A Linde eredménye felülmúlta a várakozásokat és az egy évvel korábbi számokat is. Az első negyedéves árbevétel 3,99 milliárd euró lett, ami 10,3%-os növekedést jelent az előző évhez képest, de kissé elmaradt a várt 4,02 milliárd eurótól.
Karbantartás miatt szerda reggelig szünetel a gázszolgáltatás Békés megye 17 településén, köztük a megyeszékhelyen is - olvasható a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.
Senki nem befolyásolta a döntést - így reagált a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezetője azokra a felvetésekre, amelyek szerint a dohányboltokra kiírt pályázatok nyerteseit politikai alapon választották ki. Gyulay Zsolt szerint megnyugtató megoldás lehet a kompenzáció.
Leszek Kolakowski lengyel filozófus egyik művének részletét, egy Márai Sándor-elbeszélést, valamint egy Berzsenyi Dániel- és egy Vörösmarty Mihály-költeményt kaptak az érettségizők a középszintű magyar vizsgán, a diákoknak a három esszéfeladat közül egyet kell választaniuk - számol be az eduline.hu.
Tarja magát a forint, az euró kicsit erősödött, az európai börzéken lefelé, Budapesten felfelé mozdultak az indexek - a Gazdasági Versenyhivatal már vizsgálja az E.On földgáz üzletágának állami felvásárlását - a forint erősödése miatt valószínűleg szerdán ismét olcsóbb lesz az üzemanyag - mintegy fél évtized alatt több mint 3 ezer milliárd forinttal csökkent az állami kiadások reálértéke - Nézze…
Nincs esély újratárgyalni a megbukott német-svájci megállapodást az adócsalók földerítésére - mondta a német pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble a hétvégén.
Az adóhatóság egyelőre nem ad technikai számot az Alkotmánybíróság által egyházi státusba visszahelyezett szervezeteknek, így azok nem gyűjthetik az egyszázalékos adófelajánlásokat - írta a Magyar Hírlap és a Népszabadság.
Idén kevesebb tanuló vesz részt a felsőoktatásban, aminek oka a demográfiai folyamatok mellett az államilag támogatott férőhelyek csökkentése - írja a Központi Statisztikai Hivatal jelentése nyomán a Világgazdaság.
A Markit Economics ma közzétett végleges adatai alapján az euróövezeti magánszektor zsugorodása áprilisban ez előzetesen közzétett adatoknál mérsékeltebb ütemű volt.
A megfelelő hozzáállás, vagyis a munkakörhöz illeszkedő gondolkodásmód a munkahelyi siker döntő tényezője, és egyben talán a legnehezebben megfogható eleme az munkaerő kiválasztásnak. Honnan tudhatjuk, hogy vajon az interjún lelkes munkavállaló valóban tartósan motivált lesz-e? Erre a kérdésre ad megbízható választ a Villáminterjú. HR szakembereket kérdeztünk a tapasztalatokról.
A Világbank információi szerint 2005 óta körülbelül 315-385 millió dollárt "kerestek" a kalózok, melyek nagy része váltságdíjakból származik, írja a hir.ma.
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 35. fordulójában a Milan egy góllal megverte a Torinót Mario Balotelli 84. percben szerzett találatával. A találkozó 85. percében Muntari átvette Antonio Damato játékvezetőtől az irányítást: kikapta a sárga lapot a kezéből, s felmutatta Mario Balotellinek. Íme!
Az amerikai indexek erősödéssel fejezték be a pénteki kereskedést, ami elsősorban a vártnál kedvezőbb tengerentúli munkaerőpiaci adatoknak volt köszönhető. A Dow Jones és az S&P 500 is történelmi...
A Palermo elleni 1–0-s győzelemmel a Juventus labdarúgócsapata biztossá tette, hogy 2012 után 2013-ban is megnyeri az olasz bajnokságot, és megvédi a címét. Antonio Conte, a torinóiak vezetőedzője szerint a szezon „kulcsmomentuma” a Sampdoriától elszenvedett januári vereség volt.
Alaptalan az a spekuláció, hogy a Dana Gas kurdisztáni vagy más vagyontárgyai kiszervezésére és tőzsdei értékesítésére készül - közölte a cég vasárnap.
Izgatottan várják a szezon kezdetét a magyar bikarodeósok, a bull riderek. Hamarosan felavatják ugyanis új edzőpályájukat. A legismertebb magyar rodeóbohóc is felgyógyult, és harcba hívja a környező országok cowboyait.
Egy kis zene, hogy még jobb legyen a heted! Tudjuk, hétfő reggel van, és az nem mindig indul gördülékenyen, de mi pont ezért ajánljuk neked ezt a számot - egy kis extra lendület nem árthat!