2012. szeptember 6. csütörtök

szept. 6
11:39
Conte hasonlít rám, ő az olaszok Special One-ja - José Mourinho (Agroinform)
A Real Madrid mestere elismerően nyilatkozott Antonio Contéról, aki tíz hónapos eltiltását tölti.
szept. 6
11:45
Jobb, ha sietnek a kkv-k: perceken múlhat az állami támogatás! (Privátbankár)
Nem egészen lehet pontosan tudni, hogy az eddig igen népszerű kombinált mikrohitel program mögül miért fogy el lassan a forrás. Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) egyik legnépszerűbb konstrukciójáról van szó, melynek egy részét külön budapesti és Pest megyei mikrovállalkozásokra szabták, másik részét pedig a vidéki kiscégeknek írták ki – beruházási célú projektekhez, elsősorban eszköz-, szoftver- és…
szept. 6
11:45
Telefoncsalásokkal foglalkozó országos bűnszervezet bukott le Zalában (Alternatív Energia)
Az ország 17 megyéjében vásárolt hamis cégiratokkal mintegy ötszáz prémiumkategóriás mobiltelefont egy jól szervezett bűnbanda, amelynek tagjai csaknem 40 millió forintos kárt okoztak a szolgáltatóknak - közölte a nyomozást lezáró csütörtöki sajtótájékoztatóján Zalaegerszegen a városi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője.
szept. 6
11:45
Egy éve segíti Svájc a frankhiteleseket - Kérdés meddig? (Portfolio)
Napra pontosan egy évvel ezelőtt vezette be a svájci jegybank azt az árfolyamküszöböt a frank féktelennek tűnő szárnyalása feltartóztatására, amelyről a jelenlegi jegybankelnök is elismerte nemrég:...
szept. 6
11:47
IMF/EU-tárgyalások - MSZP: Orbán fejezze be a megszorító politikát! (Alternatív Energia)
Az MSZP arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy "fejezze be a hazudozást és az országot nyomorba döntő, megszorító politikáját" - közölte az ellenzéki párt szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagálva, hogy a Magyar Nemzet csütörtöki számában arról írt: tájékoztatást kaptak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) követeléseiről a kormánypárti képviselők szerdán a sárvári…
szept. 6
11:51
Két út a kormány előtt - hetilapszemle (Infostart)
A Figyelő a hiteltárgyalásokról ír, míg a Heti Válasz az oktatás újdonságairól készített összeállítást.
szept. 6
11:51
Szenzáció: magyar játékost igazolt a Los Angeles Lakers (Gondola)
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság sztárcsapata, a Los Angeles Lakers egyéves nem garantált szerződést kötött Somogyi Gergellyel.
szept. 6
11:51
Az RMDSZ önállóan indul a parlamenti választásokon (Kripto Akadémia)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) önállóan indul a decemberi parlamenti választásokon - közölte Borbély László politikai alelnök csütörtöki marosvásárhelyi sajtóértekezletén, arra reagálva, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) közös magyar jelöltlisták állítását szorgalmazza.
szept. 6
11:54
Megvan az első doppingeset: erőemelő bukott le a paralimpián (Sport365)
A londoni paralimpián szereplő Bruno Pinheiro Carra brazil erőemelő fennakadt egy doppingvizsgálaton.
szept. 6
11:56
Forma-1: egyre vadabb teóriák látnak napvilágot Hamilton átigazolási ügyében (Sport365)
Mióta kipattant, hogy Lewis Hamilton állítólag a Mercedesnél folytatja a versenyzést a következő szezonban, a brit sajtó érdekesebbnél érdekesebb elméletekkel állt elő. Az f1-live.hu hírportál ezek közül szemezgetett.
szept. 6
11:57
CSR Hungary Díj 2012: október 15-éig lehet pályázni (HR Portál)
Idén 2012. október 15-ig lehet pályázni a CSR Hungary Díjra, amire eddig több mint száz cég jelentkezett.
szept. 6
11:57
Andorra egy tétmeccsen győzött története során (Agroinform)
A FIFA statisztikája szerint az országnak 3037 igazolt játékosa van, mindössze 27 klubban.
szept. 6
11:58
Huszonkét találkozóval kezdődnek az európai vb-selejtezők (Sport365)
A magyar labdarúgó-válogatott andorrai fellépése mellett további 21 találkozót rendeznek pénteken az 2014-es brazíliai világbajnokság európai selejtezősorozatának első játéknapján.
