Becslések szerint 2012 első felében nem változott érdemben az aranykitermelés volumene a világban. A bányák üzemi költsége ezzel szemben új rekordot ért el. Soha nem került még annyiba egy uncia arany felszínre hozatala, mint az idei év első hat hónapjában. A Thomson Reuters hírügynökséghez tartozó GFMS fémpiaci tanácsadó cég nemrégiben megjelent kutatása szerint az üzemi költségek 19%-kal…
A magyar szakszervezetek korábban kétszer is találkoztak a nemzetközi szervezetekkel, amikor Budapesten jártak a delegációk, és sejtéseik szerint a kiszivárgott IMF-lista abszolút nem áll összhangban...
Az EURHUF árfolyam az augusztus végi ék formációból való kitörés után most egy lassú konszolidációs folyamat jeleit mutatja - állapíthatjuk meg a technikai elemzés tárházának felhasználásával. ...
Olasz lapértesülések szerint a Lazio német válogatott támadóját az angol Tottenham szerette volna szerződtetni a nyár folyamán, de a Nationalelf támadója nem kért belőle.
A hazai nagypapírok közül a MOL piacán lehetett a legjelentősebb mértékű, közel 6%-os árfolyam emelkedést tapasztalni a délelőtti órákban, mely ráadásul jóval átlag felettinek mondható forgalom...
U21-es válogatottunk az idei évben száz százalékos mutatóval büszkélkedhet, mind a négy tétmérkőzését és mindkét nemzetközi felkészülési meccsét megnyerte. Az Eb-selejtező sorozat végeztével Róth Antal szövetségi edző beszélt a most lezárult időszakról.
A jövő évre tervezett hiánycél elérése érdekében további létszám-racionalizálás várható a közigazgatásban: a létszámcsökkentés elsősorban a minisztériumi háttérintézményeket és a helyhatóságokat érintheti majd.
A jövő évre tervezett hiánycél elérése érdekében további létszám-racionalizálásra lehet számítani a közszférában. Tízezer közszolga elküldésével évi 40-45 milliárd forint spórolható - írja a Magyar Hírlap.
Három évvel ezelőtt tudta utoljára megverni a somogyi együttes az Újpestet, a kaposváriak fogadkoznak: a címben szereplő állítás a pénteki mérkőzés után sem fog változni.
Csak az idei évre 16 tárgyalási napot tűzött ki a pécsi egyetemen történt vesztegetés ügyének vizsgálatára a Győri Törvényszék - közölte Máté Kinga szóvivő-bíró.
A magyar szakszervezetek korábban kétszer is találkoztak a nemzetközi szervezetekkel, amikor Budapesten jártak a delegációk, és sejtéseik szerint a kiszivárgott IMF-lista abszolút nem áll összhangban...
Még nem adta fel teljesen a magyar kormány egy új Budapest központú légitársaság létrehozására vonatkozó terveit. Nem kizárt, hogy a kínai Hainan légitársaság visszatér Budapestre és újraindítja Budapest-Peking járatát, amit a magyar kormány is támogat. A kabinet akár új tárgyalások kezdeményezésére is nyitott egy Budapest székhelyű légitársaság létrehozására - írja a Napi Gazdaság internetes…
Hamarosan a magyar kormány is kialakítja álláspontját a közös uniós pénzügyi felügyelettel kapcsolatban - mondta az InfoRádiónak Martonyi János külügyminiszter. Hozzátette: a jelenlegi uniós...
Komoly kritikát kapott az amerikai Külügyminisztérium, amiért "káosz és gyenge védelem" jellemezte a líbiai konzulátust. Az Egyesült Államok bengázi külképviseletében a nagykövet és három másik személy életét vesztette kedden.
A MINI illetékesei már mindent elmondtak legújabb büszkeségükről, a Paceman-ről, ami a szeptember végén megrendezésre kerülő Párizsi Autószalonon mutatkozik be a nagyközönség előtt. A MINI jelenkori kínálatának különben hatodik modellje a Paceman, amely az ötajtós Countryman padlólemezét örökli.
