Egy újabb görög hír borzolja a befektetők kedélyeit, így az irányadó nyugat-európai indexek gyenge lábakon állnak, többen a negatív tartományban tartózkodnak. A makronaptár a mai délelőttre...
Az elektromos autókkal foglalkozó írásainkban mindig kemény kritikával illettük azt a tényt, hogy a fosszilis energiahordozókkal táplált hálózati töltés nem is feltétlenül jár kézben az externáliák csökkenésével, noha az kétségtelen, hogy a nagyvárosok lokális problémáit azért némileg orvosolni lenne képes a technológia elterjedése.
Már készülnek a számítások a gazdasági tárcánál a segélyezési plafon bevezetéséhez - mondta el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Soltész Miklós szociális-, család- és ifjúságügyért felelős...
Hamis öt- és tízezer forintos bankjegyekkel fizettek egy pusztadobosi boltban; az ügyben a rendőrség három baktalórántházi férfi ellen indított eljárást. Korábban egy disznót is gagyi bankókkal vásároltak meg.
Antal Attila, volt vezérigazgató meghallgatásával folytatódott a BKV-per tárgyalása a Kecskeméti Törvényszéken. Vallomása elején Antal elismerte a fénymásolók ellenőrzésével kapcsolatos vádban való bűnösségét, majd hosszan beszélt a BKV-nál betöltött szerepéről.
Több cikk is a közszféra leépítésével foglalkozik és különböző számok látnak napvilágot az elküldeni kívánt közszolgákkal kapcsolatban. - A szakszervezetek is csak a sajtóból tájékozódnak a létszámleépítésekkel kapcsolatban - mondta Varga László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Hivatalosan is bejelentette a Fed az újabb mennyiségi lazítást, ennek nyomán megvizsgáltuk, hogy a korábbi hasonló programok milyen hatással voltak a részvények és az egyéb kockázatos eszközök...
Magas hozamot ígért, ám a jóhiszemű "befektetők" pénzét sajátjaként használta fel az a budapesti nő, aki üzletszerűen végzett betétgyűjtési tevékenységet. Az adóhatóság közérdekű bejelentés alapján végzett vizsgálatában 83 millió forintos adóhiányt állapított meg, továbbá 69 millió forintnyi bírságot és pótlékot szabott ki a fővárosi magánszemélyre. A károsultak száma száz körülire tehető....
Kőbányán, a Hős utcában elképesztő körülmények között él több száz ember. Két lakótelepen összesen mintegy ezren laknak, patkányok és szeméthegyek között.
Újabb felkészülési mérkőzése marad el a Sydney FC labdarúgócsapatának, így a klub új szerzeményének, Alessandro Del Pieronak a bemutatkozása továbbra is várat magára.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által a Dataplex Kft. 2005 és 2010 között szerződéseivel kapcsolatban tett feljelentése nem tartalmaz olyan új tényállást, amely miatt új ügyként kellene azt kezelni, ezért azt egy már korábban indult nyomozáshoz csatolják - tudatta a Legfőbb Ügyészség kedden az MTI-vel.
Augusztusban az ágazati adatokban nem volt tetten érhető az építőipar válsága, de ez nem jelenti a kilátások javulását. "Sokkal inkább a szezonális hatások és a megváltozott jogszabályok vezettek...
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által a Dataplex Kft. 2005 és 2010 között szerződéseivel kapcsolatban tett feljelentése nem tartalmaz olyan új tényállást, amely miatt új ügyként kellene azt kezelni, ezért azt egy már korábban indult nyomozáshoz csatolják - tudatta a Legfőbb Ügyészség kedden.
Újabb rekord. már a 130 ezret is meghaladja azoknak az önkénteseknek a száma, akik jelentkeztek a brazil 2013-as Konföderációs Kupára és a 2014-es vb-re.
Ma délután 14:00-kor dönt a monetáris tanács arról, hogy legyen-e újabb 25 bázispontos csökkentés, ha a 4 kültag ismét ráerőlteti akaratát a 3 beltagra. Legutóbb augusztus 28-án vágott kamatot, ekkor 4 forintot gyengült az itthoni fizetőeszköz az euróval szemben. Jelenleg a bankközin 283.10-nél tartunk és reggel óta gyengül a forint a főbb devizákkal szemben.
