2013. december 13. péntek

dec. 13
19:20
A magyar külgazdasági stratégiával ismerkedtek Berlinben (hirado.hu)
Német vállalatoknak és gazdasági érdekképviseleteknek tartott előadást a magyar külgazdasági stratégiáról és a kormányzati eredményekről a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős helyettes államtitkára.
dec. 13
19:22
Vad Fruttik lemezbemutató (hirado.hu)
A Darabok című új album először lesz hallható élőben szombaton este.
dec. 13
19:24
Emelkedéssel zárt a BUX (hirado.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 143,37 pontos, 0,78 százalékos emelkedéssel, 18 424,72 ponton zárt pénteken.
dec. 13
19:26
Békéscsabán több mint 1100 ember vett részt közfoglalkoztatásban 2013-ban (hirado.hu)
Az értékteremtő programokhoz a megyei jogú város 522 millió forint pályázati pénzt nyert.
dec. 13
19:30
Sérv miatt perel a tengerjáró pincér (Blikk)
A luxushajóról pár nappal szerződése lejárta előtt tanácsolták el
dec. 13
19:30
Hétvégi ismétlések az InfoRádióban (Infostart)
Még egy falunap zajos közegében is meg lehet szólítani a felnőtt embereket egy jó mesével - mondta Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó az InfoRádió Aréna című műsorában.
dec. 13
19:30
Női kézi-vb: Ez a vereség felér egy győzelemmel - Hajdu (She)
A magyar női kézilabda-válogatott a románok elleni mérkőzéshez képest feljavulva nagy csatára késztette a csoportgyőztes németeket, ám 27–26-ra kikapott – Hajdu János szövetségi kapitány szerint ez a vereség győzelemmel ért fel. Mestermérlegek a sajtótájékoztatóról.
dec. 13
19:30
Újabb náci lágerőr ellen nyomoznak (Metropol)
A 87 éves, Berlinben élő férfi számos alkalommal büszkélkedett azzal, hogy meggyilkolt foglyokat.
dec. 13
19:30
Női kézilabda-vb: vereség a németektől (Metropol)
Hiába az 1500 magyar szurkoló buzdítása, nem lett első a Hajdu-csapat a csoportban.
dec. 13
19:30
Női kézilabda-vb - Vereség a németektől, nem lehet csoportelső a Hajdu-csapat (Alternatív Energia)
A magyar női kézilabda-válogatott 27-26-ra kikapott a német csapattól.
dec. 13
19:30
Ez tartja fiatalon - ezért nem kell a kés és a botox (hirado.hu)
Az énekesnő soha nem fiatalíttatná meg magát mesterséges módszerekkel.
dec. 13
19:30
Megtartotta közgyűlését a takarékszövetkezeti szövetség (ProfitLine)
Megtartotta őszi közgyűlését csütörtökön az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ), a tagszervezetek elfogadták a jövő évi költségvetést, illetve tagsági kérdésekkel kapcsolatos döntéseket hoztak - közölte pénteken a szövetség az MTI-vel.
dec. 13
19:32
Óriás gömbsátorba költözik a múzeum (Blikk)
Budapest—Esztergom — Tucatnyi ember két napon keresztül építette azt a hatalmas gömbsátrat, amellyel négynapos turnéra indul a Magyar Nemzeti Múzeum.
dec. 13
19:32
Női kézi-vb: Fájó a vereség, de erre a játékra lehet építeni - Siti (She)
Siti Bea úgy véli, a németek ellen 27–26-ra elveszített mérkőzésen volt a legkomplexebb a mieink védekezése – a végén zártabban is le lehetett volna védeni a középső területet. A válogatott másodedzője szerint a legutóbbi két meccsen összegyűlt érzelmeket a spanyolok elleni mérkőzésen kiadhatják magukból a lányok.
dec. 13
19:32
Újabb náci lágerőr ellen nyomoznak a német hatóságok (hirado.hu)
Gyilkosság gyanújával nyomozást indított a berlini ügyészség az egykori dachaui náci koncentrációs tábor egy volt őre ellen.
dec. 13
19:32
Továbbra sem szorítja az infláció a Fed-et (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban novemberben már a harmadik egymást követő hónapban csökkentek a termelői árak havi összevetésben.
dec. 13
19:34
Kitekeredve pózolt a rúdtánckirálynő (Blikk)
dec. 13
19:34
Nemzetközi Betlehemes Találkozó Debrecenben (hirado.hu)
Betlehemes csoportok felvonulásával megkezdődött Debrecen főterén pénteken a XXIII. Nemzetközi Betlehemes Találkozó.
dec. 13
19:36
Teljes pompájában tündököl a Szent Péter téri karácsonyfa (hirado.hu)
Sötétedés után egyszerre gyulladt fel a huszonöt méter magas fa 2500 égője.
