Megszorításokkal akarja elérni a költségvetési hiánycélt a kormány. Első lépésben 92,2 milliárdot zárolnak a költségvetésből. Ha ez nem lenne elegendő, elhalaszthatják a nagyberuházásokat, vagyis szünetelhet a Parlament környékének átépítése és a stadionrekonstrukciók. Ha még ez sem lenne elég, a kormány adóemelésekre is kész.
A Köteles Lászlóval a kapujában felálló Genk nyerte a labdarúgó Belga Kupát, miután a csütörtök esti fináléban 2-0-ra legyőzte a Cercle Bruges csapatát.
A Demokratikus Koalíció (DK) hivatali hatalommal való visszaélés miatt feljelentést tesz Horváth István, Szekszárd fideszes polgármestere ellen a hvg.hu birtokába került hangfelvétel miatt.
Meglép egyenlegjavító intézkedéseket a kormány annak érdekében, hogy kilenc év után megszûnjön a túlzottdeficit-eljárás - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő, zárolásokat említve....
Az emberek többségénél kényelmesen csak a hónap 20–25. napjáig tart ki a havi fizetés. A szomorú statisztikán tovább ront, hogy a szakember szerint még egy nappal kevesebbre futja, ha az infláció meghaladja az ötszázalékos mértéket.
Magyarország újabb lépéseket tesz, hogy az Európai Bizottságot meggyőzze, 2014-ben is tartani tudja majd a 3% alatti hiányt, az ehhez szükséges lépéseket ma Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter jelentette be. A költségvetési zárolásnak a pedagógusi életpályamodell is áldozatául eshet, a presztízsberuházásokat csak a végső esetben állíthatják le, de jöhet akár a tranzakciós illeték emelése is.…
Kétszer annyian, 25-en fulladtak idén eddig a Dunába, tavaly ugyanebben az időszakban ez a szám 12 volt - jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Barnácz István, a Duna Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője.
A vállalkozót tavaly ősszel egy hajnali órában a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Igazgatósága lakásáról előállította, és a kihallgatás során közölte vele, hogy gyanúsított, mert álláspontjuk szerint adócsalást követett el.
A költségvetési zárolás mellett, ha szükséges, felfüggeszti egyes beruházások finanszírozását a kormány - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten.
Tovább gyengült a japán fizetőeszköz, ráadásul a nagyon fontos 100-as technikai ellenállást is áttörte a dollárral szemben. A háttérben az áll, hogy Japán változó monetáris politikája miatt a hazai befektetők kevésbé látnak már nagy üzletet az országuk kötvényeiben.
A kormány helyi ügynek tartja, ezért nem foglalkozik a szekszárdi dohányboltpályázatokkal - közölte a kormányszóvivő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Az OTP Bank Ligában ma az MTK és a Paks összecsapásával kezdetét veszi a 27. forduló. Kettős jubileumra készülnek a Paksnál, hisz míg Tomiszlav szivics a 100., addig Tököli Attila 400. élvonalbeli mérkőzésére készül. Az MTK a bronzéremért áll nagy harcban, ezért a hazaiaknak a győzelem létkérdés.
A hazai közönség előtt szereplő Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnok pilótája autózta a leggyorsabb köridőt a Forma-1-es Spanyol Nagydíj pénteki első szabadedzésén.
A hazai közönség előtt szereplő Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnok pilótája autózta a leggyorsabb köridőt a Forma-1-es Spanyol Nagydíj pénteki első szabadedzésén.
Kétszer annyian, 25-en fulladtak idén eddig a Dunába, tavaly ugyanebben az időszakban ez a szám 12 volt - jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Barnácz István, a Duna Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője.
Azt mondta az imént itt az Egyenes Beszédben Pálffy István országgyűlési képviselő, hogy nem hallott Hadházyról. Nos, én elolvastam a hvg.hu anyagát, érdemes lesz a Fidesznek ezzel foglalkoznia, mert tanulságos, jelentette ki Mesterházy Attila a műsorban.
