2013. június 29. szombat

jún. 29
13:24
Késekkel és botokkal felfegyverkezve rohanták meg a rendőrörsöt (Kripto Akadémia)
A muszlim ujgur kisebbség több mint száz tagja megtámadt egy rendőrőrsöt pénteken Kína északnyugati részén, Hszincsiangban - jelentette szombaton a kínai állami média.
jún. 29
13:24
Percenként 10 ezret kap az újdonsült sztár, ez a csúcsgázsi? (Pénzcentrum)
Jócskán megnőtt ByeAlex tarifája a Eurovíziós Dalfesztivál óta. Percenként 10 ezer forintért is vállal fellépéseket, melyeken elénekli a Kedvesemet és más szerzeményeit....
jún. 29
13:24
Őrizetben a verekedő menekültek (ATV)
Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást a rendőrség négy külföldi ellen, aki péntek délután a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Debreceni Befogadó Állomásának területén egy 32 éves menekültet bántalmazott - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.
jún. 29
13:27
Megszorítások az Európai Unió intézményeinél (Infostart)
Takarékossági intézkedéseket vezetnek be az Európai Unió intézményeinél, átmenetileg befagyasztják a fizetéseket, emelik a heti munkaidőt és a nyugdíjkorhatárt - erről állapodott meg az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a tagállamok.
jún. 29
13:33
Brit Nagydíj - Mercedesek az élen a harmadik szabadedzésen (Infostart)
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája volt a leggyorsabb a Formula-1-es Brit Nagydíj szombati harmadik szabadedzésén, mögötte csapattársa, a brit Lewis Hamilton zárt a második helyen.
jún. 29
13:36
Kitüntetések és Hoffer Kupa (Agroinform)
Bodor Ferenc újságíró és Németh Ferenc fotós kapott Életműdíjat a Magyar Sportújságírók Szövetsége Világnapi ünnepségén.
jún. 29
13:42
3480 forint - ennyiből akarta működtetni Orbánék állama az alföldi falut (Alternatív Energia)
Az adósságátvállalásért cserébe bitang módon megkurtította a kormány a helyhatóságok költségvetését: Kübekházának még 4 ezer forint sem jár egy hónapban.
jún. 29
13:42
Gázvezetéket vágott át egy munkagép Szuhakállón (ProfitLine)
Tizenöt embert költöztettek ki ideiglenesen otthonából Szuhakállón szombaton, mert egy munkagép gázvezetéket vágott át - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
jún. 29
13:42
Így változik az élet július elsejétől! (Portfolio)
Hétfőtől, azaz július elsejétől ismét jelentős változások köszöntenek ránk. Ettől a naptól indul el a nemzeti dohányboltok rendszere, valamint startol az elektronikus útdíj. Közvetlenül érinti...
jún. 29
13:42
Horn Gyulára emlékezett az MSZP választmánya (ATV)
Horn Gyula volt kormányfő és pártelnök emléke előtt tisztelgett az MSZP választmánya szombaton.
jún. 29
13:45
Magyarország vizsgálja az azeri gázhoz jutás lehetőségeit (Infostart)
Magyarország tudomásul veszi a Shah Deniz konzorcium döntését, ugyanakkor annak a lehetőségét is megvizsgálja, hogy a belső piaci integráció előrehaladtával a már létező vezetékeken és interkonnektorokon keresztül Magyarországra is érkezzen azerbajdzsáni eredetű földgáz - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szombaton.
jún. 29
13:45
Chicagóban kétmillióan ünnepelték a Stanley Kupa-győztes csapatot (Sport365)
Több mint kétmillióan ünnepelték Chicago utcáin a Blackhawkst, amely hétfőn 3-2-re nyert a Boston Bruins otthonában, így 4-2-es összesítéssel megnyerte a Stanley Kupát az észak-amerikai profi jégkorongligában.
jún. 29
13:47
Isco lebukott: antimadridista és a kutyáját is Messinek hívják (Sport365)
Az El Mundo Deportivo című spanyol lap érdekes dolgokat hozott nyilvánosságra a Real Madrid friss igazolása, Isco kapcsán.
jún. 29
13:49
Sportújságírók Világnapja: kitüntetések és Hoffer Kupa (Sport365)
Bodor Ferenc újságíró és Németh Ferenc fotós kapott Életműdíjat a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) Világnapi ünnepségén szombaton.
jún. 29
13:51
Konföderációs Kupa - Nem megy el a döntőre a brazil elnök (Infostart)
Nem tekinti meg a helyszínen a brazil köztársasági elnök a labdarúgó Konföderációs Kupa vasárnapi döntőjét a házigazda Brazília, illetve Spanyolország között.
jún. 29
13:54
Kihagyja a döntőt a brazil elnök (Agroinform)
Nem tekinti meg a helyszínen a brazil köztársasági elnök a labdarúgó Konföderációs Kupa vasárnapi döntőjét.
jún. 29
13:57
Pintér: Az összefogás a kulcs (Gondola)
Ha egy kis településen az önkormányzat, a polgárőrség, a körzeti megbízott összegfog, akkor ott nem lehet gond a közbiztonsággal.
