A régiós részvénypiacokon a vevők irányítják a kereskedést, a BUX 0,8 százalékos emelkedést könyvelhet el a déli órákig. Az optimista hangulatot még mindig a pénteki Jackson Hole-i konferencia...
A kiszervezést követően a BKV teljes hitelállományát a buszos üzletágra terhelnék, így a kiszervezéssel a főváros gyakorlatilag csődbe viszi az üzletágat – ezt Horváth Csaba, az MSZP budapesti frakcióvezetője mondta az ATV Start című műsorában.
Akvizíciókat tervez a világ második legnagyobb számítógépgyártója, a Lenovo annak érdekében, hogy a növekedést támogassa és tovább terjeszkedjen olyan területeken, mint például a mobilgyártás. A cég...
Csehországban 2,3 százalékkal (546 koronával), 24 ezer 626 koronára emelkedett a második negyedévi átlagos havi bruttó bér az egy évvel korábbihoz képest.
Szerzs Szargszján örmény államfő bejelentette, Örményország készen áll egy háborúra Azerbajdzsán ellen, amennyiben a szomszédos ország tovább feszíti a húrt.
Legalább tízezren tüntettek a hétvégén Hongkongban a kínai központi vezetés nemzeti oktatási terve ellen. Az új iskolaévben bevezetendő terv a demonstrálók szerint elfogult, és "agymosásnak" veti alá a gyerekeket.
Gerd Walker személyében új ügyvezető igazgató felelős az Audi Hungaria Motor Kft.-nél a járműgyártásért szeptember elsejétől - jelentette be társaság hétfőn.
Bajnai Gordon szerint az országnak ma a nemzetet megosztó, haladásellenes, a szolidaritást elvető és Európától elforduló kormánya van. A volt miniszterelnök úgy véli: korszakváltásra van szükség, azoknak, akik az ország gyarapodásában érdekeltek, az elmúlt két és az azt megelőző nyolc év hibáiból tanulva olyan célrendszert kell megalkotniuk, amely a következő negyedszázadban a kormányzati politika…
Emeli bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a benzin ára a héten nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
Magyarország kétszeresen is mulasztást követett el - mondta el lapunknak Róna Péter közgazdász, jogász. Emlékeztetett arra, Azerbajdzsán fenntartással élt az Európa Tanácsnál az elítélt személyek kiadatásáról szóló strasbourgi egyezmény 12. cikkelyével kapcsolatban, a szerződések jogáról szóló bécsi egyezménynek megfelelően.
Három forinttal emeli szerdától a gázolaj nagykereskedelmi listaárát a MOL, miközben a benzinét változatlan szinten hagyja - tudta meg a Portfolio.hu. Az áremelést elsősorban a forint dollárral...
Emeli bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a benzin ára a héten nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
Az Európai Bizottság szokásos déli brüsszeli sajtótájékoztatóján is előkerült az azeri gyilkos pénteki magyarországi kiadatásának ügye. Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének szóvivője,...
A miniszterelnök szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) alapítása kiválóan példázza a kormányzat államépítési törekvéseit, amelyek alapelve az, hogy csak az erős államszervezettel rendelkező nemzetek lehetnek erős haza birtokosai.
A benzinár változatlansága mellett 3 forinttal nő a gázolaj költsége a hazai töltőállomásokon szerdától. Ennek hatására a hét közepétől átlagosan 440 forintért tankolhatunk dízel, 438-ért pedig benzin üzemanyagot.
Le kellett zárni az Európai Parlament (EP) brüsszeli épületének egy részét, mert repedéseket találtak a plenáris ülésterem tetőszerkezetének három fából készült tartógerendáján.
A Citroën DS3 teszjeinken már benzines, és sportosságot sugalló dízelmotorral is bizonyította rátermettségét, azonban a franciák palettájáról még hiányzott egy igazán dögös kabrió. Ezt pedig a stílusmini derékra vetkőzött verziójával orvosolják a franciák, s a típusról a szeptember végi Párizsi Autószalonon esedékes bemutatkozás előtt már le is rántották a leplet.
A Regnum orosz hírportál hétfőn több olyan internetes forrást idézett, amely szerint az Egyesült Államok előre tudott az életfogytiglanra ítélt Ramil Safarov azerbajdzsáni katonatiszt kiadásáról.
Az előző negyedévi stagnálás után csökkent a béren kívüli juttatásokat nyújtó vállalkozások aránya. A következő évben a kkv-k kevesebb, mint fele akar csak valamilyen természetbeni hozzájárulást adni.
Hamisított Erzsébet-utalvánnyal próbáltak meg fizetni több szegedi üzletben az elmúlt hetekben - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel.
Megnyitotta kapuit a nagyközönség felé Győr legújabb szállodája, az ETO PARK HOTEL**** Business & Stadium, Győr Magyarország első stadionpanorámás szállodája.
A szeptember második felében esedékes Párizsi Autószalonon bemutatkozik az összehasonlító teszten szerepelt 208-as GTI átirata, amely nemes és legendákat szülő felmenői után ismét izgalmas oroszlános kisautóként jelentkezhet majd.
Az unió legerősebb országai lekezelik a kisállamokat - mondta Schöplin György fideszes európai parlamenti képviselő az InfoRádió Aréna című műsorában. A néppárti politikus szerint fontos lenne közel maradni Németországhoz, és helyet kapjon az esetlegesen a németek által létrehozandó mag-Európában.
Örményországot és Azerbajdzsánt egyaránt mértékletességre inti az Európai Bizottság a Ramil Sahib Safarov kiadatása miatt a két ország között kialakult feszültség kapcsán.
A nemzetközi sajtó leginkább az első kanyarban történt súlyos balesetet taglalja a mclarenes brit Jenson Button győzelmével végződött Forma-1-es Belga Nagydíj másnapján.
Minden idők egyik legnagyobb kapusgólját szerezte Dominique Niederhauser, a Dardania Lausanne kapusa, aki előbb mellel megtolt egy előre ívelt labdát, majd saját térfele közepéről az ellenfél hálójába lőtte.