Összhangban van az alaptörvénnyel, illetve a nemzetközi szerződésekkel a nemzeti vagyonról szóló törvény és a választottbíráskodásról szóló törvény, ezért az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította az alapvető jogok biztosa által kifogásolt rendelkezések megsemmisítését - tette közzé határozatát a testület a Magyar Közlöny hétfői számában.
A hetedik helyen kiemelt korábbi világelső Ana Ivanovics három szettben kikapott Jelena Vesznyinától az eastbourne-i füvespályás tenisztorna 690 ezer dollár összdíjazású női versenyének első fordulójában.
A tervek szerint szerda este kezdődik, és csütörtökön be is fejeződik az újabb kémiai szúnyogirtás a Balatonnál - mondta Sáringer-Kenyeres Tamás, a munkát irányító szakértői csoport vezetője hétfőn az MTI-nek.
A Magyar Bankszövetség szerint a kormány által bejelentett adócsomaggal kapcsolatban volt konzultáció, de az nem vezetett megállapodásra. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfő délelőtt...
A szíriai elnök a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozott, először azóta, amióta az Egyesült Államok bejelentette a lázadók katonai megsegítését. Európa számára nincs más alternatíva, csak az, hogy együttműködjön a szíriai állammal, még ha ez nincs is ínyére - mondta.
A kormány határozott arról, hogy az e-útdíj rendszer működtetésének induló költségeihez a szükséges költségvetési forrásokat biztosítja, és ennek érdekében a rendkívüli kormányzati intézkedésekre...
Megkezdte a rá kiszabott fogházbüntetés letöltését Zágrábban Radimir Cacic volt horvát miniszterelnök-helyettes. A férfit halálos közúti baleset okozása miatt egy év és tíz hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélték novemberben Kaposváron.
Áder János köztársasági elnök díszvacsorán fogadta Gyurta Dániel úszót, Liszka Eszter tájfutót és Baji Balázs gátfutót, valamint a brit televíziós tehetségkutató győztesét, az Attraction Látványszínház tagjait a Sándor-palotában.
Háromezer fontért kelt el egy árverésen az a kézzel írt összeállítás, amely Sir Alex Fergusonnak a Manchester United élén töltött első mérkőzésén készült.
Szépen indult a forint számára a vakációs hét, az euróval szembeni jegyzések a 290-es szint alá is benéztek. Varga Mihály bejelentései kis időre viszont megingatták a jó hangulatot. A nemzetgazdasági...
Az Alkotmánybíróság szerint összhangban van az alaptörvénnyel, illetve a nemzetközi szerződésekkel a nemzeti vagyonról szóló törvény és a választott-bíráskodásról szóló törvény. A testület ezzel elutasította az alapvető jogok biztosa által kifogásolt rendelkezések megsemmisítését.
"Nem esik egybe" Moszkva és Washington álláspontja a szíriai konfliktus megoldásának ügyében, de mindkét fél a békés rendezést pártolja - ez derült ki Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő esti megbeszélése után.