jún. 29
13:59
Vádak, szeszélyek, tények (Gondola)
MSZP: Egyre több munkavállaló kénytelen feketén dolgozni? Fidesz: Milyen fejlesztések és mikorra várhatóak a győr-péri reptérrel kapcsolatban?
jún. 29
14:00
Az IKEA beszáll a menekültpiacra (Kripto Akadémia)
Fehér sátrak helyett IKEA-házakban szállásolhatják el az ENSZ menekülttáboraiban tengődőket; az első néhány házat már felállították, ha beválnak, megindulhat a tömeges gyártás - közölte a világszervezet menekültügyi főbiztossága (UNHCR).
jún. 29
14:15
37 millió felhasználó esett áldozatul az adathalász támadásoknak (ProfitLine)
A Kaspersky Lab „Adathalász támadások evolúciója 2011 és 2013 között” című felmérése szerint az elmúlt 12 hónapban, 19,9 millióról 37,3 millióra nőtt az adathalász támadások száma. A felmérés kimutatta, hogy a felhasználók azon 87 százalékát érintették a támadások, akiket már korábban is céloztak a kiberbűnözők a Facebook, a Yahoo, a Google és az Amazon felületein. A 2013 júniusában végzett…
jún. 29
14:18
Ünnepelhettek az OTP és a Magyar Telekom tulajdonosok (Portfolio)
Ben Bernanke előző heti beszédét követő csapkodás a héten már alábbhagyott, így az inkább már optimista hangulatban több vezető nyugati index is emelkedett. A benchmarkok annak ellenére erősödtek,...
jún. 29
14:18
Magyar Gábor: a nemzeti trafikosokat az állam óvja a konkurenciától (ATV)
Elrettentő, hogy akár félmilliárd forintos büntetést is kaphatnak azok a – korábban cigarettát is árusító – boltok, amelyek július 15-e után is árulnak dohányt.
jún. 29
14:18
ÉLŐ: Forma-1, Brit nagydíj, időmérő edzés (Sport365)
Szombaton 14 órától kerül megrendezésre a Forma-1-es Brit Nagydíj időmérő edzése Silverstone-ban. Élő szöveges tudósítás.
jún. 29
14:21
A benzinesek örülhetnek a jövő héten? (Infostart)
Bár a Brent drágult a hét egészében a finomított termékárak kisebb-nagyobb mértékben veszítettek értékükből. Ennek ellenére a forint gyengélkedése miatt csak a benzin esetén jöhet árcsökkentés, míg a dízel esetén áremelés következhet.
jún. 29
14:27
Konföderációs Kupa - Bronzmérkőzés Pirlo és Barzagli nélkül (Infostart)
Nem lesz ott a labdarúgó Konföderációs Kupa vasárnapi bronzmérkőzésén az olasz Andrea Pirlo és Andrea Barzagli.
jún. 29
14:30
Pirlo és Barzagli nélkül játszanak az olaszok (Agroinform)
Nem lesz ott a labdarúgó Konföderációs Kupa vasárnapi bronzmérkőzésén az olasz Andrea Pirlo és Andrea Barzagli.
jún. 29
14:33
Hétfőn újabb rezsicsökkentés (Gondola)
Hétfőtől 10 százalékkal olcsóbb lesz a propán-bután (PB) gáz, valamint feleződik a kéményseprő-ipari közszolgáltatási díj.
jún. 29
14:35
Felhívás történelmi vetélkedőre (Gondola)
Három fős csapatok jelentkezését várják. Előzetes megmérettetés alapján 24 csapat jut a középdöntőbe, onnan pedig 12 a döntőbe.
jún. 29
14:36
Így harcolnak a munkanélküliség ellen: újabb képzési pénzeket vonnak el Orbánék (Alternatív Energia)
Elfogadhatatlannak tartja az LMP, hogy "ismét a képzéseken spórolna a kormány" - a lépés következtében az év második felében alig jut pénz a képzésekre.
jún. 29
14:36
"Turista vagyok, nem magyar" feliratú pólót ajándékoztak Bajnainak Kolozsváron (ATV)
Több erdélyi magyar hírportál beszámolt arról, hogy Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület elnöke, Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót ajándékozott pénteken Bajnai Gordonnak Kolozsváron.
jún. 29
14:37
BKK: július elsején jönnek a változások (Gondola)
Folytatódik a nagykörúti villamosvágányok felújítása, újabb új buszok állnak forgalomba, és bevezetnek egy új típusú jegyet is.
jún. 29
14:38
Magyarország vizsgálja az azeri gázhoz jutás lehetőségeit (ATV)
Magyarország tudomásul veszi a Shah Deniz konzorcium döntését, ugyanakkor annak a lehetőségét is megvizsgálja, hogy a belső piaci integráció előrehaladtával a már létező vezetékeken és interkonnektorokon keresztül Magyarországra is érkezzen azerbajdzsáni eredetű földgáz - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel szombaton.