Meghosszabbította a Pécsi Járásbíróság augusztus 15-ig annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint április elején megtámadta Páva Zsolt pécsi fideszes polgármester lányát.
A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) munkatársai három órán belül elfogták azt a nőt, aki a repülőtéri járatinformáció telefonszámán bombariadóval fenyegetőzött csütörtök délelőtt.
A hazai mezőny egyetlen Ford Focus WRC-je jól vizsgázott az első éles bevetésén. Frici és Gabi egyaránt széles mosollyal szállt ki a rali autóból miután Zabar és Domaháza között alaposan kipróbálták, hogy mit tud az autó.
A Mercedes-Benz meghívása már azzal kiérdemelte a piros betűs státuszt, hogy a magyar gyártású CLA kupé kormányát ragadhattuk meg. De ha már a Start Experience névre hallgató programon részt vettünk, tövig nyomtuk a gázpedált a legfrissebb AMG-modellekben és megvizsgáltuk a frissített E-osztály új asszisztens rendszereit is.
Negyvenötmillió dollárt lopott közel-keleti pénzintézetektől bankkártya-hamisítással egy bűnbanda, amelynek tagjai az egész világon szétszóródva, összehangoltan, néhány óra alatt követték el tettüket - közölték csütörtökön amerikai ügyészek.
A Pannonhalmi Apátsági Pincészet a 2012-es évjáratban takarította be tizedik szüretét, és 2013-ban ünnepli az új pince és borház létrehozásának 10. évfordulóját. Ennek alkalmából jubileumi ünnepséget szerveznek Pannonhalmán.
Radamel Falcao, az Atlético Madrid kolumbiai sztárfutballistája nem kis meglepetést keltve a jelenleg a francia másodosztályban szereplő AS Monacóhoz szerződik - a spanyol La Sexta televíziós csatorna szerint.
Az állami stadionberuházások közül három már viszonlyag előrehaladott állapotban van. A Ferencváros régi Üllői úti arénáját már elkezdték bontani és építik már az új debreceni stadiont is és 2014-re...
Az a lelkendezés, ami fogadta a köztársasági elnök úr döntését, alapvetően indokolatlan, mondta Majtényi László korábbi adatvédelmi biztos az Egyenes Beszédben. Az Eötvös Károly Intézet – folytatta - már egy héttel ezelőtt megjósolta, hogy ezt az „infótörvényt” nem engedi majd át Áder.
Februárhoz képest stagnált márciusban a devizahitelesek árfolyamrögzítéssel kapcsolatos aktivitása, ami a szerződéskötéseket illeti. Egy év alatt így összesen 141 714 darab gyűjtőszámlát nyitottak a...
Az AUTO BILD olvasói elég határozottan foglaltak állást a „közép és felső-közép” kategóriás autók design-versenyében: az új Mazda6 formatervét találták a legvonzóbbnak. Több mint 200 ezer olvasó, 15 országban szavazott arról, hogy Európában mely autók a legszebbek a különböző szegmensekben. A szavazatok 23,1%-ával az új Mazda6 olyan riválisokat előzött meg, mint a Maserati Quattroporte (19,1%),…
A Shopline és a Libri nagytulajdonosa, a Közép-európai Média Kiadói és Szolgáltató Kft. (CEMP) és az SQ Invest a mai napon megállapodtak abban, hogy a két céget összevonják, mely a jövőben...
A egykori Fradi-vezér a Facebookon tudatta a nyilvánossággal, apa lesz. Hódi Pamela 14 hetes terhes, és Berki nagyon is odafigyel a menyasszonyára. A szülésnél szeretne jelen lenni, mert úgy gondolja, ez egy olyan pillanat az életben, amiről lemaradni vétek lenne. Interjú.
Sajátos megoldást választott a Forma–1-es Ferrari-csapat, hogy bevegye a Spanyol Nagydíj helyszínét, Fernando Alonso autója helikopterrel érkezett meg a katalán főváros strandjára.