Az euróövezeti Szlovéniában szeptemberben nagyszabású privatizáció kezdődik, amivel azt akarja demonstrálni a kormány, hogy külső támogatás nélkül is meg tud birkózni a jelentősre nőtt államháztartási hiánnyal - jelentette be a szlovén pénzügyminiszter hétfőn.
A vezető nyugat-európai indexek kivétel nélkül erősödni kezdtek a nyitást követően. A kezdeti lendület a délelőtt folyamán is kitartott, az emelkedést segítette az európai bank- és autószektor remek...
Négyszáznyolc millió dollárt (920 millió forintot) fizetett egy névtelenséget kérő vevő egy New York-i árverésen egy ritka gitárért, amelyen hajdan John Lennon és George Harrison játszott.
Szekszárd — „Az ősi földön ünnepelni valóban különleges érzés” – summázta Kóbor János (70), aki vasárnap 85 rokon és barát társaságában ünnepelte 70. születésnapját a Takler pincészetben 12-féle nemes nedűvel és ötfogásos lakomával.
BUDAPEST — Bejött Bertók Fruzsi (19) Éder Krisztiánnak (24), vagy ahogy sokan ismerik, SP-nek. A mostanában főleg fotózással foglalkozó zenész a Viasat3-on futó A címlaplány című műsor vendégzsűrijeként fényképezte a még versenyben lévő három lányt egy-egy lemezborítóra, a fiatal lányt éppen úgy, hogy alig volt a szépségen ruha. SP-nek meg is tetszett Fruzsi, miközben fotózta őt, folyamatosan…
Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára vasárnap az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: téves a Spiegel Online azon állítása, amely szerint a magyar kormányfő náci módszereket tulajdonított volna a német kancellárnak.
A Q50 szedánnal az Infiniti kifejezetten szépen csengő húrokat pendít meg, hiszen a márka célkitűzései szerint az újdonság nem csak egyszerűen kényelmes luxus- és utazóautó lesz, de a tervezés során kiemelt szempont volt a sportosság kritériumainak teljesítése is. A Genfi Autószalonon történő bemutatkozása után az újdonság szeptemberben érkezik a hazai piacra.
Párizs — Nagyon jó fej, ahogy mondani szokás, és önpusztító múltját sem szégyelli. Dave Gahan (51) ma este lép a Puskás Ferenc stadion hatalmas színpadára legendás együttesével, a Depeche Mode-dal, de előtte Párizsban interjút adott a Blikknek, ahol új becenevéről is nyilatkozott
Budapest — Kerítőnek áll Liptai Claudia? A Super TV2 műsorvezetője Tillával karöltve úgy döntött, kezébe veszi az irányítást, és utánajár annak, miért van manapság annyi magányos ember.
Az NB II Keleti-csoportjában két fordulóval a vége előtt a Mezőkövesd három pont előnnyel vezeti a tabellát a Békéscsaba előtt és nagy valószínűséggel megnyeri a bajnokságot. Mivel az MLSZ-től megkapták az NB I-es induláshoz szükséges licencet, adminisztrációs akadálya nincs, hogy a csapat adott esetben elinduljon a legfelső ligában.
Várhatóan 3,25 százalékig csökkenti alapkamatát az év végéig a Magyar Nemzeti Bank (MNB), és az erősödő alapmutatók nyomán arra is van esély, hogy az idén valamelyest javul Magyarország hitelminősítői megítélése - jósolták jelentősen felülvizsgált hétfői előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
Felkeltette a rendőrség figyelmét az a hamburgi csalás-sorozat, amelyről lapunk múlt héten számolt be, és amelyben vélhetően egy jászkíséri pár közvetítésével több száz magyart rászedtek egy húsüzemben. A hatóság a Népszavának megerősítette: beszámolónk alapján hivatalból indítanak eljárást az ügyben.
BUDAPEST — Istenes Bence (25) beállt másodpilótának! A fiatal műsorvezető egy Boeing–737-es szimulátorában tapasztalhatta meg, milyen érzés földre tenni egy gigantikus utasszállítót.