jún. 29
14:48
'Turista vagyok, nem magyar' feliratú pólót ajándékoztak Bajnainak Kolozsváron (ProfitLine)
Több erdélyi magyar hírportál beszámolt arról, hogy Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület elnöke, Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót ajándékozott pénteken Bajnai Gordonnak Kolozsváron.
jún. 29
14:51
Hungarikum lett a karcagi birkapörkölt (Blikk)
jún. 29
14:51
Inkább nem megy el a Konföderációs Kupa döntőjére a brazil elnök (Sport365)
Nem tekinti meg a helyszínen a brazil köztársasági elnök a Konföderációs Kupa vasárnapi döntőjét a házigazda Brazília, illetve Spanyolország között.
jún. 29
14:54
Götz George az apja bőrébe bújt (Blikk)
Berlin - A forgatás vége felé már aludni sem tudtam, és reszkettem a kimerültségtől, de ezt jó jelnek tekintettem – nyilatkozta Götz George, aki rendhagyó szerepet vállalt a George című tévéfilmben.
jún. 29
14:54
MSZP-választmány: A lehető legszélesebb választási szövetséget kell összehozni (Alternatív Energia)
Elfogadtak egy, a legfontosabb szakmai célkitűzéseket rögzítő dokumentumot, illetve nekiálltak összekovácsolni az ellenzéki összefogást - ülésezett az MSZP választmánya.
jún. 29
14:54
Újabb kereskedők perelik a Visát ás a MasterCardot (Portfolio)
Az Amazon, a 7-Eleven és további 30 kereskedő indított újabb pert a Visa és a MasterCard ellen az interchange díjaik miatt, miután felrúgták a tavaly nyáron kötött peren kívüli megállapodást - írja a...
jún. 29
14:56
Eva Longoria: nyaralás helyett jótékonykodás (Blikk)
jún. 29
14:58
Edzi az agyat a jóga (Blikk)
Champaign - A jóga okosít – ezt a több száz éves legendát sikerült bebizonyítania az Illinois Egyetem pszichológia tanszékén Neha Gothe kutatónak.
jún. 29
15:00
Brad Pitt csúcsra ért a zombikkal (Blikk)
jún. 29
15:02
Ropogós kacsamell omlós májjal (Blikk)
jún. 29
15:04
Legendák nyomában (Blikk)
A Dél-Dunántúl várainak végiglátogatása olyan, akár egy történelmi panoptikum, ahol nyomon követhetjük a magyar történelem kiemelkedő korszakait.
jún. 29
15:06
Isco Messiről nevezte el a kutyáját (Agroinform)
A Real Madrid új igazolása, a spanyol Isco az FC Barcelona játékosát, Lionel Messit tartja a világ legjobbjának.
jún. 29
15:09
"Segítsük elő, hogy Európa újraegyesítése befejeződjék!" (Gondola)
A nyugat-balkáni országok uniós csatlakozásának segítésére szólított fel Kövér László szombaton Zágrábban.
jún. 29
15:09
Tonnaszám törték az elefántcsontot (Blikk)
jún. 29
15:12
Balaton: nemcsak a vízen, a parton is sok remek program vár (Blikk)
Nyaraljunk bárhol is a magyar tenger partján, biztosak lehetünk abban, hogy júliusban sem csak a tó vize nyújt lehetőséget a kikapcsolódásra és a szórakozásra. A part menti és a környékbeli településeken egymást érik a jobbnál jobb programok, ahol általában a család minden tagja számára találhatunk látnivalót, kellemes elfoglaltságot. Összeállításunkban most ezek közül mutatunk be néhányat.
jún. 29
15:12
Merkel Obamával is szembeszáll? (Kripto Akadémia)
Amint az várható volt, különböző reakciók születtek arra a hírre, amely szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos raktárakból megkezdte a fegyverszállítást a szíriai felkelők részére. Angela Merkel német kancellár arra figyelmeztette Washingtont, Londont és Párizst, hogy ezeket a fegyvereket egy napon a Nyugat ellen használhatják fel. Moszkva ellenzi a fegyverszállítást,…
jún. 29
15:12
Botka: őszre létre kell hozni a választási szövetséget (ATV)
Az MSZP a lehető legszélesebb demokratikus ellenzéki összefogás kialakítását szorgalmazza - mondta Botka László választmányi elnök szombaton, hangsúlyozva, hogy választási együttműködésről egyelőre Bajnai Gordon pártjával tárgyalnak. A választmány álláspontja, hogy őszre létre kell hozni az ellenzéki választási szövetséget.
jún. 29
15:21
Botka: őszre létre kell hozni az ellenzéki választási szövetséget (Infostart)
Az MSZP a lehető legszélesebb demokratikus ellenzéki összefogás kialakítását szorgalmazza - mondta Botka László választmányi elnök szombaton, hangsúlyozva, hogy választási együttműködésről egyelőre Bajnai Gordon pártjával tárgyalnak. A választmány álláspontja, hogy őszre létre kell hozni az ellenzéki választási szövetséget.

Keresés