A jó idővel nemcsak a strandszezon kezdődik, sok baleset is történik. Tavaly ilyenkor például két hónap alatt több mint 3 ezer baleset volt. És bár ez kevesebb a korábbinál, a figyelmetlenség és az alkohol így is sokszor vezetett tragédiához.
A vezető nyugat-európai indexek kivétel nélkül eséssel kezdték a hétfői kereskedést. A folytatásban is az eladók uralták a piacokat annak ellenére, hogy javultak a kilátások az európai...
Szórakozni vágyott egy szaúdi herceg, így 15 millió euróért (3,4 milliárd forintért) kibérelte három napra májusban a párizsi Disneylandet saját maga és hozzávetőleg hatvan vendége számára....
A végleges adatok szerint 142, korábban kommunista nyugdíjpótlékban részesülő embertől vonják meg a juttatásokat augusztus 1-től - hangzott el a témában rendezett hétfői budapesti sajtóbeszélgetésen. Az MTI úgy tudja, Biszku Bélát is érinti a döntés.
A Jesolo Magica nevű épület 2015-re készülhet el, a boltok mellett szórakozóhelyek és panorámateraszok is helyet kapnak benne a rendelkezésre álló 38 ezer négyzetméteren - jelentette az olasz sajtó,...
A végleges adatok szerint 142, korábban kommunista nyugdíjpótlékban részesülő embertől vonják meg a juttatásokat augusztus 1-től - hangzott el a témában rendezett hétfői budapesti sajtóbeszélgetésen. Az MTI úgy tudja, Biszku Bélát is érinti a döntés.
Hétfőn megkezdődött Szentendrén annak a mobil árvízvédelmi falnak az építése, amely a belvárost védi a Duna áradásától - közölte Kádár Kristóf, a polgármesteri hivatal kommunikációs vezetője az MTI-vel.
Az idei adócsomag-változások részeként bevezetett kisvállalati adót bár az érintett vállalkozások többsége ismeri, a ténylegesen regisztráltak száma egyelőre alulmúlja a várakozásokat – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.
Nem semmi technikai képzettségről tett tanúbizonyságot a szerb női bajnokságban a Szpartak Zlatibor kameruni labdarúgója, miután középkezdésből gólt szerzett. Három másodperc elég volt Enganamouit Gaelle Deborah-nak a gólhoz.
A PortfoLion Zrt. OTP-DayOne Kockázati Tőkealap néven új befektetési tőkealapot indít a DayOne Capital Zrt.-vel együttműködésben. Az új alap az induló, akár még ötletszinten formálódó vállalkozások fejlesztését célozza és 1 milliárd forint jegyzett tőkével alakul, amely kizárólag magánforrásból származik. Az alapkezelők által folytatott befektetői tárgyalások június 1-ével sikeresen lezárultak, a…
A Manchester United legendái a Real Madrid legendáival játszott gálamárkőzést. A találkozón egy szituációban Paul Scholes könnyedén verte át Zinedine Zidane-t.
Hétfőn megkezdődött Szentendrén annak a mobil árvízvédelmi falnak az építése, amely a belvárost védi a Duna áradásától - közölte Kádár Kristóf, a polgármesteri hivatal kommunikációs vezetője.
Fegyházban letöltendő, tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést kért az ügyészség H. Csanád Jutasra előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt - tájékoztatta a Fejér Megyei Főügyészség sajtószóvivője hétfőn az MTI-t.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a készenléti rendőrséggel együttműködve május utolsó napján egy időben lecsapott hat személyre, aki ellen az a gyanú, hogy bűnözői csoport tagjaiként élvonalbeli és utánpótlás futballmeccsek végeredményét befolyásolták.
Telki – „Ismeretlen" ellenféllel szemben zárja a szezont a magyar labdarúgó-válogatott. Egervári Sándor (62) együttese csütörtökön Kuvait legjobbjait fogadja Győrben, hogy aztán a nyári szünet után álljon neki a sorsdöntő négy világbajnoki selejtezőnek.
Eger – Miközben az egyik érintett csoport tagjai hamarosan bíróság elé állnak, kiderült, hogy újabb bundázók buktak meg Magyarországon: a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a Készenléti Rendőrséggel május 31-én hat embert, köztük korábbi élvonalbeli futballistákat fogott el.
A most záruló futballszezon a Manchester United régóta várt Wall Street-i debütálásával kezdődött és a német fociklubok hatalmas menetelésével végződött. Tavaly augusztus végén, amikor az európai top bajnokságok elrajtoltak, még senki nem mert volna nagyobb összeget tenni rá, hogy az idei év a német klubokról fog szólni. Pedig így lett. A Dortmund és a Bayern München vívta a legrangosabb európai…
"Most veszik el a hazád!"- Többek közt ezzel a szlogennel szervezett tüntetést a Váralja Szövetség és az Élőlánc Magyarországért az Alkotmány utcában, az Országházzal szemben.
Leonardi DiCaprio a hétvégén keltett feltűnést Velencében, amikor egy egészen elképesztő maszkban próbálta elrejteni kilétét. Ettől persze csak még feltűnőbb lett.
Magyarország — Fél évszázada nem látott ár érkezik napokon belül a Dunán! A Szigetközben, Komárom, Esztergom és Budapest környékén lesz a legsúlyosabb a helyzet.
Június 10-én tartja nyilvános részvényaukcióját a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett NordTelekom telekommunikációs vállalat, miután a társaság igazgatósága úgy határozott, hogy külföldi növekedési terveinek megvalósításához maximum 200 millió forint összegű tőkeemelést hajt végre. A 16-20 forint közötti vételi ajánlatokat június 10-ig lehet jelezni bármelyik tőzsdetagsággal rendelkező banknál vagy…
Dicsérte játékosainak hozzáállását Egervári Sándor szövetségi kapitány a magyar válogatott nyári szünet előtti utolsó mérkőzése előtt, amelyre csütörtökön 20.30-tól Győrben kerül sor Kuvait ellen.
Az olasz Intesa Sanpaolo 36,5 milliárd forintos tőkeemelést hajt végre magyarországi leányvállalatánál, a CIB Bank Zrt.-nél - közölte a CIB Bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.
Fegyházban letöltendő, tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést kért az ügyészség H. Csanád Jutasra előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt - tájékoztatta a Fejér Megyei Főügyészség sajtószóvivője hétfőn az MTI-t.
London — Egy barátjuk legénybúcsúján itta magát tökrészegre Harry (28) és Vilmos herceg (30). Ami a fiatalabb brit trónörököst illeti, az ő elhajlásán senki nem lepődött meg, de ilyen állapotban még őt sem fotózták.
Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetségnek esze ágában sincs feloszlatni a múlt héten alakult Választási Monitoring Bizottságot (VMB) - reagált a szervezet a fideszes Zsigó Róbert sajtótájékoztatóján elhangzottakra.