A letelepedési államkötvényként ismert értékpapír kibocsátása során a letelepülni vágyó nem állampapírt vesz, hanem az offshore cég által kibocsátott értékpapírt, aminek a névértéke 250 000 euró – írja az Alapblog. Az offshore közvetítő vállalkozás pedig megveszi a magyar állam által kibocsátott állampapírt diszkontáron, ami jelentős nyereséget biztosít számára.
Felsőoktatási tanulmányai mellett a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) hallgatóinak 39 százaléka dolgozik, egyrészt pénzkereseti forráshoz jutva, másrészt gyakorlati tapasztalatot szerezve a diákévek alatt - közölte saját felmérésére hivatkozva a BGF hétfőn az MTI-vel.
Magyarországon a vállalkozások 50 százaléka cserélődik le öt éven belül, az okok között a kiszámíthatatlan gazdasági, politikai és jogi környezet áll az élen. Az elmúlt két évben minden szektorban csökkent a fluktuáció, de továbbra is vezet a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás, illetve az építőipar - állapítja meg az Opten céginformációs szolgáltató hétfői közleményében.
A reklámadóról még nincs konkrét döntés, "ez egy lehetséges variáció" - így reagált a tiltakozásokra hétfői sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.
A vezető nyugat-európai indexek erősödéssel kezdték a hétfői kereskedést. A kezdeti lendület a folytatásban is kitart, az erősödést segíti az európai autógyártók remek teljesítménye. A hazai börzén...
Óvadék ellenében szabadlábra helyeztek hétfőn a múlt heti londoni katonagyilkossággal kapcsolatban őrizetbe vett öt gyanúsított közül hármat. Őket gyilkosságra szőtt összeesküvéssel gyanúsítják.
Noha a BMW meglehetősen egységes márka, nem egyszer láttunk már olyan barátságot, ahol a precíz technika köré épített héjat mások formálták újra, hogy igényesebb köntösben is megmutassák a bajor márka határozottságát. A Zagato után Pininfarina szabott stílusos öltönyt egy duplavesés modellre.
Több márkaimportőr is elkészítette - lefóliáztatta - a taxizásra is alkalmas személyautóját, így már nem csak grafikákon, hanem valós fotókon is látható, hogyan fognak kinézni a budapesti taxik. A...
Megindult az Infiniti jövőbeli útirányát meghatározó szedán gyártása. Bár hozzánk csak szeptemberben érkezik meg az első Q50, a sportos prémium modellt Charlos Ghosn Nissan-vezér már tesztre fogta.
Látványos eredményt produkáltak az önkéntes nyugdíjpénztárak az első negyedévben: a Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes kasszák 866 milliárd forintra növelték összvagyonukat, ami 14...
A kormány arra törekszik, hogy csökkenjen az iskolát elhagyók száma, ezért ösztöndíjrendszert dolgoztak ki, amivel a szülőket motiválják. Erről az emberi erőforrások minisztere beszélt a romák helyzetével foglalkozó budapesti konferencián.
Az NGM elhatárolódik az engedéllyel nem rendelkező pénztárgép gyártóktól és forgalmazóktól, egyben felhívja a figyelmet, hogy Magyarországon csak az a pénztárgéptípus forgalmazható, amely megfelel a jogszabályi előírásoknak, és ezt tanúsítja a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) engedélye.
Június elsejétől 15 magyarországi vasútvonalon 15 százalékkal csökkenti a MÁV a jegyárakat - jelentette be Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.
Jövő csütörtökön kezdődik a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó. A tíznapos fesztivál versenyprogramjában hat vidéki, négy fővárosi és két határon túli előadás szerepel.
Az ENSZ nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöbölésével foglalkozó bizottsága (CEDAW Bizottság) a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete árnyékjelentésének feldolgozása után elmarasztalta Magyarországot a szexmunkások biztonságos munkakörnyezetének hiánya miatt - közli az Országos Sajtószolgálat.
Nusser Zoltán agykutató kapta az idei Bolyai-díjat, az elismerést a Magyar Tudományos Akadémián adták át. A 44 éves neurobiológus a Bolyai-díj eddigi legfiatalabb kitüntetettje. Az InfoRádiónak kiemelte, hogy a korábbi díjazottakat látva nem kérdés, hogy a legrangosabb magyar elismerést kapta meg.
Az MSZP szerint nem az árfolyamgáttal van a baj, hanem az árfolyammal, ami a 2010-es kormányváltás után megemelte a devizahitelek törlesztő részleteit - reagált az MSZP-s Török Zsolt, a Fidesz szóvivőjének hétfői sajtótájékoztatójára.
A magyar gazdasági válság nem a világválság következménye, mivel a visszaesés Magyarországon már 2006-ban elkezdődött, a gazdaság 2002-2008 között nem fenntartható pályára állt, s hiába volt évi 4 százalékos a GDP-növekedés, ebből a gazdaság belső forrásból csak 1-2 százalékot produkált, a többi külső forrásból valósult meg - mondta Mellár Tamás egyetemi tanár a Magyar Franchise Szövetség…
A letelepedési államkötvényként ismert értékpapír kibocsátása során a letelepülni vágyó nem állampapírt vesz, hanem az offshore cég által kibocsátott értékpapírt, aminek a névértéke 250 000 euró – írja az Alapblog. Az offshore közvetítő vállalkozás pedig megveszi a magyar állam által kibocsátott állampapírt diszkontáron, ami jelentős nyereséget biztosít számára.
A reklámadóról még nincs konkrét döntés, "ez egy lehetséges variáció" - így reagált a tiltakozásokra hétfői sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.
Az MSZP szerint nem az árfolyamgáttal van a baj, hanem az árfolyammal, ami a 2010-es kormányváltás után megemelte a devizahitelek törlesztő részleteit - reagált az MSZP-s Török Zsolt, a Fidesz szóvivőjének hétfői sajtótájékoztatójára.
Magyarországon csak az a típus forgalmazható, amely megfelel a jogszabályi előírásoknak, és ezt tanúsítja a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal engedélye.
Hamarosan újabb pályázati felhívás jelenhet meg az NFÜ honlapján. Az érdeklődő kisvállalkozásoknak tehát érdemes résen lennie, hiszen az érdeklődés hagyományosan nagy, a keretösszeg viszont ezúttal is kicsi....
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai azonosították a Szolnokon, 2013. május 27-én délelőtt történt emberölés elkövetőjét – írja a police.hu. Sajtóértesülések szerint a tettes korábban polgárőr volt. A férfi Fácán utcai ingatlanának környéket lezárták.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a szolgáltatással arányos tarifát vezet be több mint egy tucat vonalon. Vagyis, ahol már nem olyan korszerű a vonat, ott olcsóbban utazhatunk.