Több hazai és nemzetközi jogvédő szervezet is honlapjuk felfüggesztésével tiltakozik az április 1-től életbe lépett Alaptörvény negyedik módosítása miatt, mert - mint fogalmaztak - olyan változások léptek életbe, melyek aránytalanul nagy hatásúak lesznek a legszegényebbekre és a legsérülékenyebb társadalmi csoportokra, így különösen a romákra.
Matolcsy Györgynek, a Magyar Nemzeti Bank elnökének első kétoldalú megbeszélésére került sor ma Bécsben, ahol Ewald Nowotny osztrák jegybankelnökkel többek között azt tekintették át, miként képesek a...
Újabb, netes vásárlásokkal kapcsolatos csalás-sorozat szálait göngyölítette fel a rendőrség az elmúlt hetekben. Az országos kiterjedésű ügyeknek több tucat sértettje van, a kárérték összesen mintegy másfél millió forint, az egyik esetben ráadásul családok, kismamák az áldozatok....
Bulcsu Elemér, Apc polgármestere a fenti kijelentést novemberben tette, majd decemberben megismételte. Emellett az ő felszólítására e kijelentése kimaradt annak a közmeghallgatásnak a jegyzőkönyvéből, ahol ez elhangzott.
A jobbikos képviselő felszólította a Fidesz és az MSZP országgyűlési képviselőit, hogy hozzá hasonlóan adjanak számot képviselői javadalmazásukról és az általuk költségtérítés címén felvett összegekről.
A hazai tőzsdei társaságok között már csak a Synergon az, mely stabilan tartja vételi pozícióit saját részvényeire vonatkozóan, ezeken azonban az idei első negyedévben közel 20 millió forintot...
Nem tesznek jót a román labdarúgó-válogatottnak azok a botrányok, amelyek a csapat körül kialakultak a március végi, budapesti és amszterdami világbajnoki selejtezők után.
A török bajnokság hétvégi fordulójában a Bursaspor kapusa, Harun Tekin egy picit kiakadt: a pályára berohant egy szurkoló, ő pedig úgy elkezdte ütlegelni szerencsétlent, mint valami karatemester.
Szerkesztőségünk vendége volt a Szombat esti láz kiesője, Istenes Bence. A műsorvezető elárulta, bár Südi Iringóval nem történt köztük semmi, azért előfordult, hogy a keze véletlenül intim helyre tévedt.
A csapadékos időjárásban felázott talaj miatt Fonyódon megcsúszott a magaspart, veszélyezteti az alatta húzódó 7-es főutat, ezért lezárták a Fonyód és Alsóbélatelep közötti útszakaszt kedden kora délután.
A csapadékos időjárásban felázott talaj miatt Fonyódon megcsúszott a magaspart, veszélyezteti az alatta húzódó 7-es főutat, ezért lezárták a Fonyód és Alsóbélatelep közötti útszakaszt kedden kora délután.
A nagyvállalati szektorban ma már általánosan elterjedt, hogy egy cég több pénzintézettel áll egyszerre kapcsolatban. A legnagyobb hazai cégek döntően maguk szeretik kiválasztani a számukra megfelelő pénzügyi partnert, és leginkább gyors és rugalmas szolgáltatást várnak el a pénzintézetektől - derül ki a K&H nagyvállalati monitor kutatás adataiból.
A hazai tőzsdei társaságok között már csak a Synergon az, mely stabilan tartja vételi pozícióit saját részvényeire vonatkozóan, ezeken azonban az idei első negyedévben közel 20 millió forintot...
Giorgio Napolitano államfő nyolc-tíz napot adott az általa kiválasztott "bölcseknek" az olasz belpolitikai patthelyzet megoldására, ami azt jelenti, hogy valójában az április közepén megválasztandó új köztársasági elnökre hárul majd a római kormányalakítás feladata.
Ezúttal felemás hírrel szolgálhatunk a hazai autósok számára, ugyanis a hosszúra nyúlt téli időjárás mellett az üzemanyagok árának alakulása sem felhőtlen. A héten a benzin stagnál, miközben a gázolajjal üzemelő autók tulajdonosai morgolódhatnak valamelyest a dízel ellenértékének növekedése okán: 3 forinttal drágul.
