Két évvel a 2011-es bejelentés után a Gazdasági Versenyhivatal meghozta az ítéletet a végtörlesztés körüli kartellvád ügyében. A keddi döntése értelmében közel 9,5 milliárd forint büntetést szabott...
Eladta az Elvis Presley hagyatékához fűződő szellemi tulajdont a CORE Media Group, az elhunyt énekes szerzői jogai felett ezentúl az Authentic Brands Group (ABG) rendelkezik.
Vádat emelt prostitúció elősegítésének bűntette és más bűncselekmény miatt a főváros XVIII. kerületében üzemeltetett bordélyház ügyében a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Ügyészség a XVIII. és XIX. Kerületi Bíróságon - közölte Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész szerdán az MTI-vel.
Lehullott a lepel a Porsche új modellsorozatáról. A Macan nüánsznyival a Cayenne alá pozícionálva hívogatja az elérhetőbb árú családi Porschére avagy egy sportos családi SUV-ra vágyókat. A gyártó a megszokott lépéseket követve lépett ki némileg a kategória kereteiből.
A lakosságnál maradó milliárdok a megtakarítást és a fogyasztást ösztönzik, és ennek hatása már a mostani, 1,7 százalékos bővülésben is szerepet játszhat - fejtette ki a Századvég Gazdaságkutató Zrt vezető elemzője.
Hitelezési fordulatot hozott a Növekedési Hitelprogram, amely a várakozások feletti arányban hozott új, illetve beruházási célú hiteleket az első szakaszban - mondta a jegybank mai konferenciáján...
Több mint harmincmilliárd forintból épült fel Amerikában a szcientológusok legnagyobb katedrálisát is magába foglaló épületegyüttes. A Tom Cruise által is gyakorolt vallás új szentélyében a hívek földöntúli energiákat kaphatnak.
Reménytelennek tűnik a magyar futball helyzete: az NB I harmatgyenge, az európai kupákban labdába sem rúgnak a mieink, és ütik-verik a válogatottjainkat is. Íme, az elmúlt hónapok mélyrepülése.
A bérleti rendszerben használt, újrahasználható csomagolószerek után a bérbeadónak januártól nem kell megfizetnie a termékdíjat - az erről szóló kormányrendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.
Az elmúlt három évben 1,2 milliárd forintos uniós támogatást kapott és a kormány stratégiai partnere lett a Jabil Circuit vállalat, amely a kormány szerint nem rúgta fel foglalkoztatási vállalásait azzal, hogy Tiszaújvárosban elbocsát 673 embert, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Hajmeresztő kalandra vállalkozott egy exhibicionista japán celeb: jókora adag nyers húst kötött magára, csak hogy egy hatalmas gyík végigkergesse a sivatagon – videó.
A vállalkozások részéről jelentkező nagy érdeklődésnek köszönhetően a növekedési hitelprogram (nhp) első szakaszában rendelkezésre álló 750 milliárd forintos keretösszeg 93,5 százalékára kötöttek hitelszerződést a hitelintézetek, ez 10 ezer szerződést és közel 701 milliárd forintot jelent - mondta Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke szerdán a jegybankban rendezett konferencián.
Hitelezési fordulatot hozott a Növekedési Hitelprogram, amely a várakozások feletti arányban hozott új, illetve beruházási célú hiteleket az első szakaszban - mondta a jegybank mai konferenciáján...
A hörgősorvadással járó krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) 2020-ra a harmadik vezető halálozási okká válhat. Félmillió honfitársunk küzdhet a kórral, amelynek ma van a világnapja.
2013. november 19-i információk alapján 220 pénztárgép online üzembe helyezésére került sor eddig - árulta el a Portfolio.hu kérdésére a NAV. Az adóhatóság szerint jelenleg számos gép bekötése...
A jegybank elnöke szerint monetáris politikai fordulat ment végbe, amit a növekedési fordulat tett lehetővé - ebben az unortodox gazdaságpolitikának van nagy szerepe, amit sok helyen már másolnak is. Folytatják a hitelprogramot, amivel a jegybank a bankokkal és a vállalkozásokkal együtt gazdaságtörténeti rekordot ért el.
