Danilo Di Luca országúti kerékpárost életre szóló eltiltással büntette az Olasz Olimpiai Bizottság doppingellenes testülete, mivel harmadszor is vétett a szabályok ellen.
A szélviszonyoktól függően akár több napon át érezhető lesz a gázszag hat baranyai településen egy Pécshez közeli gázszagosító állomáson történt csütörtöki műszaki hiba miatt - tájékoztatta a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az MTI-t.
Felfoghatatlan történetre derült fény egy 19 éves alabamai lány eltűnése kapcsán. Az utána való nyomozás során kiderült, hogy gyakorlatilag az egész családja pedofil, és kiskorúakkal erőszakoskodtak.
Az utóbbi évtizedek legnagyobb vihara csapott le csütörtökön Európa északnyugati részére. Nagy-Britanniában két ember meghalt és háztartások tízezrei maradtak áram nélkül a Xaver orkán miatt, Belgiumban több ezer embert ki kellett telepíteni, Hollandiában és Németországban pedig súlyos fennakadások voltak a közlekedésben, de katasztrófa nem történt.
Életének kilencvenhatodik évében elhunyt Nelson Mandela. A Dél-Afrikai Köztársaság első fekete elnökének halálhírét Jacob Zuma köztársasági elnök jelentette be csütörtökön.
95 éves korában elhunyt Nelson Mandela. A Dél-afrikai Köztársaság első fekete elnökének halálhírét Jacob Zuma köztársasági elnök jelentette be csütörtökön.
Dél-Afrikában az ország államelnöke, Jacob Zuma bejelentette, hogy 95 éves korában elhunyt Nelson Mandela, a Dél-afrikai Köztársaság első demokratikusan megválasztott elnöke, az apartheid elleni mozgalom Nobel-békedíjas élharcosa.
A törekvő emberek szolidáris társadalmát kell megteremteni Magyarországon, és szélesíteni kell a középosztályt, amely nemcsak a jelenlegi egykulcsos adórendszerből profitáló, felső 14 százalékot jelenti - mondta Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője csütörtökön Budapesten.