Lassult a 21. század eddig eltelt éveiben a hőmérséklet-emelkedés üteme, ami alapján tudósok egy nemzetközi csoportja arra következtet, hogy a korábban véltekkel szemben mégsem várható az éghajlat...
A bíróság szerint bűnös az a nő, aki vőlegényét leszúrta az esküvőjük előtt pár órával. A védőügyvéd szerint a tettes nem volt tudatában annak, hogy jövendőbelije halott.
A könnyebb mászás miatt Erőss Zsolt (†45) és Kiss Péter (†27) megpróbált mindenből keveset magával vinni a csúcshódításra. A két hegymászónak a vize is elfogyhatott útközben.
Kisebb tüzet hozott az eurós párokra egy vártnál jobb német Ifo-index, az EUR/CHF az 1.25-ös szinteknél tartózkodik, a svájci jegybank elnöke megemelné az 1.20-as árfolyamküszöböt 1.25-re, ha a Fed kifuttatja QE programját, Svájc könnyen bajba kerülhet.
Tegnap reggeltõl ma reggelig összességében jelentõsen javult a nemzetközi befeketõi hangulat és ez a forintot határozottan erõsítette. Ma délelõtt ebben tovább...
Az MSZP szerint a kormány a pénztárgépmutyival folytatja a trafikmuyit, a Fidesz erre úgy fogalmazott: a szocialisták pénztárgépe Portik Tamáshoz volt bekötve.
Ez nem fizetésemelés, utólag fizetik ki a cafeteriát. A KLIK szerint nagyon ügyeltek rá, hogy az államosítás után ne csökkenjen a fizetése a tanároknak. Így csak 10-ből 4 pedagógus kapott kevesebb fizetést. Egy összegben, a nyáron utalnak.
Jogtalannak tartja a parlament által rájuk kirótt pénzbüntetést a Párbeszéd Magyarországért (PM) két politikusa, Karácsony Gergely és Szilágyi Péter. Utóbbi pénteken az MTI-nek azt mondta, véleményük szerint nincs olyan jogszabály, amelyik alapján be lehetne hajtani rajtuk a bírságot.
A melegszerelem és a társadalmi viszonyokban megjelenő erőszak a legfőbb témái a 66. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjaiban eddig bemutatott filmeknek.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Járásbíróság egy hónapra a halálos áldozatot is követelő csütörtöki pécsi késes támadás gyanúsítottját pénteken.
Az állami média és a központi bank utalásai szerint akár már idén kamatlábreform jöhet Kínában, amely a jüan nemzetköziesedését és a gazdasági szerkezetátalakítást is gyorsíthatja. A kínai kormány...
Az év végén már 2500 ügykörben intézhetik kormányablakban az ügyeiket az állampolgárok - közölte Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára pénteken Debrecenben....
Feljelenti a Demokratikus Koalíció Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselőt a parlamentben csütörtökön a Soáról tett kijelentése miatt – közölte Molnár Csaba, a DK színeiben politizáló független képviselő pénteken az MTI-vel.
Mentesítené az e-útdíj fizetési kötelezettség alól a mezőgazdasági termeléshez, az állattenyésztéshez és az élelmiszeripari feldolgozáshoz és szállításhoz közvetlenül kapcsolódó járműveket a Nemzeti...
Áprilisban a várt 1,4 százalék helyett 3,3 százalékkal nőtt a tartós cikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban - derül ki a kereskedelmi tárca által adataiból. A szállítási eszközöktől...
Az MSZP szerint a kormány a "pénztárgépmutyival" folytatja a "trafikmuyit", a Fidesz erre válaszul úgy fogalmazott: a szocialisták pénztárgépe Portik Tamáshoz volt bekötve.
Az Egyesült Államokban a várakozásokat meghaladó mértékben, 3,3 százalékkal 222,6 milliárd dollárra emelkedtek áprilisban a feldolgozóipari megrendelések a márciusban regisztrált 5,9 százalékos esése után.
Egy kanadai asszonynak három alkalommal sikerült az, ami a legtöbb ember életében egyszer sem adatik meg. A nőn háromszor ment át saját kocsija egyetlen délelőtt leforgása alatt.
Pénteken elfogadta az Európai Bizottság azt a határozatot, amelynek értelmében december 1-jétől az egész Európai Unióban korlátozzák három úgynevezett neonikotinoid rovarirtó szer alkalmazását, amelyeket ártalmasnak találtak a méhekre - jelentette be Frédéric Vincent, a brüsszeli testület egészségügyi és fogyasztóvédelmi kérdésekért felelős szóvivője.
A Bertelsmann Alapítvány megbízásából végzett felmérés szerint nem igazolható az a széles körben elterjedt nézet, hogy Németországba főleg alacsony képzettségű bevándorlók érkeznek, akik lenyomják a béreket és megterhelik a német adófizetők pénzéből finanszírozott szociális ellátórendszert.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a sarkadi férfit, aki olyan brutálisan megverte élettársa 9 hónapos gyermekét, hogy a kórházba szállítást követően életét vesztette - értesült a HavariaPress.
A terveknek megfelelően zajlik az új Albert Stadion építése, így várhatóan 2014 őszén átadják a létesítményt, és a Ferencváros labdarúgócsapata a 2014/15-ös idényt új otthonában kezdheti meg - mondta...
Bírságot kezdeményez a burgenlandi munkaügyi felügyelőség, miután hiányosságot állapított meg azon a gépen, amely két hete leszakította egy magyar férfi alkarját munka közben Ausztriában – közölte a hatóság pénteken az MTI érdeklődésére.
Pénteken befejeződött a Magyarok a világ nyolcezresein Kancsendzönga-expedíciója, amely egy sikeres csúcsmászás után tragédiával végződött - tette közzé az expedíció blogoldalán Vincze Szabolcs szóvivő, aki az MTI-nek elmondta, hogy a magyarok valószínűleg már elhagyták az alaptábort és útban vannak a nepáli főváros, Katmandu felé.