Budapest — Ismét egymáson köszörülte a nyelvét Majka (33) és Dopeman (39). A két rapper, akik hosszú évekkel ezelőtt jó barátságot ápoltak egymással, most éppen a SuperTV2 Hal a tortán című műsorának felvételén szólogattak be egymásnak úgy, hogy az ózdi rapper még csak a helyszínen sem volt.
A legnagyobb brit vállalatok vezetőinek figyelmeztetése szerint évente akár 92 milliárd font (32 ezer milliárd forint) kárt is okozhat a brit gazdaságnak Nagy-Britannia esetleges kilépése az Európai Unióból.
A kisbéri temetőben rádőlt egy sírkő hétfőn egy gyermekre, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba - mondta el Komárom-Esztergom megye vezető mentőtisztje az MTI-nek.
A Q50 szedánnal az Infiniti kifejezetten szépen csengő húrokat pendít meg, hiszen a márka célkitűzései szerint az újdonság nem csak egyszerűen kényelmes luxus- és utazóautó lesz, de a tervezés során kiemelt szempont volt a sportosság kritériumainak teljesítése is. A Genfi Autószalonon történő bemutatkozása után az újdonság szeptemberben érkezik a hazai piacra.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Vajdaság alkotmányos és törvényes jogainak védelméről szóló nyilatkozatot fogadott el hétfőn Újvidéken a tartományi parlament, az ellenzék képviselői élesen bírálták a dokumentumot.
Halálra gázolt egy motorost egy kamion a 44-es út Gyula és Békéscsaba közötti szakaszán. A bolgár kamionos elhajtott, de a rendőrök egy közeli parkolóban elfogták - értesült a HavariaPress.
Massimo Gobbi, a Parma hátvédje szezonbeli első gólját lőtte az utolsó fordulóban a Palermo ellen az olasz bajnokságban. Megérte kiböjtölni, hatalmas dugó lett. A találat igen hasonlít Korsós Attila grúzoknak lőtt második góljára még 2001-ből.
Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára vasárnap az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: téves a Spiegel Online azon állítása, amely szerint a magyar kormányfő náci módszereket tulajdonított volna a német kancellárnak.
A vezető nyugat-európai indexek kivétel nélkül erősödni kezdtek a nyitást követően. A kezdeti lendület a délelőtt folyamán is kitartott, az emelkedést segítette az európai bank- és autószektor remek...
Budapest — Majdnem harminc boldogsággal és néha gondokkal, keserűséggel tarkított, de szép évnyi házasság ért véget. Détár Enikő (49) nemrég még arról beszélt, hogy milyen erős támasza és bástyája a bajban imádott férje, Rékasi Károly (50), aki minden mélypontján átsegítve óvja és védelmezi.
A nemzeti dohányboltokat érintő változtatásokról is szavaz holnap az Országgyűlés. A hitoktatásról szóló végrehajtási utasítást hiányolja Erdő Péter bíboros, prímás. Feljutott Erőss Zsolt és Kiss Péter a világ harmadik legmagasabb csúcsára Nepálban. A nap legfontosabb hírei május 20-án.
Magyarországon az alkotmány és a politikai irányvonal általánosságban védelmezik a vallásszabadságot, de folytatódtak a nyíltan antiszemita Jobbik parlamenti párt rasszista kommentárjai, és Budapesten egy imaház mellett támadás történt a zsidó közösség egyik tagja ellen – állapította meg a 2012-re vonatkozó, hétfőn ismertetett éves nemzetközi vallásszabadság-jelentésében az amerikai…
A vezető nyugat-európai indexek kivétel nélkül erősödni kezdtek a nyitást követően. A kezdeti lendület a délelőtt folyamán is kitartott, az emelkedést segítette az európai bank- és autószektor remek...
Egy rajongó összeszedte Ferguson utolsó, kiköpött rágóját, amit még a United menedzsereként rágott és az Ebay-en árulta. Kíváncsiak vagyunk, vajon hogyan bizonyította az eredetiségét?