Másfél óra alatt elfogta a rendőrség azt a tizenhat éves csongrádi fiatalembert, aki vasárnap kirabolta társát egy szórakozóhely közelében - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
Az elmúlt hét méretes mínusszal zárult a nemesfémeknél. A korábbi várakozásoknak megfelelően 1.400 dollár alá került egy uncia arany ára, esélyt adva ezzel a bikáknak, hogy meggyőző módon bizonyítsák, van-e még bennük elég erő és akarat az évtizedes aranytrend folytatására. Az ehhez szükséges impozáns vételi lendületnek 1.370, de legkésőbb 1.360 dollárnál azonban jelentkeznie kellett volna.…
Két ember füstmérgezést szenvedett egy nyíregyházi lakástűzben hétfőn - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel.
Lépcsők, eső és magasan felsiccelt ruha - nem a legjobb kombináció, ha valaki tízcentis tűsarkakon billegve akar valahová elegánsan bevonulni. Eva Longoriának sem sikerült.
Az adócsalás elleni harcban való együttműködésre szólította fel a brit fennhatóság alá tartozó, adóparadicsomnak tartott területeket David Cameron miniszterelnök.
Változatlanul az utóbbi hónapokban bombaformában játszó, és immár 24 meccse veretlen amerikai Serena Williams vezeti a női teniszezők világranglistáját.
Egyiptomban nyaralt egy brit család, akik amiatt vesztették el 5 éves kislányukat, mert éppen nem dolgoztak a vizimentők az élményfürdőben. A gyerek apja igyekezett újraéleszteni a kislányt, de nem járt sikerrel.
Az FC Barcelona csapatkapitánya, Carles Puyol személyesen adta át a lehetőséget a rákból felgyógyuló Tito Vilanovának és Eric Abidalnak, hogy elsőként emeljék magasba a Primera División trófeáját.
Egy Mirage 2000 típusú vadászbombázó csapódott a tengerbe Tajvan északnyugati partjainál hétfő reggel. Öt napon belül a második harci gépét vesztette el a tajvani légierő - jelentette a helyi média. A két pilóta katapultált és túlélte a balesetet, amelynek okát még vizsgálják.
Folklórprogramokkal, Ghymes-koncerttel, vadételkóstolóval várja a közönséget a tamási Trófea vadgasztronómiai fesztivál, amelyet június 1-jén rendeznek a miklósvári parkerdőben.
Eltérő díjszabás lesz a fő- és a gyorsforgalmi utakon a két-, három-, illetve négytengelyes járműveknek, és 15-20 százalékos különbség lehet a motorok környezetvédelmi besorolása alapján is.
Rendőrökkel csaptak össze vasárnap az Anszar as-Saría nevű szalafista szervezet hívei két tunéziai városban is, miután a kormány betiltotta éves kongresszusukat. Késő esti jelentések szerint az összetűzések halálos áldozatot is követeltek.
Korábban az hír járta, hogy a magyar topmodellnél, Palvin Barbaránál is próbálkozott Leonardo DiCaprio, ám azt nem tudni, sikerrel járt-e. A pletykák szerint most egy másik fiatal szépséget csábított el, aki persze szintén modell.
A közelmúltban bevezetett elektronikus okmánykézbesítés miatt jelentősen felgyorsult a végrehajtást megelőző bírósági adminisztráció, így már a felszámolási eljárások megindulása előtt végrehajthatóvá válnak a kisebb, akár a 10-20 ezer forintos tartozások is - közölte a Bírósági Végrehajtói Kamara és az informatikai fejlesztést végző Microsec Zrt.
Újabb rakétát lőtt ki hétfőn Észak-Korea - adta hírül a Yonhap dél-koreai hírügynökség meg nem nevezett szöuli kormányforrásra hivatkozva. Szombaton és vasárnap is lőttek ki, összesen négyet.
Újabb háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a héten. A képviselők kedden szavazhatnak a nemzeti dohányboltok államilag garantált profitjának megemeléséről, valamint az árusítható termékkörök kibővítéséről. Szerdán a kampányfinanszírozás kormánypárti módosításának tárgyalása kerül napirendre. A parlament csütörtökön a diktatúrák igazságtalanságait idézi fel.
A vasárnap zárult római tornát megnyerő spanyol Rafael Nadal egy helyet előrelépve a negyedik a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.
A válság miatt eluralkodó szabályozási hullámot és a gyorsan változó gazdálkodási környezetet tartják a cégük működését leginkább veszélyeztető kockázati tényezőnek a cégvezetők - derült ki a KPMG 2012-ben több mint ezer vállalati felsővezetővel készített felméréséből.
Változatlanul az utóbbi hónapokban bombaformában játszó, és immár 24 meccse veretlen amerikai Serena Williams vezeti a női teniszezők világranglistáját.
Hozzávalók: 4 db felső csirkecomb 1 db vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 db paradicsom 1 db csípős hegyes zöldpaprika chilipaprika só őrölt feketebors őrölt pirospaprika olívaolaj vörösbor 25 dkg zöldborsó 2 szál sárgarépa 1/2 karalábé petrezselyemzöld vaj liszt tej
A közelmúltban bevezetett elektronikus okmánykézbesítés miatt jelentősen felgyorsult a végrehajtást megelőző bírósági adminisztráció, így már a felszámolási eljárások megindulása előtt végrehajthatóvá válnak a kisebb, akár a 10-20 ezer forintos tartozások is - közölte a Bírósági Végrehajtói Kamara és az informatikai fejlesztést végző Microsec Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Hozzávalók: 4 szelet kiklopfolt csirkemellfilé 30-40 dkg vegyes zöldségkeverék ízlés szerint (az enyémben mexikói volt karfiollal és brokkolival) 3 dl tejföl (esetleg natúr joghurt) 2 tojás 1 evőkanál olaj kevéske liszt (én Graham lisztet használtam, elhagyható) kevés margarin 1-2 levél medvehagyma 1 marék mandulapehely 1 gerezd fokhagyma (granulátum is lehet) kevés reszelt sajt só bors tárkony…