Az előttünk álló hét minden szempontból izgalmas lesz, de minket valószínűleg az érdekel leginkább, hogyan változik a kormány IMF tárgyalási pozíciója. A külföldi eseménynaptárból első helyen az...
Orbán Viktor miniszterelnök felszólalásával kezdődik ma az Országgyűlés őszi ülésszaka. A parlament folytatja a vitát a 2013-as költségvetést megalapozó törvényekről, és várhatóan elfogadja a hulladékgazdálkodás új szabályait. Késő este népi kezdeményezésre arról tárgyalnak a képviselők, hogy önálló büntetőjogi tényállás legyen-e a családon belüli erőszak.
Az euróövezeti válság most már az Európai Unió egészét veszélyezteti, és ha az euró szétesik, akkor Európa rosszabb helyzetbe kerülne, mint a valutaunió előtt volt - mondta a Financial Timesnak Soros György, aki kemény bírálattal illette az euróval kapcsolatos német politikát.
A kirekesztés ellen emelt szót a Wallenberg-emlékesten az államfő. A német kancellár szerint feltétlenül meg kell őrizni Görögország euróövezeti tagságát. Az utcán című Illés-számmal nyitotta meg az idei Magyar Dal Napját Presser Gábor.
Napokon belül boltokban a Sárik Péter Trió legújabb lemeze Jazzkívánságműsor címmel, így otthon is hallhatók lesznek azok a zenék, amelyek az immár két éve futó koncert sorozat kiemelt alkotásai. A zenekar vezetőjével, Sárik Péterrel beszélgettünk.
Gyurcsány Ferenc szerint három szocialista politikus szivárogtathatta ki az őszödi beszédet a sajtónak 2006 szeptemberében. A korábbi kormányfő először utalt nyilvánosan arra, hogy MSZP-vezetőket sejt a beszéd nyilvánosságra hozatala mögött.
Két héten belül javaslatot tesz a Fidesz arra, hogy milyen jelöltállítási rendszer váltsa fel az ajánlószelvény-gyűjtést az országgyűlési választáson - mondta a kormánypárt parlamenti frakcióvezetője a HírTV Kontraszt című műsorában vasárnap. Rogán Antal a lehetőségek között említette, hogy a parlamenti pártok képviselőinek eleve ne kelljen semmilyen ajánlást összegyűjteniük az induláshoz.
Ma 19 órakor "Idefigyeljenek, emberek!" címmel láthatunk estet a Spinoza Zsidó Fesztiválon. Ez az éppen 100 éve született neves magyar-zsidó humorista, Alfonzó legendás mondásainak egyike.
Mintegy félszáz amerikai örmény tüntetett vasárnap Washingtonban Ramil Safarov azeri katonatiszt kiadatása miatt a washingtoni magyar nagykövetség előtt.
Nem sokan hittek benne, hogy a hatodik báli szezon is megnyílik, és a szép számmal piros-feketébe öltözött közönség folyamatos óvációiból ítélve a hetedik is garantált.
Orbán Viktor miniszterelnök felszólalásával kezdődik ma az Országgyűlés őszi ülésszaka. A parlament folytatja a vitát a 2013-as költségvetést megalapozó törvényekről, és várhatóan elfogadja a hulladékgazdálkodás új szabályait. Késő este népi kezdeményezésre arról tárgyalnak a képviselők, hogy önálló büntetőjogi tényállás legyen-e a családon belüli erőszak.
Szombaton este kiosztották a 69. Velencei Filmfesztivál díjait. Amennyire abszolút elfogadható, hogy a legjobb filmnek járó Arany Oroszlánt a dél-koreai rendező, Kim Ki Duk kapta a Pieta című felkavaró alkotásáért, annyira vitatható a többi döntés, amelyet a zsűri. Michael Mann elnök ráadásul tévesen adott át díjakat, amelyet egy szupermodell tett szóvá.
Az euróövezeti válság most már az Európai Unió egészét veszélyezteti, és ha az euró szétesik, akkor Európa rosszabb helyzetbe kerülne, mint a valutaunió előtt volt - mondta a Financial Timesnak Soros György, aki kemény bírálattal illette az euróval kapcsolatos német politikát.
A hazai befektetési alapok szépen gyarapodtak augusztusban, de ami igazán feltűnő, hogy számításaink szerint kiemelkedő rekordösszeg, 41 milliárd forint ment devizába, a forintos alapokból pedig határozottan inkább elvitték a pénzt. Eurót 36 milliárd értékben, dollárt pedig ötmilliárdnyit helyeztek el az alapokban, leginkább megint a legalacsonyabb kockázatú, folyószámlaszerű pénzpiaci…
Vlagyivosztokból igyekszik segíteni az európai válság megoldását a Nemzetközi Valutaalap igazgatónője. Christine Lagarde a távol-keleti nagyvárosban kijelentette, hogy az IMF szívesen részt vállal az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programjának megtervezésében és annak későbbi ellenőrzésében is. Az ázsiai és csendes-óceáni országok vezetőinek csúcstalálkozóján a házigazda Vlagyimir Putyin…
A hazai közönség előtt szereplő Serena Williams nyerte az amerikai nyílt teniszbajnokságon, a US Openen a női egyest, miután magyar idő szerint hétfőre virradóra nagy csatában, három játszmában győzött a fehérorosz Viktorija Azarenka ellen.
Összesen hét szupermarket ellen hajtottak végre robbanóanyaggal támadást hétfőre virradóra a Franciaországhoz tartozó Korzika szigetén, személyi sérülésekről nem érkeztek hírek, az anyagi kár sem tetemes.
