A négykerekűek sokszínű világában rengeteg érdekes aspektus akad, de kétségtelenül a legtöbb izgalmat a professzionális célú használat adja. Ezúttal az abroncsok világába merülünk alá – a szó szoros értelmében is.
A vasárnap Londonban tornagyőztes Andy Murray és a Halléban diadalmaskodott Roger Federer megszilárdította második, illetve harmadik helyét a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.
Akkreditált doppinglaboratórium felállítását sürgeti Jamaicában Usain Bolt hatszoros olimpiai bajnok sprinter edzője azok után, hogy a közelmúltban két jamaicai atléta is fennakadt az ellenőrzésen.
37 év után derült ki egy nőről, hogy meggyilkolta a férfit, aki megerőszakolta – a hölgy hipnózisban mesélte el a véres történetet, amiről eddig ő maga sem tudott.
Másodfokú hőségriasztást rendelt el hétfő déltől péntek éjfélig az országos tiszti főorvos - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat az MTI-vel.
Az Új Széchényi Terv keretein belül közel 5 milliárd forint támogatásra pályázhatnak hazai és külföldi testvériskolai kapcsolatok kialakításának céljából azok az intézmények, amelyekben hátrányos helyzetű, illetve halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat oktatnak, áll a kormány.hu-n.
Empátiára és kiváló kommunikációs képességekre is szükségük van a kontrollereknek ahhoz, hogy sikerrel láthassák el a munkájukat. Egyebek mellett ez is kiderült a Sikeres Controller Felmérésből, amelyet a stuttgarti központú IFUA Horváth & Partners vezetési tanácsadó cég végzett el német nyelvterületen és Magyarországon.
Másodfokú hőségriasztást rendelt el hétfő déltől péntek éjfélig az országos tiszti főorvos - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat az MTI-vel.
A négykerekűek sokszínű világában rengeteg érdekes aspektus akad, de kétségtelenül a legtöbb izgalmat a professzionális célú használat adja. Ezúttal az abroncsok világába merülünk alá – a szó szoros értelmében is.
A magyar társadalom rengeteget tett a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszűnésért, az eredményt azonban "meg is kell tartanunk, meg is kell védenünk", ennek érdekében hozott intézkedéseket a kormány a parlamentnek - jelentette be Giró-Szász András hétfőn. Varga Mihály ismertette a konkrét intézkedéseket: a tranzakciós illeték, a vállalkozások távközlési adója és a bányajáradék…
Váratlanul sajtótájékoztatót hívott össze Varga Mihály: megemelik a telefonadót, a tranzakciós illetéket, de a stadionépítésekről nem mond le a kormány.
Mától új, fantasztikus nyereményeket kínáló játékot indít lapunk. A Mindig Borssal a pénzen felül fűnyírót, mobiltelefont, vásárlási utalványt, szállást az Adrián, és még sok mást nyerhet.
Másodfokú hőségriasztást rendelt el hétfő déltől péntek éjfélig az országos tiszti főorvos - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-vel.
Az Országgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely többek között módosítja a Munka Törvénykönyve távolléti díj számítását. Ennek értelmében távollét (például szabadság) esetén a munkabér nem változik a munkanapok számától és a távollét időtartamától függően. Az új szabályozás 2013. augusztus 1. napján lép hatályba és visszamenőleg nem hatályos, azaz először a 2013. július hónapjára járó…
Pótlólagos intézkedéseket jelentett be a kormány annak érdekében, hogy az ország ne essen vissza a túlzott deficit eljárás alá, miután kikerültünk, miként az más országokkal, például Máltával történt...
Pótlólagos intézkedéseket jelentett be a kormány annak érdekében, hogy az ország ne essen vissza a túlzott deficit eljárás alá, miután kikerültünk, miként az más országokkal, például Máltával történt. Az intézkedések között van a többek között a tranzakciós illeték és a távközlési adó emelése is....
A magyar társadalom rengeteget tett a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszűnésért, az eredményt azonban "meg is kell tartanunk, meg is kell védenünk", ennek érdekében hozott intézkedéseket a kormány, amelyeket hétfőn benyújt a parlamentnek - jelentette be Giró-Szász András hétfőn.
Tizedik évfordulóját ünnepli idén a Mercedes-Benz Classic Csillagtúra, az ország egyik legnagyobb múltú, kizárólag a csillagos márka autóit felvonultató oldtimer versenye. A június 28-29-én zajló jubileumi verseny idén az S-osztály új generációjának bemutatkozása kapcsán is érdekes: 2013-ban a mezőny a korát folyamatosan megelőző, a kényelem és biztonság terén mindig utat mutató Mercedes-Benz…
Jakabos Zsuzsa ahol megjelenik, ott feltűnést kelt. A csodaszép úszó most – nem először – Olaszországban hozta lázba a rajongókat, és nem csak három aranyérmével.
Javult valamelyest a tőkepiaci hangulat a hét elején, az ázsiai tőzsdék emelkedni tudtak, így a forint is tartósítani tudta a napokban szerzett erejét. Délelőtt az árfolyam 290 alá bukott, ilyen...