Több pontos jelentéssel zárta le munkáját pénteken az a tíz "bölcs", akit Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök március 30-án bízott meg a kormányalakítási patthelyzet feloldásával.
A FIFA döntése nyomán augusztus 14-én pótolják az Észak-Írország - Oroszország világbajnoki selejtezőt, amelyet márciusban kétszer is el kellett halasztani a rossz időjárás miatt.
Utoljára 1974-ben volt ilyen alacsony az infláció - az adóhatásoktól megtisztított mutató már az elmúlt negyedévben csökkent, sőt 2% alá süllyedt, a most közölt márciusi adat ennek ellenére meglepetés volt.
Délelőtt heves eladói hullám indult az arany piacán az általános hangulatromlás mellett, mindez pedig oda vezetett, hogy rendkívül fontos szintek törtek meg a sárga nemesfém piacán. Az árfolyama 1520...
Az Alkotmány negyedik módosításának az uniós jogba ütköző és a jogállamisággal ellentétes lépései nyomán napokon belül újabb eljárások indulnak ellenünk, írta levelében José Manuel Barroso.
Budapest — Éjszakai orvosi ügyeletre kellett mennie Király Viktornak (29), az énekes egyik ujja ugyanis annyira begyulladt, hogy orvosi segítségre szorult.
Kormánygaranciára vagy az eredetileg meghatározottnál magasabb kamatfelárra lehet szükség ahhoz, hogy a kereskedelmi bankok részt vegyenek a hitelezés-ösztönző programban.
Súlyos aggodalmak merültek fel azzal kapcsolatban, hogy Magyarország alaptörvényének negyedik módosítása összhangban áll-e az Európai Uniós joggal - írta Orbán Viktornak címzett újabb levelében José...
Budapest — Felháborodott levélben fordult a Spirit Színház vezetőjéhez Makranczi Zalán, aki a honlapról tudta meg, hogy sem ő maga, sem kedvese, Szinetár Dóra nem szerepel már a Mizantróp című előadásban.
Castel Gandolfo — Egyre súlyosabb egészségügyi problémákkal küzd a februárban leköszönt pápa, XVI. Benedek (85). Az utóbbi napokban érkező aggasztó híreket követően a Vatikán is kénytelen volt elismerni, hogy Joseph Ratzinger állapota napról napra romlik, már a járás is nehezére esik, és szinte teljesen elvesztette szeme világát.
Az NB III Tisza csoportjában a hétvégi, 19. fordulóban öt mérkőzést szombaton, kettőt vasárnap rendeznek. A második Cigánd együttese a negyedik Hajdúböszörményhez látogat, míg a harmadik Nyírbátor az ötödik Tiszaújvárost fogadja.
A Bundesliga-ban a legfőbb kérdés már múlt héten eldőlt, - a Bayern megnyerte a pontvadászatot - már csak a nemzetközi indulásért és a kiesés elkerüléséért folyik a csata.
Balatonfűzfő - Vérfürdővel akart pontot tenni egy üzleti vita végére egy veszprémi ügyvéd. H. Tamás a gyanú szerint két üzlettársát akarta a másvilágra küldeni.
Tudomásul veszi az Erste Bank Hungary Zrt. a Pénzügy Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) határozatát, a PSZÁF által kirótt 3 millió forintos bírságot a pénzintézet haladéktalanul megfizeti, és intézkedéseket tett annak érdekében, hogy hasonló hiba a jövőben ne fordulhasson elő
A vezető nyugat-európai indexek kivétel nélkül esnek a nyitás óta, a csökkenés hátterében az elmúlt napok szárnyalását követő profitrealizálások, valamint a Ciprussal kapcsolatos legújabb fejlemények...
Újabb levelet írt José Manuel Barroso Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben megerősíti az alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatos komoly aggályait - tudatta pénteken az Európai Bizottság sajtószolgálata.
A közszolgálati tévén tér vissza a képernyőre Mádai Vivien (24), akinek műsorvezetői helyét március elején hirtelen másnak adták át az RTL Klub Reflektor című bulvárműsorában. A fiatal lány a Legenda című zenés show-műsor egyik házigazdája lesz, Harsányi Levente mellett.
A szerdai és a csütörtöki kereskedésben látott forintgyengülés, majd gyors visszaerõsödés pénteken is megismétlõdött. Most viszont eleve kisebb volt a gyengülés, aztán viszont...
A vadonatúj Škoda Octavia tesztautót úgy vártuk, mint a messiást. Ígéretes ’válságszedánok’ ide vagy oda, nincs is olyan típus, amely 2013-ban a hazai piac számára fontosabb lenne a csehek büszkeségénél. Az előző két generáció sikere minden várakozást felülmúlt, az újdonságról pedig már látatlanban is meg lehetett jósolni, hogy legalább olyan szép életpályát fog befutni, mint elődei, s annak…
Délelőtt heves eladói hullám indult az arany piacán az általános hangulatromlás mellett, mindez pedig oda vezetett, hogy rendkívül fontos szintek törtek meg a sárga nemesfém piacán. Az árfolyama 1520...
Budapest — Egyre több szerelmespár keresi fel a belvárosi boszorkánytanyát, ahol a szexualitás misztikus erőivel feltöltődve szeretnék feldobni az esti ágyakrobatikát.
Az NB III Mátra csoport 19. fordulójában négy mérkőzést szombaton, míg a maradék három találkozót vasárnap rendezik. A Felsőtárkány csapata a Rákosmentével vív rangadónak beillő mérkőzést.
Japán program a Füvészkertben, Medvehagyma Fesztivál és... 1. Sakura program Füvészkert, Budapest, 2013. április 13-14. és 20-21. A józsefvárosi Füvészkertben ilyenkor virágoznak a cseresznyefák, így aztán évek óta mi sem természetesebb, mint hogy japán ihletésű pikniket csapjanak a patinás növények között. Persze mangalapozgatás, haikuverseny és origami is lesz. További infó... Korhatár:…
Meredek esést mutat a határidős szállítású arany árfolyama péntek délután, miután a Goldman Sachs tegnapi célárcsökkentése, a Fed tisztségviselők mennyiségi enyhítés folytatásával kapcsolatos kételye megingatta a befektetők aranyba, mint biztonságos befektetésbe vetett bizalmát
A nyomozás ideje alatt nem ismerhette, most pedig nem tudja megismerni az erzsébetvárosi "ingatlanpanama" első fokon szinte minden vádpont alól felmentett fő terheltje, Hunvald György, vajon milyen indokok alapján tartották csaknem három évig előzetesben.