2012. szeptember 6. csütörtök

szept. 6
18:51
Behajtaná Berbatovon a feleslegesen megvett repülőjegyek árát a Fiorentina (Agroinform)
Kártérítést szeretnének kapni a Violák a bolgár csatártól, aki egyszerűen semmibe vette szóbeli megállapodásukat.
szept. 6
18:53
A 10-es mezt kapta Del Piero Sydney-ben - fotó (Agroinform)
Az olasz legendát már be is mutatták új csapatánál, ahol a 10-es mezt kapta.
szept. 6
18:57
Index: az IMF nem kérte a nyugdíjak csökkentését és a vagyonadót (ATV)
Az IMF júliusi, a kormány által titkosan kezelt levelében nem kérte a nyugdíjak csökkentését, vagy a vagyonadó bevezetését. A levélben kevés elvárás szerepel, az szja-átalakításra és a szociális kiadások áttekintésével kapcsolatban sincs szó konkrétumokról - írta az Index, a birtokába jutott levélre hivatkozva csütörtökön.
szept. 6
19:00
Új modellt mutat be a McLaren (Auto Pult)
A szeptember végén kezdődő Párizsi Autószalon a McLaren szempontjából is fontos újdonságot tartogat: a francia seregszemle ad helyet ugyanis egy teljesen új modell bemutatójának.
szept. 6
19:02
Cascada néven jön az Opel kabriója (Auto Pult)
Az Opel Astra modellcsaládja nemrégiben egészült ki a szedánnal, ezúttal pedig az utolsó láncszem, a kabrió is megérkezik, méghozzá Cascada néven, ezzel teljessé varázsolva a palettát. Noha az Opel a 4,7 méteres hossz miatt már a középkategóriába sorolja a nyitott tetejű újdonságot, az alapok azt az Astrához kötik.
szept. 6
19:03
Szerbiában már hárman haltak meg a nyugat-nílusi vírusban (Infostart)
Három idősebb ember halálát okozta már Szerbiában a nyugat-nílusi vírus - jelentette be csütörtökön a belgrádi fertőző és tropikus betegségek kórháza.
szept. 6
19:03
Azok a havannai szép napok (Spa Trend Online)
A Havanna, szeretlek! hét rövidfilmet fog össze hét ismert és kevésbé ismert rendező kamerájából. Emir Kusturica a meglepetés, de nem rendezőként, hanem főszereplőként. A négy Bourne-film után itt az ötödik, csak másként. A Bourne hagyaték című opuszban a forgatókönyvíró Tony Gilroy rendezőként is bemutatkozik, Matt Damon helyett pedig Jeremy Renner a címszereplő.
szept. 6
19:03
Eladó Shakira és Piqué szexvideója (Sport365)
A spanyol Interviu magazin cikke szerint nyilvánosságra kerülhet Gerard Piqué és Shakira házi szexvideója.
szept. 6
19:04
Hivatalosan bemutatkozott minden idők leggyorsabb széria MINI-je (Auto Pult)
Hivatalosan is bemutatkozott a teljesen új MINI John Cooper Works GP, amely a brit kisautó hagyományos verziójának messze legsportosabb, legradikálisabb kiadása. Ezt bizonyítja a Nürburgring-Nordschleifén futott köre is: 8 perc 23 másodperc. Ezzel az eredménnyel az előző generáció (még kompresszoros) GP-jénél 18 szekundummal gyorsabb az újdonság, és például ott liheg a 340 lóerős Audi RS3 nyakán…
szept. 6
19:05
A Kölyök történelmet írhat - Torres 100. válogatottsága előtt (Sport365)
Századik alkalommal öltheti magára a spanyol futballválogatott mezét Fernando Torres a Szaúd-Arábia legjobbjaival vívandó pénteki mérkőzésen.
szept. 6
19:06
Már háromajtósként is kelleti magát az új Volkswagen Golf (Auto Pult)
A hetedik generációs Volkswagen Golfról immáron mindent tudunk, ám a bemutatón az ötajtós karosszériaváltozat szerepelt, a többire még várnunk kell. A második verzió, a háromajtós pedig már itt is van, és több szemszögből is láthatjuk, köszönhetően a gyártó konfigurátorának.
