December 2-ától már kapható a megújított, 19 éves futamidejű, minden évben az előző évi inflációt 3 százalékkal meghaladó kamattal gyarapodó babakötvény. Mit kell tudni a jövő generáció önálló életkezdését megalapozó befektetési lehetőségről?
Tudunk arról, hogy mind a Magyar Honvédség, mind a magyarországi légi-mentőszolgálat helikopter flottájának teljes cseréjére készül - mondta a kereskedelmi és ügyfélkapcsolati alelnök.
Öt perc alatt elköltötte volna az egymillió forintot Gyurcsány Ferenc, ha megítéli a bíróság. De nem ítélte. Ezúttal nem inzultálták, csak jól megbámulták a bíróságon. Volt, aki annyira figyelmesen, hogy Mesterházy Attilának nézte.
Jövőre 2,4 százalékos lesz a nyugdíjemelés mértéke - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára az Idősügyi Tanács ülésén csütörtökön Budapesten.
Megszűnik Kisgergely Kornél helyettes államtitkári megbízatása a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) december 15-i hatállyal - tartalmazza a Magyar Közlöny legfrissebb, csütörtöki száma. A jegybankhoz igazol.
Egy százalékponttal csökken mindkét diákhitel-konstrukció kamata - közölte a Diákhitel Központ Zrt. csütörtökön az MTI-vel. A tandíjra fordítható hitel kamatából továbbra is 2 százalékot kell kifizetni.
Nyitott Tanulási Központot adták át Kaposváron csütörtökön, s ezzel Balatonföldvár és Csurgó után a somogyi megyeszékhelyen is lehetőségük lesz ingyenes tanulni, különböző képzéseken részt venni azoknak, akiknek új ismeretekre vagy a meglévők felfrissítésére van szükségük a munkájukhoz, illetve az elhelyezkedéshez.
Csütörtökön adták át azokat a vályogházakat a Baranya megyei Gilvánfán, amelyek az országban egyedülálló „vályogvető” közfoglalkoztatási program keretében épültek – közölte a távirati irodával a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.
Megugrott, és kilenc hónapos csúcsra emelkedett az indiai infláció novemberben. Az előző hónapban a fogyasztói árak 11,24 százalékkal nőttek, ezért elképzelhető, hogy a központi bank decemberben újra kénytelen lesz kamatot emelni.
A tekintélyes amerikai Swimming World magazin Hosszú Katinkát és Gyurta Dánielt választotta Európa legjobbjának. Vagyis Gyurta a tengerentúli voksoláson lenyomta a francia Yannick Agnelt.
Konzultációkat kezdett ázsiai szövetségeseivel az Egyesült Államok azt követően, hogy az észak-koreai sajtó pénteken beszámolt az országot vezető Kim Dzsong Un nagybátyjának kivégzéséről.
A humorista retteg az elektronikus tárgyak által kibocsátott sugárzástól. Félelme olyan erős, hogy képes addig forgatni a tárgyakat, amíg azok el nem érik a megfelelő állási szöget, amelyben már nincsenek rossz hatással az egészségére.
Az Eurocopter, a világ vezető helikoptergyártójaként az egyes típusok kompatibilitásának köszönhetően előnyös ajánlatot tud tenni a magyar légi mentési és katonai igényekre - hangzott el azon a gyárlátogatáson, amelyet a vállalat németországi gyártóbázisán, Donauwörth-ben tartottak magyar újságíróknak.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján két mérkőzést rendeztek: a Brooklyn Nets és a Portland Trail Blazers is hazai pályán nyert.
Emlékeznek rá, amikor Jack Nicholson a Lesz ez még így se! című filmben saját kést és villát vitt az étterembe, mert betegesen viszolygott az olyan evőeszközöktől, amiket mások is használtak?
A San Diego Chargers idegenben 27–20-ra legyőzte a Denver Broncost az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság 14. fordulójának csütörtöki mérkőzésén.
Hungary, as co-chair of a working group on the United Nation's Sustainable Development Goals (SDGs), wants access to drinking water to become an independent development goal, foreign ministry state secretary Peter Wintermantel said on Thursday.
Továbbra is az eszközvásárlási program lassításával kapcsolatos várakozások tartják nyomás alatt az amerikai részvénypiacokat, a tegnap nyilvánosságra került vegyes adatok ellenére folytatódott a részvénypiacok esése.
Egy hétre sem vagyunk már a The Walking Dead második évadának startjától, az All That Remains című első epizód videója is megérkezett, úgyhogy minden rendben.
Továbbra sem tudni, hogyan keveredett Barack Obama amerikai elnök közvetlen közelébe az a férfi, akiről mindenki azt hitte, jeltolmács, ám csak összevissza mutogatott Nelson Mandela búcsúztatásán.
Emlékülést rendeznek ma a Parlamentben Antall József korábbi miniszterelnök halálának 20. évfordulója alkalmából. Köszöntőt mond Kövér László, az Országgyűlés elnöke, felszólal Orbán Viktor miniszterelnök. A eseményen Áder János köztársasági elnök is részt vesz.
Szétlövésben aratta újabb sikerét a Colorado az észak-amerikai profi jégkorongliga alapszakaszának legutóbbi játéknapján. Az Avalanche a Winnipeg Jetset győzte le.
Az amerikai képviselőház tegnap késő este elfogadta azt a költségvetési javaslatot, amelyről kedden állapodtak meg a kongresszus alsó és felső házának költségvetési bizottságának vezetői. Így egyre...
Csütörtök óta szokatlanul sok, több centiméter hó esett le Izraelben és Jeruzsálemben. Sokan elakadtak az utakon, a rendőrség és a hadsereg egész éjjel mentette a bajba jutott autósokat. Több városban szünetel a tanítás, péntekre újabb havazást mondanak.
A pénzcentrum.hu cikkében azt mutatja be, hogy vihetjük át az idénről megmaradt szabadságot jövőre. A napi.hu pedig arról ír, hogy egyesek szerint a részvénypiac az 1929-es krachot megelőző időszakhoz hasonló formációt rajzol.
A csütörtök esti előadás előtt Nagy Andor, Magyarország tel-avivi nagykövete az épület halljában megnyitott egy Robert Capa életét és munkásságát bemutató időszaki kiállítást.