A Századvég elhatárolódik az egykulcsos adóról szóló tanulmánytól, amely tanulmány többet között kimutatta, hogy a 2010 és 2013 között megvalósult intézkedések a személyi jövedelemadó rendszerében...
Bár az indexek sorra döntik az újabb és újabb történelmi csúcsokat, Warren Buffett szerint a részvénypiac ésszerűen van árazva, így egyelőre nem kell még a pár nappal korábban Carl Icahn által...
Folytatódott a hangulati alapú kereskedés a tengerentúli piacokon, az indexek korábbi emelkedése fontos szintek kapujában megállt. Az ázsiai piacokon részben az OECD visszavágott ázsiai növekedési...
A Marca értesülései szerint a Liverpool labdarúgócsapatának vezetői újra felajánlották a Real Madridnak, hogy megvásárolhatják Luis Suárezt, és már a télen hajlandóak lennének megválni az uruguayitól 45 millió euróért.
Folytatódik a jegybank növekedési hitelprogramja (nhp), amely 2014 tavaszától, nyarától új lendületet kap - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a hitelprogramról tartott konferencián szerdán Budapesten.
Óriási büntetést szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal 11 hazai pénzintézetre. A 2011 novemberében, végtörlesztés körüli kartellvád ügyében indított eljárás végén 9,5 milliárd forintra bírságolta a...
A befektetési alappiac számára nagyon kedvező volt a környezet az utóbbi bő egy évben, az alapkezelők piaci részesedése azonban különbözőképpen alakult, a CIB Alapkezelő az 5. helyre jött fel és nagy...
A magyar gazdaságpolitika kiszámíthatósága javul és ez jó üzenet a befektetőknek - többek között ezt hangsúlyozta a CNBC-nek adott, ma sugárzott interjúban Cséfalvay Zoltán. A nemzetgazdasági...
A román válogatott a Görögországgal vívott pótselejtező első mérkőzését 3-1-re elvesztette, a második mérkőzésen, kedden 1-1-es döntetlent ért el, így kiesett.
Késésekre kell számítani a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon, mert az egyik vágány a folyamatos átépítés miatt van lezárva, a másikon pedig elromlott a biztosítóberendezés Göd és Vác állomás között.
Bár végül az arab befektetőktől nem jutott végül finanszírozáshoz a mostanra fizetésképtelenné vált Sólyom Hungarian Airways, kivállalkozóktól, nagyvállalkozóktól és multiktől több millió forintra...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) november 19-i döntésével tizenegy pénzintézettel szemben a végtörlesztés korlátozására irányuló összehangolt magatartás miatt összesen 9 milliárd 488 millió 200 ezer forint összegű bírságot szabott ki.
Hozzávalók: 4 db nagyobb piros kápia paprika (kb. 70 dkg) 1 db közepes méretű cukkini (kb. 40 dkg) 1 púpozott evőkanál kapribogyó 2 evőkanál + 1 teáskanál extraszűz olívaolaj 4 evőkanál fehérborecet 1 teáskanál tengeri só + 1 jókora csipet a cukkini sütéséhez 1 teáskanál szárított oregánó 1/2 teáskanál cukor frissen őrölt bors ízlés szerint
Folytatódik a jegybank növekedési hitelprogramja (nhp), amely 2014 tavaszától, nyarától új lendületet kap - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
A világbajnoki címvédő spanyol labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 1–0-s vereséget szenvedett Dél-Afrikában. A mérkőzést ritka eset tarkította. A spanyoloknál Víctor Valdés kapus megsérült, Vicente del Bosque szövetségi kapitánynak pedig már nem volt több cserelehetősége, ám a játékvezetők engedtek, s beállhatott Pepe Reina. Gordon Igesund, az afrikai együttes trénere szerint viszont…
A vegyipari szakszervezet azt szorgalmazza, hogy vezessék be újra a korengedményes nyugdíjat, mert a nehéz körülmények között dolgozó, megromlott egészségi állapotú dolgozók a jelenlegi állapotok mellett elveszítik a munkájukat vagy nem érik meg az öregségi nyugdíjat.