Magyarországon csaknem 10 ezer ember dolgozik a németországi BMW autógyárnak több mint 50 különböző beszállítón keresztül, a BMW vadonatúj, i3-as villanyautójához az alumínium váltóházakat az egyik magyarországi beszállító, a békéscsabai Csaba Metál Kft. gyártja.
A Real Madrid a négy mérkőzés óta veretlen Real Sociedadot fogadta a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának első szombati mérkőzésén. A Madrid 5-1-re nyert a tabella 7. helyét elfoglaló baszk csapat ellen.
Akár a következő hetekben is megjelenhet a paksi bővítésre szóló beszerzési felhívás, de az is lehet, hogy az új évre csúszik az évszázad egyik legnagyobb hazai beruházására vonatkozó tender. A hazai...
Eleven 11.11 néven közös utcafesztivált rendeznek hétfőn a főváros 11. kerületének napja alkalmából a Bartók Béla úti kulturális és szórakoztató helyek a KULT11 Egyesület szervezésében.
A szeptemberi 1,4 százalék után októberben 1,3 százalék lehetett az egy évre visszatekintő drágulás a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint. A dohánykereskedelmi árrés emelésének...
A kormány még nem döntött arról, hogy az idén végrehajt-e kötvénykibocsátást, de elgondolkozik azon, hogy érdemes lenne "bespájzolni" a jövő év első felében lejáró nagyobb összegek törlesztésére.
Meghalt a fővárosi Üllői úton, a népligeti felüljárón szombaton kora este történt baleset egyik sérültje. A balesetnek, amelyben két személyautó ütközött össze, négy további sérültje van, köztük egy gyermek.
Minden idők legerősebb természeti csapása pusztított a Fülöp-szigeteken. A tengert felkorbácsoló vihar ezerkétszáz ember halálát okozta, és közel egymilliót tett hajléktalanná péntek éjjel.
Három ritkán játszott Verdi-opera hallható november 29-től három egymást követő estén az Erkel Színházban, ahol a 200 éve született alkotó Giovanna d'Arco, A haramiák és a Luisa Miller című zenedrámája kerül színre. A különleges projekt művészeti vezetője és karmestere Selmeczi György.
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 40. játéknapján az Ottawa Senators elrontotta a Florida Panthers új edzőjének, Peter Horacheknek a debütálását – a floridaiak sorozatban nyolcadszor maradtak alul. A Tampa Bay Lightning hosszabbításban győzte le a „hazai pálya hátrányával” küszködő Detroitot, a patinás Boston–Toronto párosítást most a Bruins nyerte meg. A Coyotes véget vetett a…
Jakabszállás közelében egy személygépjármű letért az úttestről vasárnapra virradóra, felborult, két személy a helyszínen életét vesztette - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi igazgatóság az MTI-vel vasárnap.
A Magyar Művészeti Akadémia döntene a Nemzet Művésze díj odaítéléséről - legalábbis egy javaslat szerint. A díj 655 ezer forint élet-járadékot adna az arra érdemes alkotóknak. Egy módosító indítvány szerint az MMA egyre szélesedő jogkört, és egyre több pénzt kap. Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter szerint az a cél, hogy az MMA a Tudományos Akadémiával legyen egy szinten.
Egy bűncselekmény elkövetése közben tetten érték, ezért újra előzetes letartóztatásba kerülhet az a férfi, akit a budaörsi Tesco áruház pénzszállítójának 2005-ben történt kirablásával és egy pénzváltó házaspár meggyilkolásával vádolnak – értesült a Kossuth Rádió.
Magyarországon csaknem 10 ezer ember dolgozik a németországi BMW autógyárnak több mint 50 különböző beszállítón keresztül, a BMW vadonatúj, i3-as villanyautójához az alumínium váltóházakat az egyik magyarországi beszállító, a békéscsabai Csaba Metál Kft. gyártja.
A közvilágítás energiatakarékos átalakítására, valamint a Bibó gimnázium energetikai korszerűsítésére több mint 200 millió forintos pályázati forrást nyert Hévíz - tájékoztatta a város önkormányzata az MTI-t.
Franciaország nem fogadhat el egy balek megállapodást Iránnal - mondta a francia külügyminiszter. Loran Fabiüsz szerint ugyanis az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai és Németország, valamint Irán tárgyalásain el kell érni, hogy Teherán leállítsa a munkát az araki reaktorban, ahol - azt gyanítják - atombomba előállításán dolgoznak.
Igen jónak ígérkezik a vasárnapi futballprogram, melynek „ékköve” a Premier League 11. fordulójának szuperrangadója, a Manchester United–Arsenal összecsapás. Győzelmével az Arsenal ismét öt pontra ellépne a Liverpooltól. David Moyes menedzser alighanem igencsak megkönnyebbülne egy MU-siker esetén, a szezonrajtnál beragadó manchesteriek akár az 5. helyre is feljöhetnek, még inkább…
Két mérkőzés maradt vasárnapra a labdarúgó NB I 14. fordulójából: a Ferencváros a Haladást fogadja, a Kecskemét az Újpesttel csap össze. Az NB II-ben nem maradt találkozó mára a szombati meccsdömping után, míg az NB III-ban három összecsapást rendeznek ma.
Kimondja az igent a botrányhősnő Kimondja a boldogító igent a botrányhősnő és szerelme, Ádám. A volt sportolónő a Hot magazinnak mesélt az esküvőről és családalapítási terveiről. Ádámmal szolid, meghitt esküvőt szeretnének, később pedig babát is vállalnának. Nikiről nem lehet elmondani, hogy romantikus alkat lenne. Ám ahogy a legtöbb nő, ő is vágyik esküvőre, családra, gyerekekre. A…
Kulka János vidéki színészként az első magyar televíziós szappanopera, a Szomszédok Mágenheim Ádámja révén tett szert országos ismertségre. A színházba járók a színészi játékába, a sorozat- és tévéfüggők a hangjába szerelmesedtek bele.
A Gránit Bank mérlegfőösszege az idei első tíz hónapban meghaladta a 70 milliárd forintot, így az alapítás óta, három év és három hónap alatt tízszeresére nőtt a mérlegfőösszeg - mondta Hegedüs Éva, a hitelintézet alelnök-vezérigazgatója az MTI-nek adott nyilatkozatában.