Elképesztő, ami a magyar úszósportban zajlik az elmúlt hetekben. A londoni olimpiai sikeres szereplését kihasználva úgy tűnik, mindenki mindent megpróbál, hogy felhívja magára a figyelmet
Martonyi János külügyminiszter szeptember 25-29. között New Yorkba, az ENSZ Közgyűlés 67. ülésszakára látogat, ahol számos ülésen felszólal és bilaterális tárgyalásokat folytat - közölte a Külügyminisztérium kedden az MTI-vel.
A helyszínen életét vesztette az a kerékpáros, akit kedden délelőtt gázolt el a Tapolcáról Székesfehérvárra tartó személyvonat, Alsóörsnél - értesült a HavariaPress.
Formájáról kapta nevét a brit fővárosban a múlt héten átadott, a Kristály. A világ egyik "legzöldebb" építménye a napenergia mellett az esővizet is hasznosítja, 50%-kal kevesebb áramot fogyaszt és...
Bacary Sagna az egyik kiszemeltje az olasz bajnokságban rendkívül gyengén rajtoló Internazionale csapatának. A francia szívesen el is hagyná az Arsenalt.
A foglalkoztatottsági nehézségekkel teli időszakban a személyzeti tanácsadó cégek munkaerő-piaci szerepe egyre fontosabbá válik a brüsszeli Jobs for Europe (Munkahelyeket Európának) konferencia résztvevői szerint - áll a lapunknak eljuttatott sajtóanyagban.
A Real Madrid hétfő este megszerezte második győzelmét a spanyol bajnokság 2012-2013-as szezonjában. José Mourinho szerint nem játszottak jól, de csapatként "jó munkát végeztek".
Százlakásos önkormányzati bérház épül jövőre a XIII. kerületben, és folytatódik a Pozsonyi út felújítása is - mondta Tóth József (MSZP) polgármester az MTI-nek. Helytelennek tartja, hogy az önkormányzati iskolák állami kézbe kerülnek, s a pénztelenséget nevezte a legnagyobb kihívásnak a helyhatóságoknál.
Erősödött a Költségvetési Tanács a most elfogadott törvényi változásokkal a szervezet elnöke szerint. Kovács Árpád, a KT elnöke az MTV kedd reggeli műsorában arról is beszélt, hogy az IMF feltételei...
A BKV volt vezérigazgatója egyetlen szerződés megkötésében ismerte el felelősségét, a többi ellene szóló vádat visszautasította a Hagyó Miklós és 14 társa ellen indított büntetőügy keddi tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken.
Nagyon könnyen jelentősen emelkedhet az kakaó árfolyama az egyik legjelentősebb termelő országban, Elefántcsontparton elképzelhető változások miatt. A kakaótermelési szabályok reformjára készülnek az országban, amely felhajthatja az árat, emellett egy esetlegesen kirobbanó belpolitikai válság is forróbbá teheti a kakaópiacot.
Az elmúlt hónapok átlagához képest visszafogottabb volt a kereslet a 3 hónapos diszkontkincstárjegyek iránt a mai aukción. Az Államadósság Kezelő Központ a tervezett 45 milliárd forint összegben...
A Széchenyi Tőkebefektetési Alap közel 50 millió forintos befektetésével kisebbségi üzletrészt szerez az Eno-Pack Kft.-ben, a cég pedig bővülő eszköz és munkatársi állományával megerősítheti beszállítói pozícióit.
Felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához az ajkai önkormányzat a Veszprémi Törvényszék jogerős döntése ellen, amelyben jogsértőnek találták, ezért hatályon kívül helyezték a képviselő-testületnek az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium Hit Gyülekezetének történő átadásáról szóló határozatait - közölte az önkormányzat kedden az MTI-vel.
Egy friss felmérés szerint nem bővült a kínálat, így az üresedési ráta, a bérleti díjak és a kiadott területek többé-kevésbé változatlanul maradtak a budapesti ipari- és logisztikai ingatlanok piacán az első félévben.
A Tudatos Vezetés HR Blog szerzőjének tapasztalatai szerint az egyik legnehezebb dolog, hogy az általunk kívánt változások gyökeret verjenek, majd fennmaradjanak, akár egyéni, akár szervezeti szinten szeretnénk valami új szokást, működést kialakítani. Tíz tanács Morten T. Hansen-től, a Berkeley és az INSEAD professzorától.
Egészen elképesztő, soha nem látott jelenetet rögzítettek a kamerák Brazíliában! Egy alacsonyabb osztályú bajnokin a Ponta Pora csapatorvosa a pályára rohanva, gólhelyzetben szerelte az ellenfél csatárát!