szept. 6
11:59
Az első doppingeset (Agroinform)
A londoni paralimpián szereplő Bruno Pinheiro Carra brazil erőemelő fennakadt egy doppingvizsgálaton.
szept. 6
12:03
Vészharangot kongatnak az Unió vezetői (Privátbankár)
Barroso szociális vészhelyzetet vizionált, az Európai Tanács elnöke azonnali politikai lépéseket sürgetett a munkaerőpiacon, míg az Európai Parlament elnöke szerint haragot és frusztrációt szül a fiatalok munkanélkülisége.
szept. 6
12:03
Egy éve nem volt ekkora kereslet az 5 éves magyar államkötvények iránt (Portfolio)
A tervezett 45 milliárd forintnál 17,5 milliárddal több magyar államkötvényt értékesített a mai aukción az Államadósság Kezelő Központ. A 3 és 5 éves lejáratú államkötvények iránt 4-5-szörös...
szept. 6
12:03
„Bombát rögzítettek a testemre” Túszul ejtették a bankárnőt (ATV)
Los Angelesben két fegyveres bankrabló túszul ejtette egy bank vezetőjét, majd egy bombára hasonlító szerkezetet kötöttek a hasára mielőtt kifosztották volna a Bank of America helyi fiókját.
szept. 6
12:05
Hatalmas tolongás volt a magyar állampapírokért (Privátbankár)
Masszív túljegyzés mellett zajlott az Államadósság Kezelő Központ csütörtöki aukciója: a 3 éves papírokat négyszeres, az 5 éves papírokat ötszörös, a 10 éves papírokat kétszeres túljegyzés mellett adták el. Mindhárom futamidőre megemelt összegben értékesítettek állampapírokat.
szept. 6
12:05
Összességében jól vizsgázott a Takarékszövetkezeti Integráció (Portfolio)
Javuló hatékonysági mutatók, növekvő lakossági hitelezés, stabil betétállomány jellemezte a Takarékszövetkezeti Integráció teljesítményét 2012 első félévében. Az integráció adózás előtti eredménye -...
szept. 6
12:06
Holnap forgalomba áll az első Alstom-szerelvény (ProfitLine)
Péntek délelőtt áll forgalomba az első Alstom-metrószerelvény a 2-es vonalon - tudta meg az MTI városházi forrásból. Ezután havonta két-három új metrókocsit tudnak majd forgalomba állítani.
szept. 6
12:09
Védd magad! (Kreatív Online)
Te mit teszel, hogy más ne használhassa fel az ötleteid? Workshop és kérdőív.
szept. 6
12:15
Rooney inkább a középpályán játszana (Agroinform)
A támadó tavaly belekóstolt a középpályás szerepkörbe, karrierje utolsó éveiben állandóan egy sorral hátrébb játszana.
szept. 6
12:21
Intenzív kilengés a forintpiacon - Újra 285 felett az euró (Portfolio)
A szerda esti 284-284,5 közötti szûk sávban ingadozott reggel a forint az euróval szemben, majd a külpiaci hangulat határozott javulásával a forint is erősödni kezdett. Délelőtt azonban...
szept. 6
12:21
Átíratnád a gáz-, villanyórát? Januártól változnak az előírások (Pénzcentrum)
A jövő évtől egyszerűbben intézhető a gáz- és villanymérők átírása, miután a Kormány elfogadta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kapcsolódó eljárások módosítására tett javaslatát. Az adminisztratív terhek Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program keretében megvalósuló csökkentése nemzetgazdasági szinten 200 millió forint megtakarítást jelenthet a felhasználók számára....
szept. 6
12:24
Hivatalosan bemutatkozott minden idők leggyorsabb széria MINI-je (Auto Pult)
Hivatalosan is bemutatkozott a teljesen új MINI John Cooper Works GP, amely a brit kisautó hagyományos verziójának messze legsportosabb, legradikálisabb kiadása. Ezt bizonyítja a Nürburgring-Nordschleifén futott köre is: 8 perc 23 másodperc. Ezzel az eredménnyel az előző generáció (még kompresszoros) GP-jénél 18 szekundummal gyorsabb az újdonság, és például ott liheg a 340 lóerős Audi RS3 nyakán…
szept. 6
12:27
Megújul a Madách tér (Infostart)
Jövő nyárra megújul az erzsébetvárosi Madách tér és a Madách utca - jelentette be a VII. kerület polgármestere. Vattamány Zsolt elmondta: a beruházást magyarországi építészhallgatók koncepciói alapján valósítják meg.
