Németországban összesen 6.459 MW kapacitást és 30 erőművet terveznek bezárni. A RWE5 erőművet, összesen 1.783 MW kapacitást, az E.ON pedig 1.037 MW kapacitású gázerőművet tervez bezárni. A Statkraft 510 MW, az EnBW 591 MW erőmű bezárásra készül.
A központi költségvetésnek jövőre 18-20 milliárd forintjába kerül a gyed extra januári bevezetése, amely 65 ezer embert érint; a kormány álláspontja szerint a kiadások megtérülnek.
A százezret is meghaladhatja azoknak a pénztárgépeknek a száma, ahol a hatályon kívül helyezett engedélyek miatt új rendelést kell leadni - mondta el az ATV Startban a Magyar Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2013. november 19-én kelt döntésével tizenegy pénzintézettel - köztük az OTP-vel - szemben a végtörlesztés korlátozására irányuló összehangolt magatartás miatt bírságot szabott ki
Kedvezően módosította az Országgyűlés a jövő évi adótörvény-csomag elfogadásával az aktív nyugdíjasok számára a járulékfizetési szabályokat. Nem kell egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetniük azoknak a nyugdíjas vállalkozóknak, akik egyidejűleg heti 36 órás munkaviszonyban is állnak.
Két évvel a 2011-es bejelentés után a Gazdasági Versenyhivatal meghozta az ítéletet a végtörlesztés körüli kartellvád ügyében. A keddi döntése értelmében közel 9,5 milliárd forint büntetést szabott...
A Növekedési Hitelprogramot "természetesen" folytatni fogják - mondta Matolcsy György jegybankelnök a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdai konferenciáján....
Legalább huszonnégy ember meghalt és nyolcvanhét megsebesült Bagdadban több pokolgépes merényletben szerda délelőtt. Irak északi részén agyonlőtték az elnöki testőrség vezetőjét.
Folytatódott a hangulati alapú kereskedés a tengerentúli piacokon, az indexek korábbi emelkedése fontos szintek kapujában megállt. Az ázsiai piacokon részben az OECD visszavágott ázsiai növekedési...
A hatvanas házaspárnak nem csak imádott lányuk elvesztésével kellett megbirkózniuk, de nekik kellett elmondani három kicsi lányunokájuknak azt, hogy édesapjuk gyilkolta meg anyjukat, és ezért élete végéig börtönben lesz.
Virovácz Péter és szerzőtársa tanulmányát az egykulcsos szja hatásáról tegnap közölte a Pénzügyi Szemle, megállapításait pedig szerte a sajtóban ismertették. Most a Századvéd, ahol Virovácz történetesen tudományos munkatárs, felszólította a Napi.hu-t, hogy erről a részletről a továbbiakban hallgasson.
A spanyol legfelsőbb bíróság nemzetközi elfogatóparancs kiadását kezdeményezte Csiang Cö-min korábbi kínai elnök és négy másik kínai állampolgár ellen.
Mintegy 4 milliárd forintos projekt keretében bővítik a szentendrei szennyvíz-agglomerációhoz tartozó települések csatornahálózatát, a két kivitelezővel, az A-HÍD Zrt.-vel és a Penta Általános Építőipari Kft.-vel szerdán írta alá a szerződést a Dunakanyari Csatornázási Társulás (DCST) Pócsmegyeren.
Egy daganaton belül sokféle rákos sejt lehet, és mindegyik más kezelést igényel - derült ki brit kutatók tanulmányából. A londoni Rákkutató Intézet új eljárást dolgozott ki a daganaton belüli sejtek különbségeinek mérésére - tudósított a BBC hírszolgálata a Genome Research című szaklapban megjelent kutatásról.
Három évvel ezelőtt elutasították ugyan, de most ismét fellebbezést nyújt be az államellenes tevékenysége miatt 11 évre elítélt és jelenleg is börtönbüntetését töltő Liu Hsziao-po.
Hatékonynak és eredményesnek nevezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának felügyeleti munkáját a testület tavalyi tevékenységéről szóló beszámoló parlamenti vitájában Kollarik Tamás, a médiatanács tagja.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) negyedévenként nyilvánosságra hozza azoknak a cégeknek a listáját, amelyeknek adóhiánya 180 napja folyamatosan meghaladja a 100 millió forintot. Az adóhiányt az adóellenőrök tárják fel, szemben az adótartozással, amikor az adózó bevallja ugyan az adót, ám nem fizeti be. Idén, az első háromnegyed év alatt 335 újabb céggel bővült a névsor – tájékoztat a…
Három évvel ezelőtt elutasították, de most ismét fellebbezést nyújt be az államellenes tevékenysége miatt 11 évre elítélt Liu Hsziao-po – jelentette be a Nobel-békedíjas aktivista jogi képviselője. Liu jogásza, Mo Sao-ping ezt a Szabad Ázsia Rádiónak mondta a hét elején.
Öt másik uniós tagországgal együtt Magyarország esetében is második szakaszba léptette szerdán a korábban indított kötelezettségszegési eljárást az Európai Bizottság a szén-dioxid tárolását szabályozó irányelv átültetésének elmaradása miatt.
A technikai sportokért rajongó rockzenekar, a Tankcsapda leplezte le a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros Opel Mokka versenyautóját, amellyel rajthoz állnak a december 29-én induló Africa Race-en.
Jövő év elejétől kezdi meg működését a Pelso-kom Kft., a 71 települést összefogó Dél-Nyugat Balatoni Hulladékgazdálkodási Társulás (DBHT) szolgáltató cége - tájékoztatta Lombár Gábor, a társulás elnöke, Balatonfenyves (független) polgármestere szerdán az MTI-t.
Navracsics Tibor szerint a Szent Korona nemzeti létünk tartóoszlopa. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter erről a veszprémi Szent Korona-emlékműnél szerdán tartott megemlékezésen beszélt.
Az OTP Bank visszautasítja a GVH megállapításait. Közleményükben azt írják: a pénzintézet nem követte el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa által terhére rótt cselekményeket, a határozatban megfogalmazott megállapítások megalapozatlanok. Az OTP Bank a GVH döntésével szemben bírósághoz fordul.
Nem sokkal azután, hogy az Ukrajna elleni 3–0-s győzelemmel a francia válogatott biztosította a helyét a világbajnokságon, a francia szövetség hivatalosan is bemutatta a csapat szerelését a 2014-es vb-re.
Hétfõ délutántól ma délelõttig 297 körül oldalazott a forint az euróval szemben, majd egy kis gyengülést erõsödés követett, így szerda délutánra másfél hetes csúcsra kapaszkodott...
A Demokratikus Koalíció (DK) tiltakozik a CBA-nál zajló "munkahelyi terrorral" szemben - mondta egy, a cég két tulajdonosa által aláírt, a Békementen való részvételre buzdító levél kapcsán az áruházlánc egyik óbudai üzlete előtt tartott szerdai sajtótájékoztatóján Varju László. A CBA kommunikációs igazgatója ugyanott hangsúlyozta, magánlevélről volt szó és egyetlen munkatársukat sem érte retorzió…