A Költségvetési Tanács (KT) elnöke szerint az IMF/EU-tárgyalások jelenlegi szakaszában a magyar kormányzatnak kell jeleznie, hogy mit akar és mit tud teljesíteni a megállapodás érdekében.
Több oltást ajánlott felnőttkorban is megismételni, így biztosítani lehet az újszülöttek védelmét is, akiket még nem oltottak be - mondta Ócsai Lajos, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) járványügyi főosztályának vezetője az MTI-nek.
Budapest — Az Európai Unió problémái miatt kell az IMF-hez fordulnunk – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szezonnyitó beszédében a parlamentben arról, hogy mi szükség van a Nemzetközi Valutaalap segítségére, ha a dolgok a kormány elképzelései szerint alakulnak.
A német alkotmánybíróság egy bajor keresztényszociális képviselő javaslatára közölte: megvizsgálja annak lehetőségét, hogy elhalassza a piac által már régóta várt döntését az állandó európai...
A nyári kánikula és szárazság után ősszel erősen megugorhatnak az élelmiszerárak. A gyenge termés miatt a gabonaárak csúcson vannak, és az áremelkedés várhatóan gyorsan megjelenik majd a gabonatermékek, pékáruk árában is. Augusztusban 6 százalék lehetett az egy évre visszatekintő drágulás, de a következő hónapokban még magasabbra szökhet az infláció - vélik a Portfolio.hu által megkérdezett…
Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság Biszku Béla ügyében, akit az 1956-os eseményeket követő két sortűzzel összefüggésben több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt vettek őrizetbe hétfőn.
Elkezdődött a 2013-as tavaszi kollekciókat felvonultató bemutatószezon. Első állomás: New York! New York után Londonba, Milánóba majd végül Párizsba zarándokol a divatvilág apraja-nagyja, hogy első kézből értesüljön az új szezon trendjeiről. Néhány évvel ezelőtt még csak a kiváltságosok nézhették végig az évente kétszer megrendezett Fashion Week (Ready To Wear) bemutatóit, ma már azonban – hála a…
Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság Biszku Béla ügyében, akit az 1956-os eseményeket követő két sortűzzel összefüggésben több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt vettek őrizetbe hétfőn.
Vanczák Vilmos Arjen Robben semlegesítésére, Dzsudzsák Balázs pedig meglepetésre készül a keddi Magyarország-Hollandia vb-selejtezőn. A szélső szerint van, amiben előrébb járunk az Oranjénál.
Két győzelem, egy döntetlen, három vereség. Ezzel a mérleggel zárta a bajnokság első szakaszát a Rákóczi labdarúgócsapata. A kaposváriak ezzel hét ponttal várják a folytatást a tabella nyolcadik helyéről.
Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője a fradi.hu-nak adott interjújában elmondta, akár egy meglepetéseredményre is képes lehet a magyar válogatott Hollandia ellen.
Fantasztikus szólógólt szerzett saját tizenhatosáról indulva Denilson Gabionetta, a Serie B-s Crotone brazil középpályása a Cittadella elleni hétvégi bajnokin.
A Haladás honlapján a hétvégi ETO-Haladás Ligakupa mérkőzés időpont módosításával kapcsolatban Artner Tamás, a szombathelyi gárda vezetőedzője azt a tájékoztatást adta a szurkolóknak, hogy a „Haladás belegyezése nélkül történt” mindez.
Várhidi Péter a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a sport365.hu oldalon vezetett rovatában a magyar labdarúgással kapcsolatos észrevételeit osztja meg Önökkel szakértőnkként.
Budapest — Éhezik, lavórban fürdik és a Parlament előtt sátorozik Gyurcsány Ferenc (51) miniszterelnök egy héten át. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke három párttársával vasárnap este vert tanyát a Kossuth téren, szombatig egy percre sem mennek el.
Az amerikai Volcker-szabályok és a brit Vickers-csomag egyfajta ötvözeteként várhatóan olyan javaslattal áll majd elő az Európai Unió, amely alapján a legnagyobb bankok csak külön e célból...
Öt százalékpontra növelte előnyét az újraválasztásáért küzdő Barack Obama amerikai elnök republikánus kihívójával, Mitt Romneyval szemben - közölte legfrissebb felmérésében a Gallup közvélemény-kutató intézet, amelyet a hétfői amerikai napilapok ismertettek.
Teljesen elektromos hajtású kisáruszállító gyártását jelentette be a Peugeot a minap: a Partner lemezei alá építenének hatékony villanymotoros hajtást, ami a városi forgatagban kifejezetten jó használhatóságot biztosítana. A Partner Electric 2013 második negyedévében kerül a szalonokba.
