Néhány százan vettek részt a trafiktörvény elleni tiltakozó demonstráción, amelyet a Demokratikus Koalíció (DK) szervezett a Fidesz Lendvay utcai székháza elé szombat délután. A demonstrációhoz az MSZP és az MSZDP is csatlakozott.
A Kuban Krasznodar ellen elért hazai döntetlennel a Premjer Liga bajnoka lett a CSZKA. A moszkvai csapat játékosai így hazai környezetben ünnepelhették az aranyat.
A szezon egyik legnagyobb gólját lőtte Franck Ribéry a Mönchengladbach ellen a Bundesliga utolsó fordulójában. A Puskás-díjas egyenlítő találat után meg is fordította a meccset a Bayern.
A Partizan Beograd - Crvena Zvezda mérkőzés előtti hajnalban, egy kávézóban késelték meg a Partizan kosárlabda-szakosztályának elnökét, Predrag Danilovicsot. Állapota súlyos, a rendőrség nyomoz.
Néhány százan vettek részt a trafiktörvény elleni tiltakozó demonstráción, amelyet a Demokratikus Koalíció szervezett a Fidesz Lendvay utcai székháza elé szombat délután.
Gengenbach – Különös divat terjed a német szülők körében: egyre többen választanak magyar nevet a gyerekeiknek. Ezek közül is a legkedveltebb név a Béla.
Az olimpiai bajnok és a világbajnoki címvédő csatájából a londoni játékok aranyérmese, a jamaicai Shelly-Ann Fraser-Pryce került ki győztesen 100 méteren a sanghaji Gyémánt Liga-viadalon, melyen kiváló, 10.93 másodperces idővel lett első.
Viktorija Azarenka lesz a világranglista-vezető amerikai Serena Williams ellenfele az 5,015 millió euró összdíjazású, salakpályás római tenisztorna női versenyének döntőjében.
A nagyobbik kormánypárt szóvivője szerint nincs a baloldalon ma olyan vezető, aki ne ismerte volna el, hogy a "Gyurcsány-Bajnai-szövetség hemzseg a korrupciós ügyektől".
A kajakos Csay Renáta és a kenus Kövér Márton a pénteki egyes siker után szombaton párosban is nyerni tudott a Győrben rendezett kajak-kenu maratoni országos bajnokságon.
Húgyúti fertőzés gyanújával került kórházba egy fiatal lány. A vizsgálatok közben az ultrahangon úgy látták, az egyik veséjén egy hatalmas ciszta van. Műtét közben kiderült, hogy valójában egy másik vese, sőt a lánynak a másik oldalon is kettő van - vagyis összesen négy vesével élt.
A Siófok hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Pécset a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján, így megőrizte reményét a bennmaradásra.
A nyugdíjas évekre való felkészültség alacsony szintje egyre égetőbb problémát jelent világszerte, így Magyarországon is mind a döntéshozók, mind a munkáltatók, mind pedig a lakosság számára - állapítja meg az Aegon megbízásából 12 országban végzett kutatás.
Benyújtották szombaton a parlamentnek a választási eljárásról szóló törvényt módosító javaslatot, valamint az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló törvényjavaslatot.
A három ukrán parlamenti ellenzéki párt szombati kijevi tüntetésén bejelentette, hogy közös jelöltet fog állítani a soron következő elnökválasztásokon.
Hatalmas piaci rést tömött be egy amerikai cég. Az ágyneműkkel fogalakozó vállalkozás munkatársai rájöttek, hogyan segíthetnének dús keblű vásárlóiknak abban, hogy kényelmes aludjanak.
A Schalke 04 2-1-re győzött Freiburgban a Bundesliga zárófordulójában, ezzel megszerezte a még Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyet. A Hoffenheim hiába verte a Dormtundot, így is kiesett.
A kajakos Csay Renáta és a kenus Kövér Márton a pénteki egyes siker után szombaton párosban is nyerni tudott a Győrben rendezett kajak-kenu maratoni országos bajnokságon.
Az LMP populizmusnak tartja a törvényjavaslatokat, az Együtt 2014 szerint a tervezett átalakításokkal is zavarosak maradnak a kampányfinanszírozás körülményei.
A Siófok hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Pécset a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján, így megőrizte reményét a bennmaradásra.