A hiányt leszorító erőszakos intézkedésekkel az Orbán-kormány föláldozta a magyar gazdaság növekedési képességét - magyarázza Békesi László, hogy milyen árat fizetünk azért, hogy az ország kikerülhet a túlzottdeficit-eljárás alól. Az egykori pénzügyminiszter szerint most ugyan dübörög a kormányzati sikerpropaganda, de a növekvő terheket a jövőben meg kell fizetni, vagyis elmaradnak beruházások,…
Az alkotmány "módszeres" megsértését rótta fel Orbán Viktor miniszterelnöknek az Európai Bizottság alapjogokért, valamint igazságügyi és állampolgársági kérdésekért felelős biztosa. Viviane Redinggel a Der Standard című, liberális irányultságú lap osztrák lap szombati száma közölt interjút.
Az MSZP szerint az Orbán-kormány elvonókúrára ítélte az egészségügyet - erről Kökény Mihály volt miniszter és Kormos Kata pártszóvivő beszélt szombaton sajtótájékoztatón.
Nemzeti és egyben európai ügy, hogy éljenek a keresztény közösségek, álljanak a templomok - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Városligeti fasori református templom felszentelésének 100. évfordulója alkalmából tartott hálaadó ünnepi istentisztelet utáni jubileumi közgyűlésen szombaton Budapesten.
Győzelemmel kezdett Pekingben a magyar női vízilabda-válogatott a Világliga úgynevezett szuperdöntőjében: Merész András együttese az oroszok ellen nyert egy góllal a szombati nyitányon.
Győzelemmel kezdett Pekingben a magyar női vízilabda-válogatott a Világliga úgynevezett szuperdöntőjében: Merész András együttese az oroszok ellen nyert egy góllal a szombati nyitányon.
Kedden kezdődik Oscar Pistorius büntető pere, mert a vád szerint a dél-afrikai paralimpiai bajnok lelőtte a barátnőjét. A Sky News kiszivárogtatott néhány képet a gyilkosság helyszínéről.
A tavaszi fák virágzási szezonja véget ért, szerepüket fokozatosan átveszik a nyári gyomok, közöttük is elsősorban a pázsitfűfélék, s várhatóan hamarosan a csalánfélék pollenszórása is elindul - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a Facebook-oldalán szombaton.
A magyarországi pályakezdők az országos átlagnál 27 százalékkal kevesebbet keresnek - derül ki a Workania állásportál által üzemeltetett fizetesek.hu legfrissebb összesítéséből.
Folytatódtak a kormányellenes tüntetések szombat délelőtt Isztambulban. A török miniszterelnök a tiltakozó megmozdulások haladéktalan beszüntetésére szólított fel.
Az LMP szerint köszönet illeti a pedagógusokat, az elmúlt három évben ugyanis a tanárok alázata és elhivatottsága miatt tudott talpon maradni az oktatás, annak ellenére, hogy "Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár, a miniszterelnökkel karöltve, leépítette és tönkretette ezt a rendszert".
Olasz források szerint a Chelsea régi-új menedzsere, José Mourinho szívesen látná csapatában Edinson Cavanit, míg cserébe Fernando Torrest ajánlja, némi pénz mellet a Nápolynak és Rafa Beníteznek.
Az Orosz Kupa döntőjében a CSZKA Moszkva szerzett vezetést, ám a francia Lassana Diarra hatalmas bombájával hosszabbításra mentette a mérkőzést, ami jelenleg is tart.
Történelmünk során akárhányszor a magyar nemzetnek újra talpra kellett állnia, a pedagógusokra kellett számítania - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Pannon Térség Fejlődéséért Közhasznú Alapítvány által létrehozott Pedagógusok a kistelepülésekért-díj átadó ünnepségén Veszprémben szombaton.
Maastricht - Hölgyeim, van egy jó hírünk! Ha nehezen tudnak megszabadulni a felesleges zsírpárnáktól, sőt újabb és újabb pluszkilók kúsznak fel, nem biztos, hogy az egészségtelen táplálkozás a felelős. Holland kutatók szerint lehetséges, hogy egy hibás gén okozza az elhízást.
Növekszik a bizalom Magyarországon, ami annak köszönhető, hogy az ország egyre jobban teljesít - jelentette ki a Fidesz szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Történelmünk során akárhányszor a magyar nemzetnek újra talpra kellett állnia, a pedagógusokra kellett számítania - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Pannon Térség Fejlődéséért Közhasznú Alapítvány által létrehozott Pedagógusok a kistelepülésekért-díj átadó ünnepségén Veszprémben.
Növekszik a bizalom Magyarországon, ami annak köszönhető, hogy az ország egyre jobban teljesít - jelentette ki a Fidesz szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Az angolai pavilon kiállítása nyerte el a 55. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítás (Biennále) legjobb nemzeti projektjének odaítélt Arany Oroszlán-díjat; a Palazzo Enciclopedico című főkurátori tárlat legjobb kiállítójának járó elismerést Tino Sehgal; a legígéretesebb fiatal tehetségnek megítélt Ezüst Oroszlánt Camille Henrot vehette át a velencei Giardini parkban megtartott szombati…
A Spiegel Online német hírportál a német államfő által Balog Zoltánnak adományozott magas rangú kitüntetéssel kapcsolatban közölt cikket az emberi erőforrások miniszteréről.