szept. 6
19:08
Egyliteres motort is kap az új Ford Mondeo (Auto Pult)
Azt már megszokhattuk, hogy az új modellek egyre nagyobbak, mégis egyre kisebb hengerűrtartalmú motorokat kapnak. De vajon meddig megy el ez a trend? A már 4,87 méter hosszú új Ford Mondeo alapmotorja például már csak egyliteres lesz.
szept. 6
19:09
Jó kezdés után nehézkesen verték az íreket Futácsék (Agroinform)
Már az első félidőben eldönthették volna a mieink az Eb-selejtezőt, de végig küzdeni kellett a három pontért.
szept. 6
19:10
Létszámcsökkentés – V8-asok helyett hathengeresekkel élhet tovább az Infiniti (Auto Pult)
A széndioxid-kibocsátás csökkentése, a fogyasztási verseny és az ebből eredő downsizing gyakorlatilag mindenkit elér; most például az Infiniti hozott nehéz döntést. A Nissan prémium ága ezentúl nélkülözi majd a benzines V8-as erőforrásokat, amelyek helyébe hathengeres motorok léphetnek.
szept. 6
19:12
3,2 litert fogyaszt a 334 lóerős, konnektorról is tölthető hibrid Jaguar XJ (Auto Pult)
A Jaguar a héten megrendezésre kerülő, alacsony széndioxid-kibocsátású járműveket felvonultató brit CENEX kiállításon leplezi le legfrissebb szupertakarékos modelljét, amelyre méltán büszke a gyártó. Igaz ugyan, hogy az Jaguar XJ-e névre keresztelt limuzin tanulmányautó, így egyelőre csupán fejlesztési/kutatási fázisban van, ám a prototípus teljesen működőképes és állítólag már most teljesíteni az…
szept. 6
19:14
3, 2, 1, zéró: íme az egyik legkeményebb vászontetős, az Audi RS5 kabrió (Auto Pult)
Ahogy a hírekben korábban is szerepelt, ma 14.00 órakor lehullott a lepel az Audi RS5 derékra vetkőzött testvéréről, a kabrió változatról. Amint az a gyári fotókon látható, sportosra, mégis elegánsra sikerült az összkép, miközben az autó minden procikáján érezni a duzzadó izomköteget, az egészséges erőt.
szept. 6
19:15
Négyéves csúcsra szárnyalt az S (Portfolio)
Szinte eufórikus hangulatban folyik a kereskedés ma az amerikai tőzsdéken, amit az európai hírek mellett jó amerikai makroadatok is támogattak. Mario Draghi, az EKB elnöke korlátlan beavatkozást...
szept. 6
19:16
Knockin' on Heaven's Door - Peugeot 508 RXH teszt (Auto Pult)
Súlytalanul száguldunk a horizont felé, miközben egyetlen nesz sem zavarja meg a nyugalmunkat, így a túláradó életöröm akadálytalanul itathatja át az ereinket, hogy végül teljes harmóniában juthassunk át az előttünk tornyosuló kapukon. Legyőzhetetlennek, hatalmasnak, és makulátlanul tisztának érezzük magunkat, amikor egy láthatatlan erő megragadja a vállunkat, hogy visszarántson, aztán újra…
szept. 6
19:21
Tóth Tamás negyedik a paralimpián (Blikk)
szept. 6
19:27
Argentína és Ecuador sikerében bízunk a dél-amerikai vb-selejtezőkön (Agroinform)
Pénteken négy vb-selejtezőt rendeznek Dél-Amerikában, mi pedig Argentínára és Ecuadorra fogadtunk.
szept. 6
19:29
Azért jöttem, hogy feledtessem Pirlót - Riccardo Montolivo (Agroinform)
A Milan nyáron szerződtetett középpályása, Riccardo Montolivo nem titkolja, Andrea Pirlót szeretné pótolni új csapatánál
szept. 6
19:39
Tóth Tamás negyedik a paralimpián (Infostart)
Az úszó Tóth Tamás a negyedik helyen végzett csütörtökön 200 m vegyesen a londoni paralimpián.
szept. 6
19:39
ARC plakátkiállítás az Ötvenhatosok terén (Spa Trend Online)
Már állnak a 12. ARC kiállítás plakátjai Budapesten az Ötvenhatosok terén. Bár a hivatalos megnyitó csak pénteken lesz, már csütörtök délután is sokan voltak kíváncsiak a tavaly ugyan elmaradt, de idén régi hagyományaival visszatérő kiállításra.
