Fejedelemasszonyok és a vallásszabadság Erdélyben címmel nyílt kiállítás hétfőn a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény alsó szintjén, míg a felső részen miseruhákat, ortodox liturgikus tárgyakat és ikonokat mutatnak be - ezzel vette kezdetét a XXII. Gizella-napok egész héten tartó rendezvénysorozata Veszprémben.
A tömegpusztító fegyverek elterjedése jelenti az egyik legnagyobb globális biztonsági kihívást - figyelmeztettek rá szakemberek a hétfőn kezdődött biztonságpolitikai NATO-konferencián a horvátországi Splitben.
Országszerte végez ellenőrzéseket vasúti átjárókban a rendőrség és a MÁV Zrt. kedden annak érdekében, hogy csökkenjenek a vasúti átjárókban bekövetkező balesetek - közölte a MÁV Zrt.
Az E-Star tegnap este a BÉT oldalán megjelent közleményében ismertette, hogy Soós Csaba rendes felmondással kezdeményezte tegnap a társasággal fennálló, vezérigazgatói tisztség ellátására irányuló...
Alig több mint fél év telt el azóta, hogy az Opel piacra dobta városi kisterepjáróját, a Mokkát, s a típus kedvezőbb áron elérhető ikertestvére, a Chevrolet Trax máris megérkezett a márkakereskedésekbe, nekünk pedig még a hazai start előtt lehetőségünk volt Horvátországban kipróbálni a 4,25 méter hosszú négykerekűt. Egyetlen más európai Chevrolet sem létezik, amely ilyen közeli rokonságot mutatna…
Motorcsónak-balesetben életét vesztette a brit BSkyB médiacsoport értékesítési igazgatója. A szerencsétlenségben meghalt az 51 esztendős Nicholas Milligan nyolcéves leánya is.
Több mint 10 bemutató, 14 új színész, a jelenlegi 37 fős társulatból 17-en maradnak a teátrumnál – erről is beszélt pénteki sajtótájékoztatóján Vidnyánszky Attila.
Évekig tarthat még az euróövezeti államadósság-válság, de az államháztartási fegyelemre épülő válságkezelésnek nincsen alternatívája - mondta a német kancellár hétfőn Berlinben.
Chris Brown szombat éjjel ünnepelte 24. születésnapját Las Vegasban és nyilván csatakrészegre itta magát. A rosszulléttel végződött bulival a Twitteren is eldicsekedett.
A kétgyermekes családanyán mellnagyobbítást és zsírleszívást végeztek. A műtétek az orvos szerint jól sikerültek, ám két nappal később a nő kómába esett és meghalt.
Az esélyesnek tartott Ronnie O'Sullivan ötödször is behúzta a világbajnoki címet, miután a Sheffieldben rendezett döntőben 18:12 arányban legyőzte honfitársát Barry Hawkinst.
Évekig tarthat még az euróövezeti államadósság-válság, de az államháztartási fegyelemre épülő válságkezelésnek nincsen alternatívája - mondta a német kancellár hétfőn Berlinben. Angela Merkel egy...
Mérsékelt elmozdulást mutattak hétfőn a vezető amerikai részvényindexek. Alapvetően kitartott a pénteki kedvező munkaerőpiaci adatok hatása, miközben a héten makroadatokban szegény napok elé néznek a...
Több hamis forintbankjegyet vontak ugyan ki a forgalomból 2013 első három hónapjában a megelőző negyedévhez képest, pontosan 661 darabot, az adatok azonban továbbra is kedvezőek - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) napokban publikált időközi jelentéséből.
A világ első, 3D printerrel kinyomtatható kézi lőfegyvere CAD-fájljainak internetes terjesztését tervei szerint a hét elején kezdi el a Defense Distributed nonprofit csoport - közölte vasárnap internetes kiadásában a Forbes magazin.
Többször is megszúrta volt élettársát egy 58 éves nő Pilisborosjenőn, majd bánatában felkötötte magát. Szerencsére sem a gyilkosság, sem az öngyilkosság nem sikerült, mindkettőjüket megmentették.
Nagy meglepetésre a negyedik helyen kiemelt Agnieszka Radwanska csak négy játékot nyert Laura Robson ellen a 8,3 millió euró összdíjazású madridi salakpályás tenisztornán.
Valószínűleg nem ilyen tavaszról álmodtak a Nyíregyháza szurkolói és vezetői, hiszen a csapat csak a hatodik jelenleg a tabellán. A klub, ha nem is feltétlenül emiatt, de három játékosától azonnali hatállyal megvált.
A magyar alaptörvény garantálja a stabil demokráciát, a tiszta jogállamot, példaértékű, ahogyan a polgári és emberi jogokat biztosítja - mondta Rupert Scholz német alkotmányjogász, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa az M1 Az Este című műsorában hétfőn.
A Cofidis Hitel Monitor első negyedéves felmérése szerint a lakosság vásárlási kedve nem változott az előző negyedévhez képest, de csökkent azok száma, akik hitelt vennének fel beruházásaikhoz.