Februárban az ipari cikkek megrendelésállománya öt hónapja nem látott mértékben, 3 százalékkal rekord magas szintre, 492 milliárd dollárra emelkedett az Egyesült Államokban a januárban regisztrált 1 százalékos csökkenés után.
3 százalékkal emelkedett az Egyesült Államokban az ipari cikkek rendelésállománya februárban, ami kissé kedvezőbb a piacon előzetesen várt 2,5-2,9 százaléknál. A januári adatot -2 százalékról -1...
A nem prémiummárkák esetében ritka, hogy teljes értékű, s a prémium középkategória szintjét méretben, tudásban és kidolgozásban egyaránt elérő kabriót dobjanak piacra. Az Opel mégis meglépte a Cascadát, s ezzel egy eddig tátongó rést tömött be, fityiszt mutatva a szűkös kupé-kabrióknak, ráadásul mindehhez 7 millió forinttól hozzájuthatunk, tehát értékarányos áron, ahogy azt megjósoltuk.
A márciusi felméréshez képest mind rövid, mind hosszútávon valamelyest optimistábbak lettek a részvénypiaci kilátásokkal kapcsolatban a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők. Ez a részvények...
A japán kormány már idén ősszel el akarja kezdeni a két évvel ezelőtti fukusimai erőműbalesetet követően leállított atomreaktorok fokozatos újraindítását - számol be az MTI japán lapértesülésekre...
Tavaly robbant be az életünkbe a BB krém és azóta már szinte nincs olyan kozmetikai márka, aki ne jött volna ki ezzel a csodakrémmel. Ime a legújabbak.
Drágul a dízel, miközben a rezsicsökkentés megdobta a fogyasztók jókedvét - növekedett a végrehajtások és az árverések száma idehaza - Az ÁKK aukcióján ma újabb mélypontot értek el a hozamok - lemondott Mihalisz Szarrisz - Nézze meg itt >>
Kétmilliárd forinttal támogatja a kormány az autisták életminőségének javítását és foglalkoztatását. A korábban rendkívül ritkának tartott autizmus ma az egyik leggyakoribb fejlődési zavar. A nemzetközi kutatások szerint a népesség egy százaléka lehet érintett.
Az MSZP szerint a rászoruló nyugdíjasok húsvéti ajándékcsomagjának kézbesítésekor gyűjtött aláírásokat a Fidesz. A kormánypárt szerint a vádak nem igazak, de kivizsgálják őket.
Bűnszervezetben elkövetett, közel kétmilliárd forintos adócsalás miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség 43 vádlottal szemben - tájékoztatott a megyei főügyészség szóvivője kedden.
Az előttünk álló héten továbbra is a korábbi rekordszintjeik közelében mozoghatnak a nemzetközi részvényindexek, azonban ahhoz, hogy ezeket tartósan meghaladják, újabb, friss impulzusokra lenne...
Tavaly is jóval inkább a hitelek visszafizetése, mintsem a megtakarítások és befektetések növekedése vezetett arra, hogy a lakosság nettó megtakarításai (finanszírozási képessége) 1502 milliárd forinttal nőtt - derül ki a pénzügyi számlák negyedik negyedévi alakulásáról kedden kiadott MNB-jelentésből.
Felmérés szerint a cégek mindössze 32 százaléka állította, hogy megfelelő biztonságpolitikával rendelkeznek az okostelefonokra és a tabletekre egyaránt.
Az izraeli haditengerészet új feladatra, a nyílt tengeri földgázmezők védelmére készül. A Földközi-tenger mélyén talált földgázmezők évtizedekre biztosíthatják a zsidó állam energiaszükségletének...
A nemzetközi piacokon tapasztalható esések ellenére a vezető nyugat-európai indexek emelkedni kezdtek a nyitást követően. Az erősödés tovább folytatódott, ami elsősorban a ciprusi eseményeknek volt...
Az alapszakasz-elsőség szempontjából meghatározó mérkőzés következik a férfi vízilabda Vodafone ob I-ben, ugyanis összecsap egymással a tabella első két helyét elfoglaló Eger és Szeged.