2013. június 11. kedd

jún. 11
20:04
Kórházban Gorbacsov (hirado.hu)
A Gorbacsov Alapítvány szóvivője szerint a 82 éves egykori politikus általános kivizsgálás céljából vonult kórházba, "aggodalomra semmi ok" - fogalmazott.
jún. 11
20:06
Kéthektáros családi játszópark nyílik Újpesten (hirado.hu)
Tarzan Park hét, egymástól elkülönülő játéktérből áll.
jún. 11
20:12
Doppingolt a női 60 méter fedettpályás Európa-bajnoka (Agroinform)
A bolgár Tezdzsan Naimova éppen győztes fináléját követően adott pozitív mintát.
jún. 11
20:18
Kiűzték a Taksim térre visszatérő tüntetőket (Metropol)
A rendőrség ismételten könnygázt vetett be a kormány politikája ellen tiltakozókkal szemben.
jún. 11
20:18
Elszórtan lehetnek még záporok (Alternatív Energia)
Szerdán a középső országrészben és délen alakulhatnak ki futó záporok, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az élénk északias szelet nyugaton, északkeleten és a Tiszántúl nagy részén erős lökések kísérhetik. Hajnalban 9 és 14°C között alakul a hőmérséklet, délutánra 21 és 26°C közé melegszik a levegő.
jún. 11
20:18
Levonulóban: hazatérnek a kiköltöztetettek Győrújfaluba, Szigetmonostorra (hirado.hu)
Megérkeztek Győrújfaluba az első hazatérők, Szigetmonostoron is többen visszaköltözhettek házukba.
jún. 11
20:18
Rejtett bomba a Citigroup mérlegében? - Esik az árfolyam (Portfolio)
Akár 7 milliárd dollárt is veszíthet a Citigroup, amennyiben a devizaárfolyamok számára kedvezőtlenül alakulnak - véli egy elemző a Bloomberg szerint. A piac hallgathat rá valamelyest, hiszen a bank...
jún. 11
20:20
Átalakul a Phylaxia cégcsoport (hirado.hu)
Opimus Group Nyrt.-re változtatja nevét a Phylaxia 1912. Holding Nyrt.
jún. 11
20:20
Lejtmenet az amerikai tőzsdéken, szárnyal a jen (Portfolio)
Az európai tõzsdékhez hasonlóan Amerikában is az eladók dominálják a részvénypiacot. A vezetõ részvényindexek eséssel kezdték a napot, amiben amerikai makroadatok ezúttal nem játszottak...
jún. 11
20:22
Titkos adatgyűjtés: belső vizsgálatot indított az amerikai kormány (hirado.hu)
Belső vizsgálatot indított az amerikai kormány annak felmérésére, hogy milyen károkat okozott a nemzetbiztonságra nézve a titkos adatgyűjtésekkel kapcsolatos múlt heti kiszivárogtatás - mondta kedden egy amerikai hírszerzési tisztségviselő.
jún. 11
20:24
Alekszandr Rodcsenko fotói Bécsben (hirado.hu)
Alekszandr Rodcsenkónak, az orosz-szovjet avantgárd képzőművészet jeles alakjának fotóiból nyílt kiállítás a bécsi Westlicht Galériában.
jún. 11
20:26
MasterCard: Magyarországon adottak a feltételek az érintés nélküli mobilfizetésre (hirado.hu)
Független kutatások szerint 2014-ben minden ötödik mobil, azaz összesen 300 millió készülék lesz NFC-képes világszerte, ami pedig az elfogadó terminálokat illeti, 2016-ra a kereskedői egységek 85 százaléka lesz alkalmas érintés nélküli fizetésre, így a mobilfizetésre is.
jún. 11
20:28
Bosák Nándor megyéspüspök Debrecen következő ikonja (hirado.hu)
Az 50 éve pappá szentelt és 20 éve a Debrecen-nyíregyházi Római Katolikus Egyházmegye élére kinevezett Bosák Nándor püspök munkásságával és kedvenc ételeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők a debreceni Ikon étteremben.
jún. 11
20:30
Dél-Korea még nem biztos kijutó (Agroinform)
Dél-Korea 1-0-ra legyőzte Üzbegisztánt, Irán pedig 4-0-ra Libanont a 2014-es világbajnokság ázsiai selejtezősorozatában.
jún. 11
20:30
Máért: oktatási és kulturális programok támogatásáról tárgyaltak (hirado.hu)
A külhoni oktatási és kulturális programok támogatásáról, az oktatási-nevelési támogatások körül kialakult helyzetről is tárgyalt a Magyar Állandó Értekezlet oktatási és kulturális szakbizottsága keddi, budapesti ülésén.
jún. 11
20:32
Párizs: fordulóponthoz ért a háború Szíriában (hirado.hu)
"Fordulópontnak" nevezte a szíriai háborúban kialakult harci helyzetet kedden a francia külügyi szóvivő, amelynek következtében tájékoztatása szerint újra megkezdődtek az "eszmecserék" az ellenzék felfegyverezéséről.
jún. 11
20:34
Hagyó-per: folytatódott a BKV vezérigazgatójának meghallgatása (hirado.hu)
A BKV Zrt. jelenlegi vezérigazgatójának, valamint a céggel korábban szerződésben álló St. Plusz Kft. egykori kereskedelmi vezetőjének tanúkénti meghallgatásával folytatódott a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen indult büntetőper kedden a Kecskeméti Törvényszéken.
jún. 11
20:36
Menni és maradni (Metropol)
Ma már azon vitázhatunk, hogy minden ötödik vagy minden hetedik magyar felnőtt akar-e külföldre költözni.
jún. 11
20:36
Mintegy ötmilliárd forintból fejlesztik a veszprémi kórházat (hirado.hu)
Mintegy ötmilliárd forintból fejlesztik a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórházat.
jún. 11
20:36
Színes programok a II. kerület napján (hirado.hu)
Főzőverseny, ízek utcája, családi programok, civil szervezetek bemutatkozása és számos koncert várja a látogatókat pénteken és szombaton a II. kerület napján a Millenárison.
jún. 11
20:36
Reggeltől ismét megáll a metró a Batthyány térnél (ATV)
Kedd este megkezdi a Fővárosi Közterület-fenntartó a homokzsákok eltávolítását és a takarítást a Batthyány téren. Szerdán üzemkezdettől ismét megáll ott a metró - mondta Tarlós István főpolgármester a Hír TV Magyarország élőben című műsorában kedd este.
jún. 11
20:36
Bundesliga: Huszti csapata Hajnaléktól igazolt csatárt (Sport365)
A Hajnal Tamást is foglalkoztató VfB Stuttgart leszerződtette Mohamed Abdellaouét a Huszti Szabolcsot is a soraiban tudó Hannovertől.
jún. 11
20:38
ÁNTSZ: bizonyos helyeken újrahasznosíthatók a homokzsákok (hirado.hu)
A kiürített, kiszárított homokzsákok hulladék és építési törmelék gyűjtésére és más hasonló célra felhasználhatók, élelmiszer gyűjtésére, tárolására viszont nem - figyelmeztetett a tisztiorvosi szolgálat.
jún. 11
20:38
Észak-Németországban tetőzik az Elba - két Balatonnyi terület víz alatt (ATV)
Észak-Németországban tetőzik az Elbán levonuló árhullám, amely azonban súlyos gondot okoz Németország keleti részén is, ahol a medréből kilépő folyó kedden már csaknem akkora területet árasztott el, mint a Balaton kétszerese.
jún. 11
20:38
Zakóval kezdtük a Világliga-szuperdöntőt, Vettel 2015-ig a Red Bullnál - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
jún. 11
20:40
Franciaország szerint fordulópont történt a szíriai konfliktusban (ATV)
"Fordulópontnak" nevezte a szíriai háborúban kialakult harci helyzetet kedden a francia külügyi szóvivő, amelynek következtében tájékoztatása szerint újra megkezdődtek az "eszmecserék" az ellenzék felfegyverezéséről.
jún. 11
20:42
Magyarországon már érintésre sincs szükség (ProfitLine)
Magyarországon adottak a feltételek az érintés nélküli mobilfizetés széles körű bevezetésére - mondták el a MasterCard Europe kártyatársaság szakértői keddi budapesti sajtótájékoztatójukon.
jún. 11
20:44
Ferenc pápa: Szent Péternek nem volt bankszámlája (ProfitLine)
Ismét az egyház küldetéséről beszélt Ferenc pápa keddi homíliájában, hangsúlyozva, hogy az általa vezetett egyháznak az egyszerűség és szegénység jegyében kell cselekednie.
jún. 11
20:45
"Az apadó ár is veszélyes" (Infostart)
Budapesten szerda reggelre várhatóan harmadfokú szintre mérséklik az árvízvédelmi készültséget, vasárnapra pedig minden bizonnyal elhagyja a Duna vize az alsó rakpartot is a fővárosban - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) vezetője. Láng István felhívta a figyelmet arra, hogy "az apadó ár is veszélyes".
jún. 11
20:45
Belső vizsgálatot indított az amerikai kormány (Infostart)
Belső vizsgálatot indított az amerikai kormány annak felmérésére, hogy milyen károkat okozott a nemzetbiztonságra nézve a titkos adatgyűjtésekkel kapcsolatos múlt heti kiszivárogtatás - mondta kedden egy amerikai hírszerzési tisztségviselő.
jún. 11
20:47
A Batthyány téren szerdán újra megáll a metró (Infostart)
Kedd este megkezdi a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) a homokzsákok eltávolítását és a takarítást a Batthyány téren, s szerdán üzemkezdettől ismét megáll ott a metró - mondta Tarlós István főpolgármester a Hír TV Magyarország élőben című műsorában kedd este.
jún. 11
20:48
A bokszszövetség nem büntet, Harcsa meglepődött (Agroinform)
Nem büntetik a friss Eb-bronzérmest, amíg hatósági vizsgálat nem állapít meg bűncselekményt a sportoló ügyében.
jún. 11
20:54
Több százan dolgoztak hajnalig a kisapostagi gátakon (hirado.hu)
Hétfő este egy néhány méteres szakaszon lesodorta a Duna a gát felső sorában elhelyezett homokzsákokat, emiatt folyamatos szivárgások, buzgárok keletkeztek.
jún. 11
20:54
Siralmas a bankok nyereségtermelő képessége (Portfolio)
A nyereséges működés egészséges szintjének fenntartása jelenti ma az európai bankok előtt álló legnagyobb kihívást. Az alacsony profittermelő képesség pedig nem más, mint a gyenge eszközminőség, az...
jún. 11
20:56
Az árvíz miatt elmarad a Spartacus margitszigeti előadása (hirado.hu)
A balett június 28-i és 30-i előadását is lefújták a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a megváltott jegyek július 15-ig becserélhetők vagy visszaválthatók.
jún. 11
20:58
Hende: Szerbia egyelőre nem veszi igénybe a magyar segítséget (hirado.hu)
A honvédelmi miniszter szerint belgrádi hivatali kollégája és a szerb vezérkari főnök hálásan megköszönte ezt a felajánlást, de biztosították arról, hogy képesek és készek megvédeni az országukon át húzódó folyózakaszt.
jún. 11
21:00
Spórolás: felfüggesztik a görög közszolgálati rádió és televízió működését (hirado.hu)
Az ERT takarékossági okokból szerda hajnaltól átmenetileg beszünteti működését, 2500 alkalmazottjának munkaviszonyát pedig felfüggesztik.
jún. 11
21:02
Tizennégy új kutatócsoport a Lendület program támogatásával (hirado.hu)
Idén 14 fiatal tudós alakíthat önálló kutatócsoportot akadémiai kutatóközpontokban, -intézetekben és hazai egyetemeken a Lendület program keretében.
jún. 11
21:04
Harmadfokúra csökkenhet a készültség szerda reggelre Budapesten (hirado.hu)
Az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetűje ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az "az apadó ár is veszélyes".
jún. 11
21:06
Titkos adatgyűjtés: a német kormány a sajtóból értesült PRISM-ről (hirado.hu)
A német belügyminiszter közölte: a német szempontból felmerülő kérdések listáját megküldik Washingtonba, és felvilágosítást kérnek azoktól az amerikai cégektől is, amelyek a sajtóhírek szerint érintettek az ügyben.
jún. 11
21:06
A fehéroroszok kiharcolták a pontot a finnek ellen (Agroinform)
Fehéroroszország döntetlent játszott a vendég finnekkel a jövő évi vb európai selejtezősorozatában, az I-csoportban.
jún. 11
21:08
A norvégok simán verték Macedóniát (Agroinform)
Norvégia 2-0-ra legyőzte Oslóban Macedóniát barátságos mérkőzésen, ezzel megszakította hárommeccses nyeretlenségét.
jún. 11
21:09
A legfrissebb átigazolási hírek: a Barca 30 milliót adna a Real-sztárért - Június 11. (Sport365)
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban.
jún. 11
21:10
Ibra duplájával hozták a kötelezőt a svédek (Agroinform)
Svédország 2-0-ra legyőzte Feröer-szigeteket a 2014-es világbajnokság európai selejtezősorozatában, a C-csoportban.
jún. 11
21:12
Gorbacsov kórházba vonult (Metropol)
Az Interfax orosz hírügynökség szerint rutin jellegű vizsgálatokról van szó.
jún. 11
21:12
Ejtenék a Strauss-Kahn elleni vádak egy részét (Kripto Akadémia)
A vádak ejtését kéri az észak-franciaországi Lille főügyésze Dominique Strauss-Kahnnal, a Nemzetközi Valutalap (IMF) volt vezérigazgatójával szemben egy prostitúciós hálózat ügyében indított eljárásban - közölte kedden a vádhatóság.
jún. 11
21:12
Isztambul: újabb közelharc a rendőrök és a tüntetők között a Taksim téren (hirado.hu)
A török rendőrség kedden este másodszor is kiűzte a tüntetőket az isztambuli Taksim térről, ismételten könnygázt vetve be a kormány politikája ellen tiltakozókkal szemben.
jún. 11
21:12
Megállt a részvénypiaci lejtmenet és a jen szárnyalása (Portfolio)
Az európai tõzsdékhez hasonlóan Amerikában is az eladók dominálják a részvénypiacot. A vezetõ részvényindexek eséssel kezdték a napot, amiben amerikai makroadatok ezúttal nem játszottak...
jún. 11
21:12
Nyolc embert állítottak elő egy budapesti kilakoltatásról (ATV)
Egy körözött bűnözőt is előállítottak a rendőrök egy X. kerületi kilakoltatás helyszínéről kedden - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a honlapján.
jún. 11
21:14
Újabb kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen: jövedéki termékek miatt (hirado.hu)
Úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldött május végén az Európai Bizottság Magyarországra, vagyis formálisan kötelezettségszegési eljárás indult.

Keresés