Életveszélyben van az a szurkoló, aki az Ajax-Barcelonán a hazaiak második gólja után legalább öt métert zuhant a lelátóról, és fejjel a beton alapzatnak csapódott.
Nyolc mérkőzésen 36 gól esett, 90 perc alatt három már a negatív rekordot jelentette a BL szerdai játéknapján. Ugyanakkor keveset tisztult a kép, csak a Man United csatlakozott a már továbbjutottakhoz.
Csökkentették a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelenlegi enyhítési ciklusának kamatmélypontjára adott előrejelzésüket londoni pénzügyi elemzők, elsősorban a legutóbbi kamatdöntéshez fűzött monetáris...
Bár az autógyártókra nem jellemző, hogy kulcsfontosságú nyitható tetejű modelleket a téli szezon elején vezessenek be, a BMW a legújabb 4-es Cabrio esetében pontosan így tett, mégpedig valószínűleg nem véletlenül: azok az ügyfelek, akik rövidesen leadják rendelési igényüket vágyuk tárgyára, egy kis szerencsével a tavasz első napsugarait már új büszkeségük volánja mögött köszönthetik, aminél…
A természettudományos oktatásban végzett tanári munka elismeréseként fizika, matematika, biológia és kémia szakos pedagógusok vehették át az elismeréseket.
Egy-két éven belül Magyarországon is végezhetnek majd tüdőtranszplantációt. A Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatója az InfoRádiónak elmondta: ezeket a műtéteket egyelőre Bécsben végzik, itthon a betegek elő - és utókezelése történik.
A kockázatokat lehet számszerűsíteni, de a kockázatnak nem minden elemét lehet előre kiszámolni, és ez vezetett a 2007-08-as pénzügyi válsághoz - hangsúlyozta Soros György magyar származású amerikai pénzügyi befektető a Közép-európai Egyetemen (CEU) tartott előadásában.
Fantasztikusan eltalált lövéssel szerzett gólt Dale Stephens a Charlton Athletic játékosa a Doncaster Rovers ellen. Röviden: 20-22 méterről, kapásból lőtt bombagólt a játékos.
Tájékoztató kampányt indít a kormány a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételről. Nem indít rendkívüli vizsgálatot a korrupcióval vádolt adóhatóság ügyében az Állami Számvevőszék.
Az Országgyűlés elnöke szerint az elszámoltatás közös kudarc, abban a társadalom morális problémái ugyanúgy benne vannak, mint az az "össztűz", amelyet az unió a kabinetre zúdított.
Csökkentették a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelenlegi enyhítési ciklusának kamatmélypontjára adott előrejelzésüket londoni pénzügyi elemzők, elsősorban a legutóbbi kamatdöntéshez fűzött monetáris tanácsi közlemény és a rövid távon várható inflációs pálya alapján.
Az irányadó nyugat-európai indexek tovább erősödtek azt követően, hogy hosszas tárgyalások után ma hajnalban megállapodás született Németországban néhány kényes kérdésről a CDU, a CSU és a...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Huszonkét pincészet összesen száz borát, valamint libából, kacsából és mangalicából készült termékeket mutatnak be Berlinben a Magyar Szüret nevű csütörtöki rendezvényen. A magyar borok és ételek a Német Parlamentáris Társaság adventi fogadásán debütáltak, amelyen Magyarország volt a díszvendég.
A mostohaapa a gyerekek édesanyjának beleegyezésével tartotta fogságban a nő három kislányát. Az egyiknek sikerült elszöknie, így derült fény a borzalmakra.
A magyar futsalválogatott a félidőben még kétgólos hátrányban volt a tavaly vb-résztvevő Kuvaittal szemben, végül 3-2-re legyőzte a riválist a Móron rendezett szerdai barátságos mérkőzésen.
A korábban feltételezettnél lényegesen több metán szabadul fel a Jeges-tenger felolvadó tengerfenekéről a legújabb kutatások szerint - a jelenség hátterében az emelkedő hőmérsékletek és a viharok állhatnak.
Akkora felháborodást váltott ki szerdán Franciaországban, hogy a PSA Peugeot Citroen 21 millió euró (6,3 milliárd forint) nyugdíj-kiegészítést fizetne leköszönő elnökének, hogy a 61 éves Philippe Varin végül lemondott az összegről.