Habár a forint gyengüléssel reagált a csütörtöki hírekre, a forinteszközöket azonban megvették a befektetők - tudtuk meg piaci szereplőktől. A hazai fizetőeszköz gyengélkedését a kéthetes jegybanki...
Összehasonlíthatóbbá válnak a biztosítók lakásbiztosítási termékei a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) által elkészített Lakásbiztosítási Standard Termékvázlat alkalmazásával - közölte a szervezet az MTI-vel csütörtökön.
A főfelügyelőség honlapján 2010 óta hiányoznak a gazdálkodásra, a külső szerződésekre vonatkozó adatok - állítja az Együtt 2014-PM Választási Szövetség társelnöke.
Dorotka Lajos, a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője és országgyűlési képviselő lehet a nemrég megerősített energiahivatal, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elöke - értesült...
Németországban a gazdaság az euróövezeti recesszió ellenére az idén és jövőre gyorsuló ütemben nő, a munkanélküliség csökken, az államháztartás pedig egyensúlyba kerül a német nyelvterület vezető gazdaságkutató intézeteinek csütörtökön bemutatott közös előrejelzése szerint.
A Transindex portál csütörtökön közzétett terjedelmes tényfeltáró anyaga szerint a 2012-es romániai választási évben közel egymillió euró (300 millió forint) támogatást kaptak a magyar költségvetésből és az állami tulajdonban levő magyarországi vállalatoktól az Erdélyi Magyar Néppárthoz (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz (EMNT) kötődő civil szervezetek.
Csúszhat az új igénylők családtámogatásainak utalása; lapinformációk szerint azért érkezhet később például a gyes, mert a Magyar Államkincstár egy új rendszerre áll át. Noha a szervezet cáfolta a csúszást, és azt írta, az áprilisi családtámogatási ellátásokat a szokásos időben, május 2-án utalják, a probléma mégis valós lehet. Azt ugyanis elismerték, hogy az új, vagyis március 23-ától beérkezett…
Az Egis partnere, a dél-koreai Celltrion leállítja egy biohasonló készítményének késői fázisban lévő vizsgálatait - tudósít a Bloomberg. A termék a Roche Rituxan nevű készítményének biohasonló...
Egy nappal Alekszej Navalnij perének kezdete után újabb bűncselekménnyel gyanúsították meg az orosz ellenzéki politikust és korrupcióellenes aktivistát. A gyanú szerint Navalnij és testvére 3,8 millió rubellel (27 millió forint) károsított meg egy állami céget – írja a The Moscow Times nevű orosz hírportál. Navalnij szerint a perekkel Vlagyimir Putyin orosz elnök igyekszik eltávolítani a…
Az amerikai Steven Soderbergh a 66. cannes-i fesztivál versenyprogramjában mutatja be utolsónak szánt filmjét Behind the candelabra címmel Michael Douglas és Matt Damon főszereplésével.
Az elemzői konszenzusban szereplő 57 cent helyett 61 cent lett a Morgan Stanley első negyedéves egy részvényre jutó eredménye. A bank gyorsjelentéséből kiderült: a várt 8348 millió dollár helyett...
Három ember meghalt, egy pedig életveszélyesen megsérült, amikor összeütközött két jármű a 75-ös főúton Hernyék közelében - tájékoztatta Nothoff Ingrid, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke csütörtökön az MTI-t.
Alacsonyabb árbevétel mellett csökkent a Nokia negyedéves vesztesége, miközben okostelefon-eladásai már emelkednek, de hagyományos mobiltelefon-eladásai visszaestek - derül ki a finn mobiltelefon-gyártó konszern első negyedéves eredménybeszámolójából.
Heteken belül felpöröghet a német gazdaság, a z euróövezeti recesszió ellenére. A növekedés jövőre még nagyobb lehet, ráadásul csökken a munkanélküliek száma is.
Horváth Béla lemondásával elmaradt a vihar a CIG Pannónia közgyűlésén, Járai Zsigmondot sem hívták vissza - tudósított a helyszínről a Napi Gazdaság. A CIG Pannónia árfolyama jelenleg 1,3 százalékos...
Az előző aukciós hozamnál és a másodpiaci referenciahozamnál lényegesen alacsonyabb hozammal értékesített csütörtökön 3, 5 és 15 éves kötvényeket a meghirdetettnél magasabb összegben az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) kezdeményezésére a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) elkészítette a Lakásbiztosítási Standard Termékvázlat alkalmazásának szabályzatát. A termékvázlathoz önkéntesen csatlakozó biztosítók vállalják, hogy új termékeiket ennek megfelelően alakítják majd ki.
A hétfõi után a tegnapi kereskedés során is igencsak negatívvá vált a nemzetközi pénz- és tõkepiaci hangulat, de a forint mindkét napot meglepõen jól (kis gyengüléssel)...
Jennifer Aniston bárhol jelenik meg és bármiben, azonnal terhességéről pletykálnak. Legutóbb egy filmpremieren jelent meg találgatásokra okot adó szerelésben.
Két-három magyar érem megszerzésére számít a hazai sportági szakszövetség (MKSZ) a budapesti karate Európa-bajnokságon, amelyet május 9. és 12. között bonyolítanak le a káposztásmegyeri Jégpalotában.
Az Egis partnere, a dél-koreai Celltrion leállítja egy biohasonló készítményének késői fázisban lévő vizsgálatait - tudósított a Bloomberg. A termék a Roche Rituxan nevű készítményének biohasonló...
A magyar válogatott Szalai Ádámot is foglalkoztató és az európai kupaszereplésért zajló küzdelemben még érdekelt Mainz a tavalyi bajnok Dortmundhoz látogat a Bundesliga 30. fordulójában.
Az elemzői konszenzusban szereplő 57 cent helyett 61 cent lett a Morgan Stanley első negyedéves egy részvényre jutó eredménye. A bank gyorsjelentéséből kiderült: a várt 8348 millió dollár helyett...
Nőtt tavaly a nemzetközi Bosch-csoport adózás utáni nyeresége és árbevétele is, de visszaesett a kamatfizetés és adózás előtti nyeresége - közölte a társaság csütörtökön.
Az EU strukturális alapjainak köszönhetően milliók jutottak munkához, ivóvízhez vagy éppen széles sávú internethez. Magyarország 2007 és 2013 között 8200 milliárd forintot oszthat szét.
A spanyol központi bank (Bank of Spain) ma közzétett adatai alapján a nem teljesítő hitelek aránya 10,39 százalék volt februárban, kevesebb a januári 10,78 százaléknál, és jóval alacsonyabb a novemberi, történelmi csúcsot jelentő 11,4 százaléknál.
A magyar alaptörvény legutóbbi módosításai megkérdőjelezik a demokrácia és a független igazságszolgáltatás alapját, és megsértik az európai alapelveket - mondta az EP szocialista frakciójának vezetője.
Habár a forint gyengüléssel reagált a csütörtöki hírekre, a forinteszközöket azonban megvették a befektetők - tudtuk meg piaci szereplőktől. A hazai fizetőeszköz gyengélkedését a kéthetes jegybanki...
Az előző aukciós hozamnál és a másodpiaci referenciahozamnál lényegesen alacsonyabb hozammal értékesített csütörtökön 3, 5 és 15 éves kötvényeket a meghirdetettnél magasabb összegben az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Új befektetők bevonásával, cégstruktúránk egységesítésével és jelenleg még önálló vállalataink működésének optimalizálásával konszolidáljuk pénzügyi és gazdasági hátterünket - jelentette be az...