A Fed-döntés okozta kiváló nemzetközi hangulatban átmenetileg tovább erõsödött este a forint, ma reggel pedig szárnyalnak a hazai részvények. Az euróval szembeni forint jegyzések a 281-es...
Devizapiaci intervenciót helyezett kilátásba a jen gyengítésére, valamint monetáris lazításra sürgette a tokiói jegybankot a japán pénzügyminiszter pénteken a szigetország romló gazdasági kilátásai miatt.
Maruzsa Zoltán, az ELTE oktatója az új felsőoktatási helyettes államtitkár szeptember 15-től - jelentette be Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár pénteken Budapesten.
Devizapiaci intervenciót helyezett kilátásba a jen gyengítésére, valamint monetáris lazításra sürgette a tokiói jegybankot a japán pénzügyminiszter pénteken a szigetország romló gazdasági kilátásai miatt.
Egyre nagyobb a zűrzavar a volt szociális járadékosok özvegyi nyugdíjának ügyében. A minisztérium összevissza hazudozik, a kormánypárti média sumákol, az özvegyek meg keserű bizonytalanságban vannak. Az ügy egyre botrányosabb fordulatokat vesz - olvasható a Korózs Lajos által jegyzett közleményben.
A hét utolsó napján ralizik egész Európa miután tegnap este a Fed újabb eszközvásárlási programot jelentett be. Az irányadó nyugat-európai indexek másfél százalék feletti emelkedést könyvelhetnek el....
Beindul a "toborzás" katasztrófahelyzetekre, a hivatalok azt kívánják felmérni, ki mozgósítható polgári védelmi szolgálatra - írta pénteki számában a Népszava, amely szerint a főváros XI. kerületében már elkezdték postázni a mellékletekkel együtt háromoldalas levelet.
Többszörös olimpiai bajnokunk, Kammerer Zoltán a férfi kajak mezőny nagy öregjeként három fiatallal ezüstérmet szerzett a londoni olimpián a kajak négyesek versenyében.
Vaclav Klaus cseh elnök aláírta azt a törvényt, amely révén lassabban fognak emelkedni a nyugdíjak az országban az elkövetkező három évben - írja a Világgazdaság.
A BMW új, 1,5 literes, háromhengeres turbómotorja után bemutatta az annak helyet adó Active Tourer koncepciót, amely hamarosan szériagyártásban is napvilágot lát majd.
A Real Madrid spanyol csapatkapitánya az AS-nek adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy szerinte elképzelhetetlen volt az, hogy Cristiano Ronaldo más csapatban folytassa a pályafutását, mint a Real.
Újraindul a termelés a kapuvári húsgyárban - írja pénteki számában a szerdán még csak szinte teljes leállásról beszámoló Kisalföld Zsobrák Péter tulajdonosra hivatkozva.
Az EKB és az IMF 300 milliárd eurós spanyol kötvényvásárlásra készül - írja egy holland lap mai száma. Spanyolország hivatalosan még nem kérte a mentőcsomagot.
Az MSZP információi szerint komoly megszorításokra készül a kormány a rendvédelmi dolgozókat illetően. Január 1-jétől a végrehajtó állomány jó részét nettó bércsökkenés fenyegeti.
Védőhálót kapott a kapuvári húsgyár azzal, hogy a kormány kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította a két működtető társaságot, de a munkavállalóknak egyelőre aggályaik vannak a napi szintű működés bizonytalanságai miatt - mondta Pászli Tibor helyi szakszervezeti vezető, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének alelnöke pénteken az MTI-nek.
Az EKB és az IMF 300 milliárd eurós spanyol kötvényvásárlásra készül - írja egy holland lap mai száma. Spanyolország hivatalosan még nem kérte a mentőcsomagot.
Beindul a "toborzás" katasztrófahelyzetekre, a hivatalok azt kívánják felmérni, ki mozgósítható polgári védelmi szolgálatra - írta pénteki számában a Népszava, amely szerint a főváros XI. kerületében már elkezdték postázni a mellékletekkel együtt háromoldalas levelet.
A mezőny egyetlen százszázalékos csapataként tovább őrizheti makulátlan mérlegét a spanyol futballbajnokságban az FC Barcelona, amely a Getafe otthonába látogat.