlátozottabbak lehetnek a…
Decembertől hetente háromszor Budapestről Kijevbe és Tel Avivba is repül a Wizz Air fapados légitársaság, miután a magyar légügyi hatóság által meghirdetett járatok indítási jogát határozatlan időre elnyerte; az új járatok évi 2 millió új utast hoznak - jelentette be Váradi József, a társaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Jövő szeptember 1-jén indul majd az önkéntes feliratkozás a 2014-es választásra - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn, amikor újságírók előtt ismertette a választási eljárás tervezett változásait.
A 2014-es választáson nem lesz kampánycsend, továbbá átalakul a kampányfinanszírozás rendszere, és a kampányeszközök is korlátozottabbak lehetnek a jelenleginél - ismertette Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn újságírók előtt.
A 2014-es választáson nem lesz kampánycsend, továbbá átalakul a kampányfinanszírozás rendszere, és a kampányeszközök is korlátozottabbak lehetnek a jelenleginél - ismertette Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
Az első félév végéig a cégbírósági adatok szerint a Jeremie alapok összesen 54 befektetést valósítottak meg magyarországi vállalkozásokban. A második negyedévben 13 új befektetés született, ami...
Az idei szinteknek megfelelően alakult az augusztusi forgalom, amely továbbra is halványan a tavalyi átlag felett produkál. Az idei első 8 hónapban eddig közel 68 ezer ingatlan adás-vétel történt, ami a tavalyi azonos időszaknál éppen 20%-kal jobb forgalmat mutat. Nem szabad azonban elfelejteni a tavalyi rendkívül gyenge év eleji piac és a végtörlesztés miatti idei erős első hónapok közti óriási…
Oroszországnak rendkívül kellemetlen az azeri tiszt kiadatása és szabadon bocsátása miatt kialakult helyzet - kommentálta az ügyet vasárnap a Rosszija 1 állami televíziós csatorna.
A gyermekvállalással, neveléssel összefüggő társadalombiztosítási és szociális ellátások jórészét korábban csak az édesanyák vehették igénybe. Az utóbbi időben azonban e területen is érezhetőbbé vált az „egyenjogúság” és egyre több juttatás az apák számára is elérhető.
Jövő szeptember 1-jén indul majd az önkéntes feliratkozás a 2014-es választásra - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn, amikor újságírók előtt ismertette a választási eljárás tervezett változásait.
Jövő év januárja helyett 2013. július 1-jétől javasolja felállítani az állami koncessziós dohányboltok rendszerét Magyarországon a parlament alkotmányügyi bizottsága. A reptéri vámmentes boltokra nem terjedne ki a törvény hatálya, nem lehetne örökölni a koncessziós jogot és dohánytermékeken kívül mást nem lehetne árulni a "Nemzeti Dohányboltokban", ugyanakkor egyes kistelepüléseken mozgóboltban is…
A negatív tartományba csúszott vissza a magyar piac a kisebb mértékű nyitást követő emelkedés után. A befektetők a ma újrainduló parlamenti ülésszak fejleményeire, a szerdán tartandó német...
A Wizz Air ma két új útvonal indítását jelentette be. Budapestről mostantól a légitársaság járatain lehet repülni a kijevi Zsuljani repülőtérre és a tel-avivi Ben Gurionra is. Ez azt jelenti, hogy a...
Aleksandar Ignjatovics villámgyorsan beépült a Honvéd csapatába. A szurkolók hamar megszerették és nemcsak a Siófokon szerzett győztes gólja miatt. A szerb belső védővel edzés után beszélgettünk.
A Tottenham annak ellenére szeretné leigazolni a télen Joao Moutinhót, a Porto középpályását, hogy augusztus utolsó napján csúnyán átverte őket a portugál klub.
A korábban a Barcelonában és a Chelsea-ben is futballozó, izlandi válogatott Eidur Gudhjonsen még mindig "ott van a szeren"! A 33 éves, tejfölszőke csatár a Seattle Sounders tartalékcsapatának meccsén sarkazott csodálatos gólt a Chivas hálójába.
Az online rádiók sokasága közül mi mára ezt ajánljuk: Talán még sokan emlékeznek az EstFm-re és a későbbi RadioCafe 98.6-ra. Jó zenék voltak és néha remek, néha (szerintem) bugyuta beszélgetős műsorok. Egyik meghatározó alakja volt a rádiónak Nesta (Machán Frigyes) aki most Gensi-vel (Genser András) közösen készíti a Neston internetes rádiót. Mi ma (is) ezt hallgatjuk. ITT Ráadásul a rádió…
Mario Monti és csapata 10 hónap kormányzás után is töretlenül népszerű, az olaszok 52 százaléka bízik bennük, 55 százalék pedig a legmegbízhatóbb politikusnak tartja a miniszterelnököt.
Főként Magyarország pénzügyi-gazdasági helyzetéről és az IMF-tárgyalásokról volt szó az Orbán Viktor kormányfő részvételével zajlott beszélgetésen, a tizenegyedik kötcsei találkozón - nyilatkozta a miniszterelnök sajtófőnöke. Havasi Bertalan beszámolója szerint Orbán Viktor kijelentette: 2008-ban egy rossz IMF-megállapodás született, most a kormány egy jó megállapodás tető alá hozásán dolgozik.
Tovább csökkentek az ingatlanárak Horvátországban; 2012 augusztusában átlagosan 2,9 százalékkal volt olcsóbb a lakások négyzetméterára, mint egy évvel korábban.
Az Obama- kormány „nem ír elő határidőt” Iránnak – közölte Hillary Clinton a Bloomberg üzleti és pénzügyi rádiónak adott nyilatkozatában. Az USA külügyminiszterének kijelentését Izraelben nem fogadták kitörő örömmel. „A tárgyalásos rendezés messze a legjobb módszer ahhoz, hogy a nukleáris fegyver létrehozásában meggátoljuk Iránt” – közölte az amerikai külügyminiszter. Clinton hétfői kijelentése…
A Cora búcsúzása után sem szűkül kétszereplősre a Privátbankár Árkosár-felmérése: a francia lánc kivonulása után Hollandiából érkezik az utánpótlás. A Spar-lánc az Interspar-hipermarketekkel vesz részt a jövőben az Árkosárban. A változást természetesen némi módszertani átalakítás is követi, hogy kimutatásunk se a havi, se az éves összehasonlíthatóság tekintetében ne torzuljon. Szeptemberben…