Az NB III Mátra csoport 19. fordulójában négy mérkőzést szombaton, míg a maradék három találkozót vasárnap rendezik. A Felsőtárkány csapata a Rákosmentével vív rangadónak beillő mérkőzést.
A felvidéki magyarság kálváriájának nevezte a nemzetpolitikai helyettes államtitkár az 1947-ben kezdődött kitelepítéseketegy fővárosban rendezett gálán.
A névváltás a Mondelez csoportba tartozó székesfehérvári és győri gyárakat nem érinti, azok változatlanul Győri Keksz Kft. néven integrálódnak az európai egységbe.
Meredek esést mutat a határidős szállítású arany árfolyama péntek délután, miután a Goldman Sachs tegnapi célárcsökkentése, a Fed tisztségviselők mennyiségi enyhítés folytatásával kapcsolatos kételye megingatta a befektetők aranyba, mint biztonságos befektetésbe vetett bizalmát
A nyomozás ideje alatt nem ismerhette, most pedig nem tudja megismerni az erzsébetvárosi "ingatlanpanama" első fokon szinte minden vádpont alól felmentett fő terheltje, Hunvald György, vajon milyen indokok alapján tartották csaknem három évig előzetesben.
Több pontos jelentéssel zárta le munkáját pénteken az a tíz "bölcs", akit Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök március 30-án bízott meg a kormányalakítási patthelyzet feloldásával.
Különösen a 3 csillagos szegmensben romlott a helyzet, a jó januárt követően az elmúlt évi foglaltsági értékeket sem sikerült elérni februárban és márciusban.
A szerdai és a csütörtöki kereskedésben látott forintgyengülés, majd gyors visszaerõsödés pénteken is megismétlõdött. Most viszont eleve kisebb volt a gyengülés, aztán viszont...
A férfi kutyája egy perc alatt eltüntetett 120 ezer forintnyi dollárt, amikor gazdája beugrott egy benzikútra, és a hátsó ülésen hagyta pénzét. Most megpróbálja összeilleszteni a bankjegyek maradványait.
Budapest - Magyarországon vizsgálódik a Velencei Bizottság. A neves európai alkotmányjogászokból álló testület egy hatfős delegációt küldött Budapestre, hogy a helyszínen faggassa ki a kormány és az ellenzék képviselőit az Európa-szerte sok vitát kiváltó márciusi, sorrendben a negyedik alaptörvény-módosításról.
Nyugati diplomaták arról számoltak be, hogy megcáfolhatatlan bizonyítékuk van arra: a szíriai rezsim legalább egyszer már használt vegyi fegyvereket. A bizonyítékot továbbították az ENSZ-nek, ám több részletet nem árultak el.
A jelenlegi tervek szerint rövid, mindössze negyvenpercesre tervezett vitát tart a jövő héten az Európai Parlament (EP) a magyar alkotmányos helyzetről - tudatta pénteken Jaume Duch Guillot, az EP szóvivője.
Kormánygaranciára vagy az eredetileg meghatározottnál magasabb kamatfelárra lehet szükség ahhoz, hogy a kereskedelmi bankok részt vegyenek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által bejelentett hitelezés-ösztönző programban - vélekedtek az MNB-programra visszatérő pénteki értékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
A hírhedt mexikói drogkartellek egyre inkább próbálják megvetni a lábukat Európában, és igyekeznek a kontinens kábítószerpiacának főszereplőivé előlépni - közölte pénteken az Europol.
A Tornyai-múzeum földszinti termeiben szombattól az érdeklődők sokszínű és izgalmas válogatást láthatnak a különböző alkotói szemléletekből, vasárnap pedig a Gyulai Művésztelep több mint négy évtizedét bemutató kiállítás nyílik.
Recesszió fenyegeti Oroszországot, ezért a kormánynak gazdaságösztönző intézkedéseket kell hoznia - mondta pénteken az orosz gazdaságfejlesztési miniszter.
Három felvonulást is tartanak szombaton a fővárosban, emiatt változik egyes autóbuszok, villamosok, trolibuszok menetrendje - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Utolsó szezonját nyitotta meg pénteken a budapesti Vidám Park, amely a már megszokott játékokkal, számos szórakoztató rendezvénnyel és kedvezményekkel várja a közönséget....
A kaliforniai házaspár nyuszimániája kissé beteges méreteket öltött, ők ugyanis a fagyasztóban tárolják elhunyt kedvenceiket. Összesen már tíz nyuszi várakozik arra, hogy professzionális tartósítási eljáráson is átessen.
BUDAPEST — Dér Heni (26) kiszőkült! Az énekesnő péntek reggel rövid sötét hajjal lépett be egy szépségszalon ajtaján, ahonnan alig néhány órával később hosszú szőke fürtökkel távozott.
Európa saját magának köszönheti az euróválságot és félő, hogy politikusai nem tanulnak mások hibáiból sem - mondta Soros György az Open Society Foundation barcelonai képviseletének megnyitása alkalmából rendezett pódiumbeszélgetésen.
Kecskemét–Orgovány — Hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentette a rendőrség azt az izsáki férfit, akit hétfőn kihallgatás közben agyonvertek a rendőrök.