Kiemelkedő fővárosi termékek, szolgáltatások és tevékenységek elismerésére alapíthat címet a főváros, emellett évente odaítélnék a Budapest Bora címet is két kategóriában.
Bízzanak magukban — erre szólította fel honfitársnőit, akik továbbra sem vezethetnek autót vagy sportolhatnak szabadon - Raha Muharrak, az első szaúdi nő, aki feljutott a világ legmagasabb csúcsára, a Csomolungmára.
Lövések dörrentek Szolnokon a hunyadi utcában délelőtt. Egy ismert vállalkozót gyilkolt meg saját otthonában egy férfi, miután autóvásárlás ürügyén bejutott a családi házba - számol be a szoljon.hu.
Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője nyilatkozatban üdvözölte hétfőn, hogy Szerbia és Koszovó kormánya egyaránt úgy döntött, kész végrehajtani a kétoldalú kapcsolatok normalizálásáról a miniszterelnökök által kialkudott megállapodást.
Közzétették a világ legkedveltebb úti céljainak rangsorát, amely szerint Bangkok az utazók kedvence. Ráadásul első alkalommal került ázsiai város a lista élére. Budapest pedig a 18. leglátogatottabb város Európában....
Agyonlőttek egy ismert vállalkozót ma délelőtt a szolnoki Hunyadi utcában. A tettes elmenekült, de a rendőrök beazonosították. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki a 49 éves Tintér István ellen.
A Hezbollah libanoni terrorszervezet legalább 79 harcosa halt meg az utóbbi héten a szíriai felkelők kezén lévő Kuszeir város ostromában, a szíriai kormányerők oldalán - állította hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (SOHR).
Monacóban találkozott a Forma-1 kereskedelmi jogainak birtokosával, Bernie Ecclestone-nal a Pirelli elnöke, Marco Tonchetti Provera – a szakember szerint közel a megállapodás a folytatásról. Tovább »
Kiemelkedő fővárosi termékek, szolgáltatások és tevékenységek elismerésére alapíthat címet a főváros, emellett évente odaítélnék a Budapest Bora címet is két kategóriában.
Egy reformpárti iráni elnökjelölt azt állította hétfőn, hogy beszéde alatt az állami televízióban váratlanul megszakadt az adás, amit műszaki okokkal indokoltak.
Az utcaseprőként dolgozó családapa lottónyertes bátyjától kapott 1 millió fontot (360 millió forintot) ám végül pont testvére facebookos oldalának segítségével szabadították meg egy hatalmas összegtől internetes csalók.
Az internetet használó felnőttek 48 százaléka fordult az online álláskereső oldalakhoz 2011 óta. Legerősebbnek a mérnöki és pénzügyi diplomákat, legkevésbé versenyképesnek az agrárszakmákat tartják a munkakeresők.
Ritkán kapni virággal cukkinit, nyugodtan elkészítheted virág nélkül is! Előkészítési idő: 10 perc Elkészítési idő: 10 perc Hozzávalók (4 személyre): • 15–20 deka bébicukkini virágával együtt • 1 padlizsán • 25 deka friss rikotta • 2 evőkanál olívaolaj • 8 szelet pancetta (vagy bacon) • só 1. Egy csavarintással vedd le a virágokat a cukkiniről, a virágot is, a cukkinit is szeleteld…
A hétvégi utolsó fordulóban Tóth Bálint irányítja majd vezetőedzőként a labdarúgó OTP Bank Ligában bennmaradásért küzdő Lombard Pápa Termál FC csapatát az eddig megbízott trénerként dolgozó Kovács László helyett.
A világklasszis úszó, Michael Phelps még nem jelentette be visszatérését, mégis sokan biztosra veszik, hogy folytatja a sportolást. Riválisa, Ryan Lochte szerint a következő olimpián is ott lesz.
Csődeljárást kért maga ellen a Better Place nevű elektromos autókat forgalmazó és üzemeltető izraeli vállalkozás, adta hírül a helyi média. A Better Place ötéves fennállása alatt több mint nyolcszáz...
Egyöntetűen újabb negyed százalékpontos kamatcsökkentést vár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülésén a londoni elemzői közösség, az MNB enyhítési ciklusának várható végpontjáról azonban továbbra is eltérnek az előrejelzések a Cityben.
Zárt ülésen tárgyalja ma az Európai Parlament petíciós bizottsága a szlovák állampolgársági törvényről és a Benes-dekrétumokat megerősítő pozsonyi parlamenti határozatról szóló beadványt.
Az EU-Bizottság versenyjogi szempontból nem hivatalos, tájékozódó jellegű vizsgálat alá vette az Apple európai iPhone értékesítési gyakorlatát - írja a brit Financial Times online kiadása.
Száz évvel ezelőtt Igor Stravinsky A tavaszi áldozat című elementáris darabjának bemutatója óriási botrányt okozott Párizsban, de egyszersmind megváltoztatta a modern zene arculatát. A karmestereknek ma is adrenalinbomba a mű vezénylése.
Elemzők szerint már beárazta a holnapi kamatvágást az MNB - a főváros nem fogja fölparcellázni a Margitszigetet - egymillió embernek van tartozása az adóhivatal felé - Nyugat-Európa száguld, a BUX is velük tart - Nézze meg itt >>
Július 1-jétől a dohánytermékkiskereskedelmi tevékenység kizárólag a vámhatósági engedély birtokában folytatható - nem elég, ha a pályázatok nyertesei aláírják a koncessziós szerződést. A NAV figyelmeztet: eddig meglehetősen kevesen adták be a kérelmet - úgy tűnik, megint az utolsó pillanatra várnak az érintettek.
Nem gondolja Valki László, hogy az Orbán-kormány ki akarná vezetni az országot az Európai Unióból, mert az katasztrofális gazdasági következményekkel járna. A nemzetközi jogász, az ELTE professzor emeritusa szerint a kormányt érő bírálatok többsége a jogállamisággal kapcsolatos. Mint mondja, egyetlen EU-tagállam alkotmánya sem írhatja felül az uniós jogot.