Alan Shatter ír igazságügy-miniszter megköszönte Navracsics Tibor garanciavállalását a Tobin-ügyben. A magyar közigazgatási és igazságügyi miniszter újságírói kérdésre válaszolva csütörtökön megerősítette a Magyar Nemzet erre vonatkozó értesüléseit Veszprémben, egy sportrendezvény előtt.
A tervek szerint 2014 szeptemberére megépül az M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti, 23,1 kilométeres szakasza - jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár...
Sérüléséből felépülve még mindig Diego López mögé szorul a Real Madrid sztárkapusa, Iker Cassilas és José Mourinhóval való kapcsolata sem javult. A játékost egyre több csapattal hozzák szóba.
Oslo - A körülményekhez képest már jobban van a hazájában leukémiával kezelt Karl Erik Böhn (48), a magyar női kézilabda-válogatott norvég szövetségi kapitánya.
Viktor Janukovics ukrán elnök nem zárta ki annak lehetőségét, hogy feloszlatja a parlamentet. Az államfő erről csütörtökön a dél-ukrajnai Mikolajiv városában egy vállalatnál tett látogatásakor beszélt.
A csütörtöki kereskedésben meglehetősen inaktívak a befektetők, mely révén a BÉT-en jóval átlag alatti összegben születtek kötések. Az Egis forgalma azonban jóval meghaladja az elmúlt napok átlagát,...
Alan Shatter ír igazságügy-miniszter megköszönte Navracsics Tibor garanciavállalását a Tobin-ügyben. A magyar közigazgatási és igazságügyi miniszter újságírói kérdésre válaszolva csütörtökön megerősítette a Magyar Nemzet erre vonatkozó értesüléseit Veszprémben, egy sportrendezvény előtt.
Sanghaj – Forma–1-es autóba ül Jim Carrey (51)? A látszat persze csal, csak annyi történt, hogy a kanadai színészre hajaz Fernando Alonso (31): a kétszeres világbajnok pilótának hasonló a frizurája, mint amilyen az 1994-ben bemutatott Dumb és Dumber - Dilibogyók című film főszereplőjének volt.
Szerdán csak átmeneti volt a forint gyengülése az öthetes csúcsot jelentõ 296,5-rõl 298 fölé az euróval szemben, mert nap végén újra csúcsközelben járt a magyar fizetõeszköz. Ma...
Debrecen – Képes lesz-e újra lendületbe jönni a DVSC focicsapata? A bajnok hosszú ideje szenved, szerdán Pápán bukott el (0-1), szombaton hazai környezetben az Eger ellen következik az újabb meccs.
A Raiffeisen Bank adózás utáni vesztesége az előző évhez képest 51 százalékkal, 47,4 milliárd forintra csökkent tavaly - mondta Heinz Wiedner, a osztrák Raiffeisen magyarországi leánybankjának vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Manchester – A sorozatos közlekedési szabálysértések, gyorshajtások és jogosítvány nélküli vezetés miatt 250 óra közhasznú munkára ítélt Carlos Tévez (29) megkezdte büntetése letöltését.
A Mercedes-Benz és Michael Schumacher hosszú távú partneri együttműködést jelentett be, ami jelentősen túlmutat az autósport és a Formula-1 világán. Michael Schumacher nagyrészt a jövőt érintő...
A főpolgármester szerint érdemes megfontolni, hogy új szerelvények vásárlása helyett inkább újítsák fel a hármas metró szerelvényeit. Erről a TV2 reggeli műsorában beszélt Tarlós István....
Ha nem működik, akkor eredménytelen, ha viszont igen, akkor kifejezetten káros hatásai lesznek a Matolcsy György jegybankelnök által meghirdetett növekedési hitelprogramnak – ezt Bokros Lajos volt pénzügyminiszter mondta az ATV Start című műsorában.
Lassú, néhány centiméteres apadás indult el a Körösökön, a folyók alsó szakaszán, de a Sebes-Körösön, a Kettős-Körösön és a Hármas-Körösön a vízszintek magassága és a töltésekre nehezedő víznyomás továbbra is harmadfokú árvízvédelmi készültség fenntartását indokolja - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője.
Az online bankolási csatornát az unión belül az ügyfelek több mint fele veszi igénybe, ez az arány azonban dinamikusan nő. A netbankokat azonban tartalommal kell feltölteni ahhoz, hogy az ügyfelek...
Május 3-ig tehetnek ajánlatot a felszámolási eljárásban a kapuvári húsgyárat működtető két társaság vagyonára az érdeklődők a cégközlönyben megjelent nyilvános pályázati kiírás szerint.
Engedély nélküli tolatás következtében ütközött a Tisza és a 036-os Szöcske a Keleti pályaudvaron. Emberek, gépek és vagonok is sérültek - írja az Iho.hu.
A vörösiszap-katasztrófa miatt indított büntetőper csütörtöki tárgyalásán, a Veszprémi Törvényszéken meghallgatott tanúk szerint 2010. október 4-én közvetlenül a X-es tározó gátjának átszakadása előtt bekapcsoltak a szivattyúk.
A hitelezők, az adóhatóság és a dolgozók egy része is vár a pénzére a húsgyár csődje miatt. A korábban a gyárat működtető két társaságra május 3-ig pályázhatnak az érdeklődők.
Gerhardt Ferencet, a monetáris tanács tagját jelöli a miniszterelnök a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökének - tájékoztatta az MTI-t a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.
Erre (is) igazán büszkék lehetünk! 1. Az emberiség nagyjából 2000 éve ismeri, szereti és használja a Magyarország területén található termálvizeket. 2. A Széchenyi Gyógyfürdő Pest legrégebbi fürdője, idén ünnepli 100. születésnapját. 3. Budapest területe alatt 118 termálforrás található. 4. A fürdő maximális befogadóképessége nyáron nagyjából 8000 fő. 5. A Széchenyi Gyógyfürdőn átlagosan 8…
Nem a magyar jégkorong-válogatottat tartja a vasárnap kezdődő divízió I-es vb favoritjának Rich Chernomaz szövetségi kapitány, de szerinte ha minden mérkőzésen az utolsó percig küzd, szép eredményt érhet el a csapat.
Meghalt csütörtökön a kórházban az a szerbiai férfi, aki két nappal ezelőtt 13 embert ölt meg a Belgrádtól délre fekvő Mladenovic közelében - jelentette a B92 belgrádi rádió.
A csütörtöki kereskedésben meglehetősen inaktívak a befektetők, mely révén a BÉT-en jóval átlag alatti összegben születtek kötések. Az Egis forgalma azonban jóval meghaladja az elmúlt napok átlagát,...
Mikola Azarov ukrán kormányfő egy csütörtöki rendezvényen elismerte, hogy valóban igazságtalanul magas a miniszterelnöki fizetése, emiatt viszont "narancsos" elődeit tette felelőssé.
A francia gyártó számára egyre nagyobb jelentőséggel bír a kínai piac, amit az is bizonyít, hogy a DS sorozat legújabb, egyelőre csak tanulmányként létező darabját Shanghajban mutatták be. A DS Wild...