szept. 6
19:45
Új GPS-e mutatja meg Schumachernek a helyes utat? (Agroinform)
A sors sajátos iróniájaként éppen egy navigációs készülékeket gyártó kínai cég lett az új szponzora.
szept. 6
19:48
Munkahelyük megtartásáért demonstráltak a Mal dolgozói és több szakszervezet (ProfitLine)
Munkahelyük megtartásáért demonstráltak a Mal Zrt. dolgozói és több szakszervezet csütörtökön Ajkán. A szervezők azt is bejelentették: munkahelyvédelmi petíciót juttatnak el Orbán Viktor miniszterelnökhöz, amelyben azonnali intézkedéseket követelnek a térséget fenyegető humánkatasztrófa elhárításához.
szept. 6
19:51
Nem kért konkrétumokat az IMF - újabb levél került elő (Privátbankár)
Az IMF júliusi, a kormány által titkosan kezelt levelében nem kérte a nyugdíjak csökkentését, vagy a vagyonadó bevezetését. A levélben kevés elvárás szerepel, az szja-átalakításra és a szociális kiadások áttekintésével kapcsolatban sincs szó konkrétumokról - írta az Index, a birtokába jutott levélre hivatkozva csütörtökön.
szept. 6
19:54
Tóth Tamás pontszerző 200m vegyesen (Sport365)
Az úszó Tóth Tamás a negyedik helyen végzett csütörtökön 200 m vegyesen a londoni paralimpián, kevéssel elmaradva a dobogótól.
szept. 6
19:56
Vb 2014: Hodgson a gondok ellenére is győzelmet vár Moldovában (Sport365)
Roy Hodgson, az angol válogatott szövetségi kapitánya a sérülések és eltiltások ellenére bízik abban, hogy a Háromoroszlánosoknak sikerül jól rajtolniuk a vb-selejtezősorozat első moldovai állomásán.
szept. 6
19:57
Új főszerkesztője van a Figyelőnek (Infostart)
Lambert Gábor veszi át a Figyelő hetilap vezetését, a lapot az elmúlt három hónapban megbízott főszerkesztőként irányító Kamasz Melinda pedig főszerkesztő-helyettesként folytatja munkáját - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a lapot kiadó MediaCity.
szept. 6
19:57
Martonyi János fogadta az Országos Örmény Önkormányzat vezetőit (Infostart)
Martonyi János külügyminiszter csütörtökön hivatalában fogadta Serkisian Szeván Simont, az Országos Örmény Önkormányzat elnökét és Avanesian Alex Artin elnökhelyettest - közölte a Külügyminisztérium az MTI-vel.
szept. 6
19:57
Fegyvertilalom a pápai látogatás idején (Blikk)
szept. 6
19:58
ÉLŐ: US Open, 11. nap (Sport365)
Mindössze két felnőtt egyes mérkőzést rendeznek ma a US Openen. A férfiak negyeddöntőin izgulhatunk csütörtök este és éjszaka.
szept. 6
20:00
Egervári: Andorra megpróbálja elrontani a játékunkat - videó! (Sport365)
Egervári Sándor szövetségi kapitány az elutazás előtt nyilatkozott az Andorra elleni vb-selejtező kapcsán.
szept. 6
20:03
Tóth Tamás negyedik helyen zárt 200 vegyesen Londonban (Agroinform)
Az úszó Tóth Tamás a negyedik helyen végzett csütörtökön 200 m vegyesen a londoni paralimpián.
szept. 6
20:05
Király Gábor magasugróként szerepelt már Andorrában (Agroinform)
A Haladás magasugrójaként vett részt a válogatott kapusa egy nemzetközi versenyen, ahol nem okozott csalódást.
szept. 6
20:09
Gyengült a forint, zuhant a tőzsde Orbán bejelentésére (Alternatív Energia)
"Ezen az áron, így nem" kell biztonsági,pénzügyi garancia a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és az EU-tól". A Fidesz-KDNP-frakció döntését csütörtökön Orbán Viktor jelentette be Facebook-oldalán. Az euró jegyzése 285,40 forintról 289 forint fölé szökött fel pár percen belül.