dec. 13
19:48
Zsaruk ébresztették a horkoló behatolót (BorsOnline)
Kiszakította egy bevásárlóközpont lezárt ajtaját, majd bent leült a földre és elaludt egy részeg férfi. A békésen szendergő betörőt a rendőrök ébresztették föl.
dec. 13
19:48
Eljött az én időm a Blikk-kel (Blikk)
Budapest — Újabb olvasónk ünnepét aranyozta be a Blikk Advent. A budapesti Borbély Sándorné Marika (62) egy 20 ezer forint értékű divatórát kapart össze magának nagyszabású nyereményjátékunkon
dec. 13
19:48
Kerékpár: Armstrong nemcsak doppingolt, bundázott is? (She)
Újabb tisztességtelen fejezetre derült fény Lance Armstrong sikerekben gazdag, de többek között doppingtól bűzlő karrierjére: az amerikai kerékpáros 1993-ban megbundázott egy versenyt a milliós pénzjutalom érdekében – legalábbis ezt állítja róla korábbi olasz riválisa.
dec. 13
19:48
Zsebszerződések - Nem igazán foglalkozik a kormány Áder kifogásaival (Alternatív Energia)
Áder János köztársasági elnök nem írta alá a törvényt, azt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek.
dec. 13
19:48
Oroszország is segítene a szíriai vegyi fegyverek elszállításában (hirado.hu)
Oroszország vállalná, hogy segít elszállítani a szíriai vegyi fegyvereket egy földközi-tengeri kikötőbe, ahonnan tovább vinnék azokat megsemmisítésre - közölte pénteken egy orosz diplomata.
dec. 13
19:48
Egy fecske nem csinál nyarat (Portfolio)
A feltörekvő piaci részvényalapokból közel 1,3 milliárd dollár tőke távozott a december 11-én zárult hét során az EPFR Global legfrissebb statisztikái szerint, ami egyben azt is jelentette, hogy ez...
dec. 13
19:50
Leckéztettek a németek a kézis lányokat (BorsOnline)
A szerbiai női kézilabda-világbajnokság utolsó csoportmérkőzésén rendkívül szoros csatában Németországtól is kikapott a magyar válogatott. A csapat ettől függetlenül a 16 között folytathatja.
dec. 13
19:50
Parlagfüves pálinkát készít allergia ellen (Blikk)
Vérteskethely — Különleges párlat készül Szarvas Tibor Vérteskethely szélén található pálinkafőzdéjében. A gépésztechnikusból lett pálinkafőző olyan növényt tesz szíverősítőjébe, amelyet máshol tűzzel-vassal irtanak: parlagfüvet.
dec. 13
19:50
Mán-Várhegyi Réka kapta a JAKkendő-díjat (hirado.hu)
Az író Boldogtalanság az Auróra-telepen című novelláskötetével érdemelte ki az elismerést.
dec. 13
19:52
Merész: bevállalta sminkeletlen arcát Cameron Diaz (BorsOnline)
Annyira örült, amikor kezébe vehette az általa írt önsegítő könyv első példányát, hogy azonnal fotót posztolt magáról a kötettel. Azzal sem törődött, hogy épp nem volt rajta smink.
dec. 13
19:52
Nincs szerb-koszovói megállapodás (hirado.hu)
Ivica Dacic és Hashim Thaci arról próbált megegyezni, hol legyen a székhelye az észak-koszovói bíróságnak.
dec. 13
19:54
Háromszoros Oscar-díjas olasz operatőr könyvbemutatója Budapesten (hirado.hu)
A szerző, Vittorio Storaro fényképezte a többi között az Apokalipszis most és Az utolsó tangó Párizsban c. filmeket.
dec. 13
19:56
Térdre borulva ítélte el az erőszakot egy ukrán rendőr édesapja (hirado.hu)
A tüntetők színpadán térdre borulva ítélte el az erőszakot pénteken egy apa, akinek a belügyi egységeknél szolgáló fia részt vett a kijevi demonstráció feloszlatását célzó akcióban.
dec. 13
19:58
Első alkalommal osztották ki a Kincses Kolozsvárért díjakat (hirado.hu)
A díjat a város közösségi életének fellendítésében és a magyar napok megszervezésében vállalt tevékenység elismeréseként lehet elnyerni.
dec. 13
20:00
A belgrádi parlament elfogadta a jövő évi költségvetést (hirado.hu)
A költségvetést 929,94 milliárd dináros bevétellel és 1113 milliárd dináros kiadással fogadták el.