A végtörlesztés pénzintézetek adójából leírható veszteségeivel magyarázzák, hogy a tervezett bevételnek csak a fele folyik be a bankadóból az államkasszába - írja a Népszabadság.
Az azeri elnöki hivatal politikai ügyek részlegének vezetőjére hivatkozik a Népszava, amikor azt írja: a magyar hatóságok tudták, hogy Ramil Safarovot elnöki kegyelemben részesíthetik.
A hazai közönség előtt szereplő Serena Williams nyerte az amerikai nyílt teniszbajnokságon, a US Openen a női egyest, miután magyar idő szerint hétfőre virradóra nagy csatában, három játszmában győzött a fehérorosz Viktorija Azarenka ellen.
Továbbra sem csitul a vita az új mentőautók beszerzése körül. A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint még mindig nem kaptak válaszokat arra, hogy kik, miért, és milyen szempontok alapján döntöttek a járművek beszerzéséről, amelyek alkalmatlanok arra, hogy lélegeztessék benne a beteget. A mentők szóvivője viszont azt mondja, hogy az új autók mindenben megfelelnek a szabványoknak, a maszkos…
A magyarok leggyakrabban a szórakoztató elektronikai készülékek, az elektromos háztartási gépek, az élelmiszerek és az italok beszerzését, továbbá a szórakozást és az utazást alapozzák a világhálón szerzett információkra. A hazai vásárlókhoz képest huszonnyolc európai ország fogyasztói jóval nagyobb arányban vásárolnak internetes információk alapján - derül ki a Nielsen piackutató vállalat…
Gyurcsány Ferenc szerint három szocialista politikus szivárogtathatta ki az őszödi beszédet a sajtónak 2006 szeptemberében. A korábbi kormányfő először utalt nyilvánosan arra, hogy MSZP-vezetőket sejt a beszéd nyilvánosságra hozatala mögött.
Kevesebb bankadó-bevételre számíthat az állam - írta hétfői számában a Népszabadság, hozzátéve, hogy az idén a büdzsében tervezett 187 milliárd forint helyett legfeljebb 76 milliárd forint folyik be.
Két kórház és egy iskola romba dőlt egy hatalmas erejű robbanás következtében Szíria második legnagyobb városában, Aleppóban. Helyszíni jelentések szerint 27 polgári személy - köztük orvosok és betegek - halt meg, 64-en megsérültek.
Kevesebb bankadó-bevételre számíthat az állam - írta hétfői számában a Népszabadság. A Magyar Nemzet szerint szétválasztanák az általános és a középiskolai tanárok képzését 2013 őszétől.
A lehető leggyorsabban szeretne visszatérni a Formula-1-be Robert Kubica, a Renault-ból lett Lotus istálló ex-pilótája, aki másfél éve súlyos ralibalesetet szenvedett.
Az A-K Kft. nyerte az Audi logisztikai parkjának felépítésére és üzemeltetésére kiírt pályázatot; a beruházás Győrben valósul meg - közölte az Audi Hungaria Motor Kft. kommunikációs igazgatója.
Az ország hátrányos helyzetű régióiban ápolóasszisztensek és házi ápolók képzése kezdődik el tartósan munkanélkülieknek; a képzések több száz millió forint európai uniós forrásból valósulnak meg - jelentette be Hegedűs Zsuzsa, a miniszterelnök főtanácsadója és Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Kétezer négyzetméteres új üzemcsarnokot épít Orosházán a Doherty Hungary Ipari és kereskedelmi Kft. A társaság tengelyeket készít háztartási gépekhez és személyautókhoz, az új beruházás költsége több mint ötszáz millió forint, a foglalkoztatás harminc fővel bővül - jelentette ki Jim Doherty cég tulajdonos-ügyvezetője.
Kételyekkel fogadták a nemzetközi hitelezők a legújabb görög megtakarítási programot, az ellenzék és a szakszervezetek ugyanakkor tüntetéseket és egyéb tiltakozó akciókat jelentettek be a tervezett megszorítások ellen.
Gyengült kissé a forint hétfőn kora délelőtt: az eurót 285,46 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a kora reggeli 284,70 forint és a hétfő esti 284,74 forint után.
Kína a várakozásoknál nagyobb augusztusi kereskedelmi többletről számol be, miután az import nem várt módon zsugorodott éves összevetésben, ami a belföldi kereslet visszaesésére utal.
A hét második felében betonkemény ellenállásokig kúsztak a részvények és az indexek, melyekre a héten kemény küzdelem vár. A technikai szintek mellett az érkező makroadatokkal és eseményekkel is fel...
Az európai befektetési alapoknál a 2011-es jelentős tőkekivonást követő biztató első negyedéves értékesítési adatok csak rövid ideig okoztak örömöt az alapkezelőknek. Az adósságválság megoldatlansága...
Tízmilliárd forint hitelt venne igénybe a fővárosi önkormányzat a jövő évi gazdálkodásához, emellett pedig 25 milliárd forint összegű folyószámla-hitelkeretet nyittatna.
Közös fellépést sürgetett a foglalkoztatáspolitikában a tagállamok és az uniós szervek részéről Andor László, a területért felelős EU-biztos a pénteken véget ért Jobs4Europe konferencia sajtóértekezletén, Brüsszelben.
Augusztusban csökkent a munkanélküliségi ráta, de a vártnál kisebb mértékben emelkedett a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban - közölte pénteken az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Labor Statistics.