Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A második mérkőzést is a címvédő Eger nyerte a Szentes ellen a női vízilabda-bajnokság döntőjében, így összesítésben 2-0-ra vezet az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharcban.
Nem lesz könnyű teljesíteni annak a pályázatnak a feltételeit, amit most írtak ki a hoppon maradt trafikosoknak. Az ellenzéki pártok közben feljelentenek, az ombudsmanhoz fordulnak, illetve bíróságra mennek az üzleti tervek nyilvánosságra hozatala érdekében.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden hivatalában fogadta Abdulaziz bin Abdullah al-Szaúd herceget, a Szaúd-Arábiai Királyság külügyminiszter-helyettesét.
Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség volt elnöke szerint Magyarországnak érdeke, hogy betartsa a maastrichti kritériumokat, és hosszabb távon be kell vezetnie az eurót.
Összeomlott egy épülő ház kedden Ruanda északkeleti részén, és gyaníthatóan mintegy száz ember a romok alatt rekedt - közölte az ország katasztrófavédelemért felelős minisztere.
Az adóztatás, a bankszanálás, valamint az Európai Unió idei költségvetésének kérdésében konkrét haladást sikerült elérni az Európai Unió pénzügyminisztereinek keddi tanácskozásán - jelentette ki a megbeszéléseket követően Michael Noonan, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét ellátó Írország pénzügyminisztere.
A Pimco vezetője, Mohamed El-Erian legújabb befektetői előrejelzésében meglehetősen pesszimista képet festett a következő évekről, mint írták, a fundamentumoktól tartósan elszakadó eszközárak miatt a...
Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség volt elnöke szerint Magyarországnak érdeke, hogy betartsa a maastrichti kritériumokat, és hosszabb távon be kell vezetnie az eurót. A Magyar Bankszövetség volt...
Az adóztatás, a bankszanálás, valamint az Európai Unió idei költségvetésének kérdésében konkrét haladást sikerült elérni az Európai Unió pénzügyminisztereinek keddi tanácskozásán - jelentette ki a megbeszéléseket követően Michael Noonan, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét ellátó Írország pénzügyminisztere.
A DVSC-TEVA az erkölcsi sikeren túl azért is szeretne kupagyőztesként indulni az Európa Ligában, mert így egy körrel később kezdhetné szereplését, mondta dr. Róka Géza klubigazgató a dvsc.hu-nak.
A Jakab János, Pergel Szandra és a Kosiba Dániel, Madarász Viktória duó is győzött a vegyes párosok főtáblájának első fordulójában, így bejutott a legjobb 64 közé az asztalitenisz vb-n.
Biztatónak nevezte a Magyarországon bejelentett egyenlegjavító költségvetési intézkedéseket az unió pénzügyi biztosa. Strasbourg szerint Magyarország megsértette a tulajdonhoz való jogot a 98 százalékos különadóval, a kormány még vizsgálja az ítéletet. A MÁV jelenlegi 200 pótdíjas járata mellé további 200-on kell holnaptól felárat fizetni.
Több mint 520 munkanélküli közfoglalkoztatására kötöttek szerződést a Gyöngyösi járásból a települési és kisebbségi önkormányzatok a Heves Megyei Kormányhivatallal a Start kistérségi közmunkaprogram keretében - tájékoztatta a kormányhivatal médiareferense kedden az MTI-t.
A britek szerint a franciák Európa legönteltebb "népsége", amivel részben maguk a franciák is egyetértenek. A megállapítás nyolc ország 7600 lakosának véleményén alapul; a felmérést egy amerikai cég végezte, amely arra volt kíváncsi, hogy változtak-e az európai nemzetekről kialakult sztereotípiák.
Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség volt elnöke szerint Magyarországnak érdeke, hogy betartsa a maastrichti kritériumokat, és hosszabb távon be kell vezetnie az eurót.
A címvédő Szolnoki Olaj és az Alba Fehérvár is nyerni tudott a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének harmadik mérkőzésén, így mindkét együttes 2-1-es előnybe került az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.
Iránymutató makroadat igaz nem látott napvilágot Amerikában, azonban erre nem is volt szükség, az optimista befektetői hangulat újabb csúcsokra emelte a vezető részvényindexeket. A Nasdaq 0,7%-kal...
Javította a görög államadósság kockázati besorolását kedden a Fitch Ratings, a görög gazdaságban zajló kiegyensúlyozódási folyamattal indokolva a döntést.
A MÁV felkészült a gyors- és sebesvonati pótjegy bevezetésével együtt járó, szerdán esedékes átállásra - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
A világelső szerb Novak Djokovics az első helyen kiemelthez méltó játékkal két sima szettben nyert kedden a spanyol Albert Montanes a római tenisztorna férfi versenyének második fordulójában.
A Pattantyús Ádám, Póta Georgina kettős is bejutott a legjobb 64 közé a vegyes párosok között a jövő hétfőig tartó párizsi asztalitenisz-világbajnokságon, amelyen egyes és páros számokban osztanak érmeket.
A Haladás 23 esztendős védekező-középpályásának, védőjének, Búrány Zoltán szerződése június 30-án lejár, és bár a vezetők marasztalják, a játékos még nem döntött a folytatásról, írja a haladas.hu.
A PMFC-MATIAS a hétvégi fordulóban Siófokra látogat. Simon Attila, a pécsiek támadója korábban játszott a Balaton-partiaknál is, ám klubja honlapjának elmondta, ha gólt szerez, nem marad el az ünneplés.
Kiesett a Premier League-ből a szombaton óriási meglepetésre az FA Kupát elhódító Wigan Athletic, miután 4-1-es vereséget szenvedett az Arsenaltól az angol bajnokság 37. fordulójának pótolt mérkőzésén.