Nemzetközi képzés indul a Paksi Atomerőmű gyakorlóközpontjában. Az erről szóló együttműködésről a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kormányzótanácsi ülésén számolt be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyekért felelős államtitkára.
Minden idők legjobb csapatának nevezte a jelenlegi spanyol együttest Temur Kecbaja, a grúz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a két gárda keddi világbajnoki selejtezőmérkőzése előtt.
Gőzerővel készül nemzeti együttesünk a hollandok elleni, kedd esti csoportrangadóra. Dzsudzsák Balázs elmondta, jelenleg előrébb tartunk, mint a holland válogatott!
Az elmúlt hetekben számos híradás jelent meg a lakossági energiaszolgáltatás díjszabásának átalakításáról. A kormányfő a közműszolgáltatások nonprofit alapúvá alakításáról számolt be, miközben a Magyar Energia Hivatal elnöke korábban egy olyan előterjesztésről beszélt, ami szerint a lakossági tarifákat az elfogyasztott mennyiségtől függően "sávossá" alakítanák....
Az őszi hónapok a legalkalmasabbak arra, hogy ellenőriztessük az anyajegyeinket. Az „emlékező bőrről”, a gyanús jelekről, az eltávolítás lehetőségeiről dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász- kozmetológusa beszélt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 98,67 pontos, 0,54 százalékos emelkedéssel, 18.334,49 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.
A közelgő német és amerikai választások miatt a jegybankok és kormányok egyaránt laza politikát valósíthatnak meg, a választások után azonban nagy rumli jöhet, így érdemes óvatosnak lenni -...
Az Európai Bizottság nem tisztességes a Gazprommal - reagált az orosz cég elleni versenyfelügyeleti vizsgálat indítására a Gazprom elnökhelyettese egy hétfői telefonkonferencia során.
Hamarosan megrendezésre kerül a félmeztelen nők trambulin világbajnoksága. Az angol találmány promóvideója már elkészült, maga az esemény pedig jótékony célú, a mellrák elleni harc fontosságára buzdít.
A Juventus együttese a hírek szerint nem mondott le Fernando Llorente megszerzéséről és a téli átigazolási időszakban újra megpróbálkozik az Athletic Bilbao csatárának leigazolásával. A támadó José Mourinho szerint is a Zebráké lesz.
Soron kívüli feladatvégzésre vagy mulasztás pótlására utasíthatnák a jövőben a kormánymegbízottak az eljáró hatóságok vezetőit a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások ügyében. Az ezt kezdeményező törvénymódosítási javaslatot ma terjesztette a parlament elé a fideszes Navracsics Tibor és Szabó Erika.
A Swansea City megtalálta a sérülés miatt hosszú időre kidőlő Neil Taylor helyettesét. A walesiek ingyen szerezték meg a korábbi holland utánpótlás-válogatott Dwight Tiendallit.
Magyarország egyetlen romhalmaz, a gazdaság teljesítménye mintegy 1.3 százalékkal csökken, aki tud, menekül; Orbán csapolta meg az IMF 6 milliárdját; az LMP labancpárt - sistergett a levegő az Országgyűlés üléstermében.
Tíz éve nem tapasztalt mélypontot ért el a hét végén az észak-amerikai mozik forgalma, a legtöbb érdeklődőt vonzó Démoni doboz című horror bevétele sem érte el a tízmillió dollárt.
Villamosvonal az Erzsébet hídon, a csepeli HÉV bevezetése a Kálvin térig és az 1-es villamos vonalának meghosszabbítása a Kelenföldi pályaudvarig - egyebek között ezek a tervek szerepelnek a főváros hosszú távú villamosvonal-fejlesztési koncepciójában.
Stagnáló hitelezésről beszélt az előadók többsége a Joint Venture Szövetség (JVSZ) hétfői budapesti rendezvényén; a szakemberek egyetértettek abban is, hogy nem várható a forint drasztikus gyengülése, az euró árfolyama 280-290 forint körül ingadozhat.
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke szerint a magyar kormányzaton a sor, hogy lépjen a hitelkeretért folytatott tárgyalásokon. Azt is mondta, hogy az ország finanszírozásával nem lehet baj, a...
Többszázezres népünnepéllyel ért véget hétfő este London olimpiai nyara, amelynek sikerét a brit kormányfő az angol labdarúgó-válogatott 1966-os hazai világbajnoki győzelméhez hasonlította.
Mérsékelt ingadozást mutattak a hétfői kereskedés nagy részében a vezető amerikai részvényindexek. Az amerikai jegybank nyíltpiaci bizottságának ülése előtt három nappal inkább kivártak a befektetők:...