szept. 6
20:09
Segélykiáltás: a húsipar is a kormánytól vár segítséget (Portfolio)
A Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) a miniszterelnöknek írt levelében arra kéri a kormányt, hogy a rendelkezésére álló gazdasági, jogi, pénzügyi eszközökkel tegyen meg mindent a húsipar...
szept. 6
20:09
Baltásgate: a Külügyminisztérium tanulmányozza a bakui jegyzéket (ATV)
Azerbajdzsán valamennyi EU-tagállam állandó brüsszeli képviselőinek elküldte azt a jegyzéket, amelyben közölte, hogy Ramil Sahib Safarovot az azeri jogszabályoknak és a nemzetközi jogi normáknak megfelelően helyezték szabadlábra; a Külügyminisztérium tanulmányozza a dokumentumot - közölte Kaleta Gábor, a tárca sajtófőosztályának vezetője csütörtökön az MTI-vel.
szept. 6
20:15
Feljelenti magát a román kormányfő (Blikk)
szept. 6
20:21
Fernando Torres pénteken századszor lesz válogatott - videó (Agroinform)
Századik alkalommal öltheti magára a spanyol válogatott mezét Fernando Torres a Szaúd-Arábia ellen vívandó mérkőzésen.
szept. 6
20:23
Nem vezethették volna a jaroszlavli hokicsapat lezuhant gépét a pilóták (Agroinform)
Nem volt jogosultságuk a pilótáknak vezetni a repülőgépet, amely Lokomotiv Jaroszlavl jégkorongozóit szállítva lezuhant.
szept. 6
20:27
Így előzhető meg az Alzheimer-kór (Infostart)
Egy népszerű étrendkiegészítő, a ginkgo biloba szedésével nem előzhető meg az Alzheimer-kór idősebb embereknél - állapították meg nagyszabású tanulmányukban francia kutatók.
szept. 6
20:27
Még nem jön idén az Apple szupertelevíziója (Portfolio)
Mégsem mutatja már be idén az Apple a televíziót, ami a várakozások szerint a cég legújabb dobása lehet. A cég még egyelőre tárgyal a média képviselőivel és a kábelszolgáltatókkal a tartalomról -...
szept. 6
20:27
Letette esküjét Hódmezővásárhely új polgármestere (ATV)
Letette esküjét Almási István (Fidesz-KDNP) Hódmezővásárhely vasárnap megválasztott új polgármestere az alföldi város közgyűlésének csütörtökön este kezdődött ülésén.
szept. 6
20:27
Videó: durva K.O.-val alázták a nagyképű bunyóst (Sport365)
Egy halálpontos, állcsúcsra mért rúgással intézte el ellenfelét egy MMA-harcos a minap egy Las Vegasban tartott rendezvényen. A vesztes fél előbb mosolygott, majd incselkedett ellenfelével, mielőtt hatalmasat padlózott volna.
szept. 6
20:29
Sakkolimpia: A férfiak nyertek, a nők remiztek (Sport365)
A magyar férfi csapat 3-1-re nyert Olaszország válogatottja ellen, a női pedig 2-2-es döntetlent játszott Szlovénia legjobbjaival az Isztambulban zajló sakkolimpia csütörtöki, kilencedik fordulójában.
szept. 6
20:31
Majdnem megölte egy mókus az angol edzőt (Sport365)
Nem mindennapi dolog történt az angol harmadosztályú Scunthorpe United menedzserével. Alan Knill élete egy mókus miatt került komoly veszélybe.
szept. 6
20:33
Tango no Tango (Spa Trend Online)
Szombat este Tango no Tango címmel moderntangó-show látható Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Külföldi (argentin,izraeli,olasz,lengyel) és magyar táncosok mutatják meg a tangó mai arcát, lehetőségit, kapcsolódásait, stílusait.
szept. 6
20:39
A Kossuth téren tüntettek a PINKK-Pécsi 424-ért (Agroinform)
A pécsi tüntetés végén a szurkolók elbúcsúztatták Iványi Dalmát, aki Törökországban kosarazik tovább.
szept. 6
20:45
Tabajdi: az IMF még mindig kevésbé rossz a magyaroknak, mint Orbán Viktor (Alternatív Energia)
Tabajdi Csaba szerint Az IMF még mindig kevésbé lenne rossz a magyaroknak, mint Orbán Viktor. Az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője szerint a miniszterelnök újból félre kívánja vezetni a magyarokat.

Keresés