Az amerikai börzék nem mutattak egységes irányt a hétfői kereskedésben. A Dow Jones esett, míg a Nasdaq és az S&P 500 erősödött a nap végére. Hasonlóan a tengerentúli benchmarkokhoz az Ázsia vezető...
Idén 1 százalékos gazdasági növekedésre és akár 2,3 százalék alatti inflációra számít az OTP Magyarországon. A lakossági fogyasztás élénkülhet, és növekedésnek indulhat a magyarországi lakáspiac is,...
A gyesen, gyeden lévő magyar nők mindössze felének van olyan munkahelye, ahová vissza tud térni. Iskolázottság szerint azonban óriási különbségek vannak, az iskolázottabbak javára. A nyolc osztállyal...
További 8%-os kedvezményt ajánl egyes lakossági fogyasztóinak az Elmű-Émász csoport. Az áramszolgáltató a kedvezményt az idei évre biztosíthatja azon lakossági fogyasztói számára, amelyek vállalják,...
Hét év fegyházra ítélte dr. Szalay Csaba, a Budapest Környéki Törvényszék tanácselnöke a gyermekei megrontásával vádolt Cs. Beátát. A tegnap kihirdetett ítélet rögzíti, hogy a nőt nyolc évre a közügyek gyakorlásától is eltiltották.
Budapest - Apuka lett VV Béci (28)! A ValóVilág negyedik szériájának játékosa – aki ma már inkább Young G néven ismert énekesi karrierje miatt – végig bent volt a szülőszobában, amikor kedd hajnalban felesége, Adrienn életet adott első gyermeküknek.
Jelenleg havi 85 milliárd dollárt pumpálnak az amerikai gazdaságba, és a japánok is nagyon komolyan tolják a mennyiségi lazítást. Ha vége lesz ennek a agy fokú likviditásnak, akkor a magyar piaccal bajok lehetnek. Tóth Gergely, a Buda-Cash elemzője elmondja, hogy mi lehet a baj.
Négy gasztroblogger kölcsön kapott egy tanyát. Kölyök puli kutyástúl, kemencéstűl, asztalostúl... tarts velük! A tanyán lesz négy(!) kemence, melyben az Havas Dóra azaz Lila Füge, Nagy Sándor a Hódítás a konyhában, Förödős Zé azaz a Szárnyas ízvadász és Fűszere Eszter a Fűszer és Lélek bloggere fög sütni. Részleteket ITT találsz
Még két napig, május 15-ig adhatják le hiteligénylési kérelmüket a Diákhitelre jogosult hallgatók. Aki kifut a határidőből, legközelebb csak a 2013/14-es őszi tanévben juthat pénzhez - olvasható a Diákhitel Központ közleményében.
A Demokratikus Koalíció (DK) az ombudsmanhoz és az adatvédelmi hatóság elnökéhez fordul "a trafiktender során megvalósuló jogtalan adatkezelés" kivizsgálását kérve, közölte Molnár Csaba, az ellenzéki párt alelnöke.
Baleset miatt lezárták az M5-ös autópálya mindkét belső forgalmi sávját Kecskemét közelében tudatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
Megtorpant az a dollárerõsödési folyamat ma hajnalban, amely már múlt csütörtök óta jellemezte a nemzetközi devizapiacokat, de nagy visszarendezõdés egyelõre nem látszik. Közben...
Nem kétséges, hogy az immár a Renault aktuális fejlesztéseiből is profitáló, ám költséghatékony kialakításra törekvő Dacia napjainkban érik be igazán, hiszen az aktuális modelloffenzívával akár olyan sikerhadjárat is kezdetét veheti, ami letarolja a piacon érő babérok tetemes hányadát. A 10 esztendeje papírra vetett tervek egyik szülötte a Logan újabb generációja is, ami a Sandero lépcsőshátú…
Nagyon felhúzták Franck Ribéryt csapattársai a Bayern München Bundesliga győzelmének ünneplésekor. A köztudottan muszlim vallású francia játékos külön kérte, hogy ne locsoljál alkohollal, de Boateng mit sem törődve kérésével jól megfuttatta Ribéryt, majd nyakon öntötte egy óriási korsó bajor sörrel.
