Huszti Szabolcs négy gólpasszal járult hozzá a Hannover győzelméhez, óriási pofonba szaladtak bele Hajnal Tamásék a Bayern otthonában, kikapott Szalai Ádám csapata, a Mainz is.
Csendes kereskedésben gyengült a forint, az eurót délután fél négy után 285 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a péntek esti 283,92 forinttal szemben.
Az LMP kérni fogja a kormánytól, hogy hozza nyilvánosságra azoknak a bakui tárgyalásoknak a jegyzőkönyveit, amelyek Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Ilham Alijev azeri elnök között zajlottak - jelentette be hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek.
Így kísérik figyelemmel a rovarok útvonalát és egymással való interakcióit a szabadban, hogy képet kapjanak a rovarok összetett társadalmi viszonyairól.
Az előttünk álló héten élénkülhet a forgalom a nemzetközi részvénypiacokon, a nyári szabadságok után egyre több piaci szereplő tér vissza a parkettekre. A tőzsdeindexeket továbbra is az újabb...
A több korábbi nagypályás válogatott – Horváth Ferenc, Vincze Ottó, Lőw Zsolt – mellett Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkárt is foglakoztató Dunakeszi Kinizsi futsalcspata az azeri Araz Nahicseván ellen avatja a felújított sportcsarnokot.
A berlini kormány határozottan ellenzi, hogy az Európai Központi Bank államkötvények felvásárlásával támogassa a pénzügyi válságba jutott uniós országokat. A Frankfurtban működő központi bank korábban csak kivételes esetben és közvetett formában vett államkötvényeket.
Azerbajdzsán igazságügyi minisztériuma korábban arról tájékoztatta a magyar szaktárcát, hogy nem alakítja át az örmény katonatársát meggyilkoló Ramil Sahib Safarov ítéletét, hanem annak végrehajtását közvetlenül folytatja; a hivatalos azeri levél tartalma pedig alapos garanciának volt tekinthető - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az MTI-vel, a Demokratikus Koalíció (DK)…
Többszázezer forint bírságra számíthat az a Heves megyei jósnő, aki nem adott nyugtát az általa végzett szolgáltatás ellenértékéről az adóellenőröknek - tudatta a NAV Észak-magyarországi regionális adó-főigazgatóságának médiareferense hétfőn az MTI-vel.
Tucatnyi kérdésre vár választ Orbán Viktortól az MSZP vezetője az azeri baltás gyilkos kiadatásáról, köztük arra, hogy szóba került-e közte és az azeri elnök között a Magyarországon életfogytiglanra ítélt Ramil Safarov átszállítása, illetve hogy ígért-e bármilyen ellenszolgáltatást Azerbajdzsán.
A The Holiday című amerikai romantikus komédiában van egy jelenet, ahol a föhős, Iris (Kate Winslet) együtt vacsorázik a legendás Hollywood-i forgatókönyvíróval Arthur Abbott-tal (Eli Wallach). A lány válságos időszakot él át, nemrég lépett ki egy rossz kapcsolatból, maga alatt van. Az öreg író meghallgatja, elgondolkodik, majd elmondja, hogy egy filmben sokféle lehetséges karakter van, a probléma…
Az ország első félévi államháztartási deficitje a GDP 6,7-7,1 százaléka, ebből ítélve újabb megszorítások nélkül lehetetlen teljesíteni a 4,5 százalékos idei vállalást.
Az anya a mellékhelységben volt, amikor egy kocsiajtót hallott becsapódni és azt hitte, hogy a kislány már visszaszállt az autóba, ezért beült és elhajtott.
Felavatta új üzemét a tenyésztéssel, keltetéssel, valamint takarmánygyártással foglalkozó Baromfi Coop Kft. a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Petneházán.
Az US Openen a már a negyedik fordulót rendezik hétfő délután 17 órától, a hölgyeknél Pironkova-Ivanovic mérkőzéssel, míg a férfiak versenyében az Almagro-Berdych meccsel nyitjuk meg élő közvetítésünket, tartsatok velünk!
Az Európai Központi Bank (EKB) a múlt héten immár huszonötödik hete nem vásárolt államkötvényeket másodlagos értékpapír-piaci intervenciós programjának (SMP) keretében - jelentette be a pénzintézet hétfőn.
Csökkent a Gazprom gázexportja az idén az első nyolc hónapban az egy évvel korábbihoz képest, miközben augusztusban visszaesett az orosz gáztermelés is júliushoz viszonyítva.
A Magyar Suzuki Zrt. idén november és december hónapban egyműszakos munkarendet vezet be - olvasható a cég által kiadott sajtóközleményben. A munkaerő-állományt azonban a kedvezőtlen üzleti környezet...