szept. 6
12:27
Válogatott: Gyömbér a keretben, jól fogynak a jegyek (Sport365)
Gyömbér Gábort hívta be a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Egervári Sándor szövetségi kapitány, miután szerdán kiderült, Pintér Ádám nem léphet pályára a soron következő két mérkőzésen.
szept. 6
12:29
Errani megszakítja a kapcsolatát a doppingdoktorral (Sport365)
Az amerikai nyílt teniszbajnokság elődöntőjébe jutott olasz Sara Errani megszakítja kapcsolatát azzal az orvossal, aki korábban a doppingolással vádolt hétszeres Tour de France-győztes kerékpárossal, Lance Armstronggal dolgozott együtt.
szept. 6
12:30
Folytatódik a rendőrség átszervezése: a fővárosi rendőrkapitányok fele repülhet (HR Portál)
Néhány héten belül átszervezik a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK) azzal a céllal, hogy a központi osztályok csak kiemelt ügyekkel foglalkozzanak. Szintén központosításra törekednek a megyei rendőr-főkapitányságokon, aminek a nem megyei jogú városok kapitányságai, őrsei láthatják kárát - értesült a Hvg.hu.
szept. 6
12:31
Paralimpia: Tóth döntős, Sors Tamást kizárták (Sport365)
A Londonban egy-egy arany- és ezüstérmet nyert Sors Tamást a 200 méteres vegyesúszás előfutamában kizárták a paralimpia csütörtöki versenynapján, ezzel szemben tegnapi ezüstérmesünk, Tóth Tamás bejutott a fináléba.
szept. 6
12:32
Barroso: Szociális vészhelyzet van (HR Portál)
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerint nemcsak pénzügyi, de bizalmi válság is van. Aggasztónak nevezte a növekvő munkanélküliséget.
szept. 6
12:33
Spanyol foci: bombaerős csatársor ingyen (Sport365)
Alaposan megerősödött a Deportivo La Coruna játékoskerete. A Primera Divison újonca két rutinos támadóval erősített ingyen az átigazolási határidő lejárta után.
szept. 6
12:35
Vége: örökös eltiltást kapott a szerb teniszező! (Sport365)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította David Savic szerb teniszező fellebbezését, akinek így a bundázás miatt kiszabott örökös eltiltása érvényben marad.
szept. 6
12:39
Vártnál több megrendelést kapott a német ipar (ProfitLine)
A növekvő belföldi igényeknek köszönhetően a vártnál nagyobb mértékben emelkedett júliusban az ipari megrendelésállomány Németországban.
szept. 6
12:39
Nem IMF-feltételeket, "horrorforgatókönyveket" ismertetett Orbán (Portfolio)
A sajtóértesülések alapján ma kiszivárgott IMF-feltételeket Orbán Viktor nem konkrétumokként, hanem az összes lehetőséget számba vevő "horrorforgatókönyvként" ismertette a sárvári frakcióülésen -...
szept. 6
12:39
Megszűnik a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (ATV)
Megszűnik a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) a kormány döntése értelmében, azt azonban egyelőre nem tudni, mikori hatállyal fejezi be tevékenységét az intézmény, és mi lesz a munkatársakkal.
szept. 6
12:45
Több mint ötezren igényeltek már diákhitel II-t (Infostart)
Már több mint ötezer hallgató 1,163 milliárd forint értékben igényelte az augusztus 15. óta elérhető Diákhitel2-t, a Diákhitel1-et igénylők száma pedig meghaladta a 4 ezret szeptember 6-ig - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Bugár Csaba, a Diákhitel Központ (DK) Zrt. vezérigazgatója Budapesten.
szept. 6
12:45
Nem csak regionális károkat okoztunk (Kripto Akadémia)
Ramil Safarov azeri katona kiadatása nem egyszerű regionális konfliktus. Több ország viszonyára is hatással van. Márpedig a diplomáciában ismert tétel: egy kétoldalú kapcsolatot sokkal könnyebb elrontani, mint helyrehozni. Hosszú időbe telhet, amíg sikerül helyrehozni Budapest súlyos hibáját.