dec. 13
20:03
A MOL okozott pezsgést a magyar piacon (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 143,37 pontos, 0,78 százalékos emelkedéssel, 18 424,72 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
dec. 13
20:06
Szélsőséges időjárás, csúszós utak - így készülj fel a télre! (Privátbankár)
Az elmúlt hetekben rekord meleg és rekord hideg váltotta egymást hazánkban, a december beköszöntével pedig még csak most érkeznek hozzánk az igazán fagyos nappalok és éjszakák. Nem elég, hogy az útviszonyok is veszélyesebbek ilyenkor, a változékony, szélsőséges időjárás befolyásolja lelkiállapotunkat és vezetési morálunkat is. Hogyan védekezhetünk ellene?
dec. 13
20:06
Síron túli vallomás Borostól (Blikk)
Budapest — A másfél évtizede felrobbantott Boros József (†43) 1997-ben a rendőrségen tett videovallomását vetítették le a P. Tamás (45) és társai ellen indított büntetőperben pénteken a Fővárosi Törvényszéken.
dec. 13
20:06
Ukrajnai tüntetések - Elégedetlen az ellenzék a nemzeti kerekasztal-tanácskozással (Infostart)
Elégedetlenül távoztak az ukrán ellenzék vezetői pénteken arról a kerekasztal-megbeszélésről, amelyet Viktor Janukovics ukrán elnök kezdeményezésére tartottak, hogy kiutat keressenek a belpolitikai válságból.
dec. 13
20:06
Videó: Hajdu ígéri, belőjük a németek ellen kihagyott ziccereket (She)
„Már megint az utolsó percekben fogytunk el” - értékelt Tomori Zsuzsanna, a magyar kézilabda-válogatott játékosa a németek elleni vereséget követően a szerbiai világbajnokságon. Hajdu János szövetségi kapitány azt ígéri, a most kihagyott ziccereket a következő mérkőzésen be fogjuk lőni. Herr Orsolya elmondta, a következő mérkőzés a legfontosabb.
dec. 13
20:06
Kivégeztette a nagybátyját Kim (Blikk)
dec. 13
20:06
Kilencen sérültek egy balesetben Ópusztaszer és Pusztaszer között (Alternatív Energia)
A balesetben kilencen megsérültek, ellátásuk jelenleg is tart a helyszínen.
dec. 13
20:06
AI: "az EU szégyene" a befogadott menekültek alacsony száma (hirado.hu)
"Szégyellhetik magukat" az Európai Unió vezetői az EU által befogadott szíriai menekültek "siralmasan alacsony" száma miatt - közölte pénteken londoni állásfoglalásában az Amnesty International.
dec. 13
20:06
Nincs érdemi javulás a forint piacán (Portfolio)
Napok óta nem talál magára a forint, az euróval szemben 303 körül, a svájci frankkal szemben 248 körül mozog, közben viszont az eddig szenvedõ amerikai dollár több vezetõ devizával...
dec. 13
20:06
Újabb náci lágerőr ellen nyomoznak a német hatóságok (ATV)
Gyilkosság gyanújával nyomozást indított a berlini ügyészség az egykori dachaui náci koncentrációs tábor egy volt őre ellen, akit a Simon Wiesenthal Központ Utolsó esély II. elnevezésű akciója révén találtak meg.
dec. 13
20:08
Berágtak a devizahitelesek, örült az OTP (Privátbankár)
Nagyot erősödött a forint és az OTP a Kúria bejelentésére, amely miatt egyelőre elhárult a veszélye, hogy a magyar pénzügyi rendszer extra terhet kapjon a devizahitelesek mentése miatt.
dec. 13
20:08
Telefonon zaklatják Deutschot (Blikk)
Budapest — Éjjel-nappal zaklatják telefonon Deutsch Tamást egy szélsőjobboldali internetes portál olvasói.
dec. 13
20:08
John Kerry szerint április végéig létrejöhet a palesztin-izraeli béke (Infostart)
John Kerry amerikai külügyminiszter idei kilencedik közel-keleti látogatásának végén is optimistán nyilatkozott, és úgy vélekedett, hogy az eredeti tervekkel összhangban április végéig megköthető egy teljes körű béke Izrael és a palesztinok között.
dec. 13
20:08
Férfi kézi NB I: Cegléden nyert két góllal a Gyöngyös (She)
A Gyöngyös kétgólos győzelmet aratott a Cegléd pályáján a férfi kézilabda NB I pénteki mérkőzésén.
dec. 13
20:08
Vereség a németektől (Alternatív Energia)
A magyar női kézilabda-válogatott 27-26-ra kikapott a német csapattól.
dec. 13
20:08
Pokolgépet találtak az albániai miniszterelnöki iroda közelében (hirado.hu)
A robbanószerkezetet egy magas rangú albán tisztségviselő autója alatt fedezték fel.

Keresés