A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága a Ferencvárost 500 ezer, a Diósgyőrt pedig 200 ezer forintra büntette szurkolói megnyilvánulásai miatt a két csapat vasárnapi bajnoki mérkőzésén.
Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert nevezte ki a miniszterelnök európai uniós költségvetési főtárgyalónak, feladata a 2014-2020-as programozási időszak előkészítése lesz. Az erről szóló...
A bostoni robbantások elkövetésével gyanúsított Tamerlan és Dzsohar Carnajev szülei időt kértek a sajtótól, hogy magukhoz térjenek a sokkhatásból - tájékoztatott kedden Heda Szaratova csecsen jogvédő.
Turistaadó bevezetését javasolja a berlini városvezetés, az idegenforgalmi különadót a tervek szerint júliustól kell majd megfizetni. A City Tax elnevezésű adó kivetéséhez szükséges a tartományi...
A Kecskemét fölényesen, 5-2-re győzött a második forduló óta veretlen Győr ellen kedden a labdarúgó OTP Bank Liga márciusban elhalasztott 20. fordulójában. A győriek legutóbb tavaly júliusban, a Debrecentől kaptak ki a bajnokságban. Vereségük ellenére ugyanakkor továbbra is magabiztosan, 10 ponttal vezetik a tabellát.
Felcsút – „Sanyi bá, legyen sorverseny!" – zengett a felcsúti sportcsarnok, és Sanyi bá, azaz az olimpiai ezüstérmes birkózó, Bárdosi Sándor (35) ment és intézkedett.
A bostoni robbantásokat elkövető csecsen fivéreket az Irakban és Afganisztánban vívott amerikai háború motiválta - idézte a The Washington Post kedden Dzsohar Carnajevnek a kórházban tett vallomását.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A labdarúgó Bajnokok Ligája egyik elődöntőjének első mérkőzésén a Bayern München a Barcelonát fogadta. A Bayern álomjátékkal 4-0-ra nyert, a spanyolok szerint az első három gól szabálytalan volt.
Nem szakma, de több, mint egy feladat a kormányszóvivőség; nem könnyű a politikától távol maradni, és állandóan törekedni kell a közszolgálatiságra - egyebek mellett erről beszéltek az elmúlt másfél évtized kormányszóvivői egy, a témában kedd este a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott beszélgetésen, Budapesten.
Megalakították budapesti székhellyel, Nemzeti-MAL-A Alumíniumtermelő Zrt. néven az új állami tulajdonú timföldgyárat. Ezzel lényegében létrejött a felszámolás alatt álló MAL Zrt. utódja, és közben a...
Magyarország — Felszította a tüzet keddi cikkünk az autóhitelesek körében. Tucatjával érkeznek be szerkesztőségünkbe a pórul járt devizahitelesek panaszai, akiknek lassan már mindenük rámegy autóhitelük törlesztésére.
Schiffer András szerint alapvetően nem egy párt kétharmados parlamenti többsége, hanem Orbán Viktor személyes hatalomkoncentrációja veszélyezteti ma Magyarországon az alkotmányosságot és a jogbiztonságot.
A kínai Huawei mobil távközlési berendezés gyártó konszern feladta az amerikai piac meghódítására tett próbálkozását, mivel törekvése több alkalommal is biztonsági aggodalmak miatt emelt gátakba ütközött - írja a brit Financial Times lap online kiadása.
A korábban titkos Portik-Laborc beszélgetés teljes leiratának nyilvánosságát sürgeti a Nemzetbiztonság Bizottság elnöke. Az afganisztáni és az iraki háború motiválta a bostoni robbantókat.
Megalakították budapesti székhellyel, Nemzeti-MAL-A Alumíniumtermelő Zrt. néven az új állami tulajdonú timföldgyárat. Ezzel lényegében létrejött a felszámolás alatt álló MAL Zrt. utódja, és közben a...
Babos Tímea a luxemburgi Mandy Minella oldalán bejutott a nyolc közé a marokkói Marrákesben zajló, 235 ezer dollár összdíjazású, salakpályás női tenisztornán.
Washington - A Bostoni Maraton ellen elkövetett robbantás 19 éves gyanúsítottja azt vallotta kihallgatóinak, hogy az Egyesült Államok iraki és afganisztáni háborúja vitte rá őt és bátyját a támadás elkövetésére.
Mario Gómez 49. percben szerzett góljával immár 2-0-ra vezet a Bayern München a Barcelona elleni BL-elődöntőn. A találat lesgyanús szituációól született.
Múlthéten jelentős leértékelődésen esett át a legtöbb nyersanyag a határidős árupiacon. Ezek közé tartozott az crude olaj is, amit azonban a készletadatok sem kíméltek.