szept. 6
12:47
Megszüntetik a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt (Infostart)
Megszűnik a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) a kormány döntése értelmében, azt azonban egyelőre nem tudni, mikori hatállyal fejezi be tevékenységét az intézmény, és mi lesz a munkatársakkal. Hammerstein Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek azt megerősítette, hogy a kormány kedden tárgyalt a KÖH-ről.
szept. 6
12:51
Sors Tamást kizárták 200 m vegyesen (Agroinform)
A Londonban egy-egy arany- és ezüstérmet nyert Sors Tamást a 200 méteres vegyesúszás előfutamában kizárták.
szept. 6
12:53
Örökös eltiltás a bundázó szerbnek (Agroinform)
David Savic a második olyan teniszező, akit bundázás miatt örökre száműztek a sportágból.
szept. 6
12:57
Kilencezren igényelték a megújult diákhitelt augusztus óta (Privátbankár)
Eddig már több, mint 5 000 hallgató, 1 163 millió forint értékben igényelte az augusztus 15-e óta elérhető Diákhitel 2-t, a Diákhitel 1-et igénylők száma pedig meghaladta a 4 000 főt szeptember 6-ig. Az idei első hiteligénylési időszak szeptember 17-ig tart.
szept. 6
12:57
Éger: egyszeri intézkedésekkel nem lehet elég orvost itthon tartani (ATV)
Az orvosi kamara elnöke szerint a béremelések folytatásáról szóló ígéretek már nem elegendőek, az elmúlt 10-15 évben ugyanis hiteltelenné vált a kormánypolitika.
szept. 6
12:59
Újabb csúcson a görög munkanélküliség (ATV)
Újabb csúcsra emelkedett a munkanélküliség Görögországban júniusban: a statisztikai hivatal csütörtökön ismertetett adatai szerint a mutató 24,4 százalékra nőtt a májusi 23,5 százalékról.
szept. 6
13:00
Így alázza meg a Chelsea Maloudát - kép (Sport365)
Elképesztő helyzetbe hozta BL-győztes, vb-ezüstérmes balszélsőjét, Florent Maloudát a Chelsea. Nem elég, hogy a londoniak nem nevezték a franciát az idei BL-sorozatra, az ifik közé száműzték edzeni.
szept. 6
13:01
John Kerry szenátor is elítélte Safarov szabadon bocsátását (ATV)
John Kerry amerikai szenátor, a szenátus külügyi bizottságának elnöke, 2004-es demokrata párti elnökjelölt elítélte, hogy Azerbajdzsán államfője szabadon engedte a 2004-ben Budapesten örmény tiszttársát meggyilkoló azeri Ramil Safarovot.
szept. 6
13:02
Ronaldo-Rooney csere: az év üzlete vagy a legnagyobb kamuja? (Sport365)
Spanyol sajtóhír szerint gigászi méretű cserére készülhet a Real Madrid és a Manchester United! Az AS híre szerint Ronaldo - Rooney csere van kilátásban.
szept. 6
13:03
Azeri kiadatás - Kerry szenátor elítélte Safarov szabadon engedését (Kripto Akadémia)
John Kerry amerikai szenátor, a szenátus külügyi bizottságának elnöke, 2004-es demokrata párti elnökjelölt elítélte, hogy Azerbajdzsán államfője szabadon engedte a 2004-ben Budapesten örmény tiszttársát meggyilkoló azeri Ramil Safarovot.
szept. 6
13:03
Koncert Radics Béla, Bencsik Sándor és Barta Tamás emlékére (Spa Trend Online)
Égi Zenekar Fesztivál címmel koncertet rendeznek a magyar rockzene történetének három kiemelkedő gitárosa, Radics Béla, Bencsik Sándor és Barta Tamás emlékére szeptember 30-án a fővárosi PeCsa Music Hallban.
szept. 6
13:06
Lakhatási támogatás és cafeteria: lehet ettől több munkahely? (Adózóna)
A kánikulai szélcsendben felröppent egy ötlet, hogy adókedvezményt kellene bevezetni a lakóhelyüktől távol (például több mint száz km-re) munkát vállalóknak adott munkáltatói lakhatási támogatásra. Mit jelenthet ez? Miben segíthet és miben nem? S mit mond a hatályos törvény?

Keresés