Pénteken születhet ítélet a tavaly áprilisi soproni kettős gyilkossággal vádolt három fiatal ügyében, mondta a Győri Törvényszéken tartott tárgyalás keddi kezdőnapján Németh Csaba bíró.
Teljesen elszabadultak az indulatok a Fenerbahce - Galatasaray török bajnoki mérkőzés utolsó percében, miután összeszólalkozott a hazaiak kapusa, Volkan Demirel és a vendégek középpályása, Sabri Sarioglu. A mérkőzés után halálra késeltek egy Fenerbahce-drukkert.
Sajátos koreográfiával készültek a Portland Timber-drukkerek a Chivas elleni MLS mérkőzésre. A portlandi szurkolók a melegek jelképével, egy óriási szivárványzászlóval tüntettek a rasszizmus és a megkülönböztetés ellen.
Még két napig, május 15-ig adhatják le hiteligénylési kérelmüket a Diákhitelre jogosult hallgatók. Aki kifut a határidőből, legközelebb csak a 2013/14-es őszi tanévben juthat pénzhez.
Fájdalommentes és figyelemfelkeltő – érvelnek a gazdik az új hisztéria kapcsán. A kutyatetkó nyírt verziója az Egyesült Királyságból indult útjára. Ám a budapesti Crisan Carlo túltesz mindenkin.
Hozzávalók: 4 nagyobb vagy 8 kisebb szelet sertéstarja csont nélkül 5-6 gerezd fokhagyma 1 teáskanál durva steak bors 1 teéskanál flekken fűszerkeverék 1 db chilipaprika vagy 1 mokkáskanál őrölt chili só 5-6 fej vöröshagyma finomliszt étolaj
Fegyvert és lőszereket találtak egy szigetszentmiklósi férfinál, aki ellen elfogatóparancsot adott ki a bíróság, mert nem vonult börtönbe - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTIvel.
Történelmi mélyponton az infláció - Csányi Sándor bankokat vásárolna - ezentúl nehezebben fogunk benzint vásárolni, főleg éjszaka - adóbevallási rohamra készül a NAV - Nézze meg itt >>
A szíriai lázadók több száz kisebb fegyveres csoportra töredezve tartják ellenőrzésük alatt az ország északi részét, míg a kormányerők szemlátomást megvetették a lábukat fővárosban, Damaszkuszban - közölte a vöröskereszt egyik vezetője Szíriában.
Hatodik alkalommal ad szárnyakat a Vodafone Magyarország Alapítvány három elhivatott pályázónak. A nyertes pályázók a Főállású Angyal Program keretében szeptembertől egy éven át dolgozhatnak egy fontos társadalmi ügy érdekében az általuk választott civil szervezetnél versenyképes fizetésért cserébe.
Magyarország megsértette a tulajdonhoz való jogot azzal, hogy egy elbocsátott külügyminisztériumi alkalmazott végkielégítésének egy részét 98 százalékos különadóval sújtotta - mondta ki kedden, Strasbourgban nyilvánosságra hozott első fokú ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága.
A katonák "fegyelmének" fenntartása érdekében "szükség" volt arra, hogy a japán hadsereg prostitúcióra kényszerített koreai és kínai nőket a II. világháború előtt és alatt.
Az OTP tőkeereje alapján akár több hazai és több külföldi akvizíciót is végre tud hajtani. A bank növelni kívánja hazai jelenlétét mind a lakossági, mind a vállalati szegmensben, de aktívan keresi a...
Az általános iskolát működtető szegedi kistérségi közoktatási intézmény főigazgatója kezdeményezte annak a testnevelés szakos tanárnőnek az azonnali felmentését, aki pénteken bántalmazta egy harmadikos diákját.
A globális jegybanki likvidtásbőség a kockázatosabb eszközök felé tereli a befektetőket, a fejlett piaci részvények és a kockázatosabb vállalati- és államkötvények voltak igazán nyertesei az utóbbi...
Magyarország megsértette a tulajdonhoz való jogot azzal, hogy egy elbocsátott külügyminisztériumi alkalmazott végkielégítésének egy részét 98 százalékos különadóval sújtotta - mondta ki kedden Strasbourgban nyilvánosságra hozott első fokú ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága.