Mint az már korábban kiderült, Cristiano Ronaldo számára nagyon fontos a divatos megjelenés. A Real Madrid sztárja ezt most újra bebizonyította, ugyanis a portugál-horvát válogatott meccs előtt napjainkban oly trendinek számító vastag keretes szemüvegben pózolt.
Az eddigi trendnek felelnek meg a fogyasztói árak változásának májusi adatai, így a jegybank folytathatja kamatcsökkentési ciklusát - értékelték banki elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kedden kiadott inflációs adatokat.
Kezd elromlani a hangulat a világ tőzsdéin, ma reggel az ázsiai részvényindexek 1-1,5 százalékkal kerültek lejjebb, a rossz hangulat az európai részvénypiacokra is átragadt. A befektetők a török...
Nem tudott visszaerősödni a forint az euróval szemben az elmúlt másfél órában, sőt a jegyzések ismét északnak vették az irányt, most 300,5 körül jár a kereskedés, míg a dollár kurzusa 226 körül, a svájci franké 243 közelében mozog....
A Renault minden jel szerint újra feltalálja a kisautót, hiszen az agresszív Twin’Run és az elektromos Twin’Z koncepciók előrevetítették, hogy a Twingo utódja milyen sokféle képet is festhet magáról. Arról, hogy a tanulmányok mennyire közel is állnak a sorozatgyártásig is eljutó tervekhez, Carlos Tavarez, a cég műszaki igazgatója beszélt.
Újra elfogadta a parlament kedden a közérdekű adatközlést újraszabályozó, az információszabadságról szóló törvény módosítását, amelyet Áder János köztársasági elnök májusban visszaküldött megfontolásra az Országgyűlésnek.
Június 9-én Árvízvédelmi Rádió indult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) együttműködésével.
Az angol ipari termelés havi változása 0,1 százalékos növekedést mutat, ugyanakkor az ezt megelőző feldolgozóipari termelésé már -0,2 százalékot, áprilisról májusra. Míg a teljes ipari termelés előző...
A rendkívüli dunai árhullám levonulása után elsősorban a zárt terek fertőtlenítéséről kell gondoskodniuk az árvízzel érintett területeken élőknek, az ingatlanok tulajdonosainak.
Az iskolagyümölcs-programról, a rezsicsökkentésről, a népességfogyás megállításáról és Bajnai Gordon volt miniszterelnökről esett szó napirend előtt az Országgyűlésben.
Az Országgyűlés kedden elfogadta az idei költségvetés negyedik módosítását, amely az európai uniós túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében meghozott intézkedések egy részének végrehajtását...
A svéd munkaügyi tanács adatai szerint a svéd munkanélküliségi ráta 2013-ban átlagosan 8,5 százalékos lesz a 2012-es 8 százalékhoz képest. A tanács előző, decemberi előrejelzése 8,4 százalékkal számolt.
Szakadatlanul 25-30%-os növekedést mutat éves alapon az internetelőfizetések száma. A növekedés állandósága mögött azonban jelentős változások zajlanak, derül ki a KSH adataiból. Az egykor hódító...
A tavalyi elnökválasztás befolyásolásával vádolta meg a dél-koreai főügyészség kedden az ország nemzetbiztonsági hivatalának volt főigazgatóját. Von Szej Von szabadlábon védekezhet.
Az eddigi trendnek felelnek meg a fogyasztói árak változásának májusi adatai, így a jegybank folytathatja kamatcsökkentési ciklusát - értékelték banki elemzők a KSH által kedden kiadott inflációs adatokat.
Az orosz Roszatom legalább 40 százalékosra tervezi a magyar beszállítók arányát, amikor elindul a paksi atomerőmű tervezett bővítési tenderén. A társaságok nemcsak Paksra szállíthatnának.
Egyelőre az euró a 285 és a 300 forint közötti tartományban marad - véli az elemző. A közeljövőben két esemény befolyásolhatja az árfolyamot; a június 18-19-i FED kamatdöntés, és az egy héttel ezután várható MNB kamatdöntő ülése, amin újabb 25 bázispontos kamatcsökkentés várható.
Hétfõn csak megközelítette, ma reggel pedig már át is lépte a 300-as szintet az euró forinttal szembeni jegyzése a bankközi piacon az egyébként borongós nemzetközi befektetõi...
Kérésük ellenére nem függesztette fel a parlament kedden két LMP-s és hat, a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben politizáló független képviselő mentelmi jogát, akik tavaly nyáron a Közgép Zrt. telephelyén tiltakozásképpen egymáshoz láncolták magukat.
Családi napköziben is teljesíthető lesz az óvodáztatási kötelezettség a gyermek hároméves korától - döntött a parlament kedden, egyhangúlag elfogadva az LMP-hez tartozó független képviselők javaslatát a köznevelési törvény módosítására.
Vizsgálatokat indítottak a hatóságok amiatt, hogy importból származó, homokkal szennyezett szójadara jelent meg a hazai piacon. Egyes felhasználói jelzések szerint a kifogásolható szójadaratételek...
Amennyiben Edward Snowden politikai menedékjogot kérne Moszkvától, az orosz hatóságok megvizsgálnák a kérdést - közölte kedden a Kommerszant című orosz napilap Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivőre hivatkozva.
A szlovák pénzügyminisztérium 1,2 százalékról 0,5 százalékra rontotta a gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését - írta kedden a Hospodarské Noviny.
Kezd elromlani a hangulat a világ tőzsdéin, ma reggel az ázsiai részvényindexek 1-1,5 százalékkal kerültek lejjebb, a rossz hangulat az európai részvénypiacokra is átragadt. A befektetők a török...