Több ezer embernek kellett elhagynia otthonát Németország déli és délkeleti részén a hetek óta tartó esős időjárás következtében keletkezett árvíz miatt, a legsúlyosabb helyzet hétfőn Passauban alakult ki, ahol a város központját az épületek első emeletéig ellepte a víz.
- Első alkalommal ítélt meg kártérítést egészségügyi indokokra hivatkozva egy kormányzati békéltető testület a 2011-ben balesetet szenvedett Fukusima-1 atomerőmű környékéről kitelepített embereknek - jelentette hétfőn az NHK japán televízió.
Több ezer embernek kellett elhagynia otthonát Németország déli és délkeleti részén a hetek óta tartó esős időjárás következtében keletkezett árvíz miatt, a legsúlyosabb helyzet hétfőn Passauban alakult ki, ahol a város központját az épületek első emeletéig ellepte a víz.
Az iskolarendszerben megszerezhető végzettséggel válhatnak egyenértékűvé a felnőttképzésben szerzett bizonyítványok a felnőttképzési törvény módosításával, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés.
Reggel még nem tudott érdemben szépíteni a forint a múlt héten elszenvedett esés után, de ahogy délhez közeledve javult a külpiaci hangulat, úgy a forint is erõre kapott. 295 alá azonban...
A családon belüli erőszak eddigieknél súlyosabb büntetését teszi lehetővé júliustól a büntető törvénykönyv (Btk.) hétfőn elfogadott módosítása, amely önálló tényállássá teszi a kapcsolati erőszakot.
Egy májusi, borús péntek délutánon épp egy biztosítónál ücsörögtem friss szerzeményem cascójának megkötése céljából, épp azon morfondírozva, hogy a kedvezőtlen időjárás-előrejelzés miatt vajon van-e értelme a hétvégén kiruccanni vidékre, vagy inkább maradjak a fővárosban, autóápolós napokat tartva. A nagy gondolkodás közepette megcsörrent a telefonom; a BMW-től kerestek: „Szia Jani! Nincs…
A The Guardian című brit lap hétfőn közölt egy interjút a filmcsillaggal, amely szerint Michael Douglas az orális szex révén szerzett HPV-vírusnak tudta be rákbetegségét.
A forint árfolyama gyengült a frankhoz képest, de jelentősebben erősödött a többi fő devizával szemben hétfő estére a délutáni szinthez viszonyítva a bankközi piacon.
A kisfiút három idősebb iskolatársa támadta meg. Miután mindhármukat kielégítette, elengedték, az áldozat pedig azonnal tanárához rohant jelenteni az esetet.
Budapest — Combino diszkóvillamos dübörgött végig péntek este a 4-es villamos vonalán. Az ablakok színesben villogtak, miközben odabent Bárány Attila és DJ Dominique keverte a zenét.
Budapest — Aki ezt kitalálta, az soha nem ült még biciklin! – jutott eszébe László Jánosnak (60), a Magyar Kerékpárosklub elnökségi tagjának, amikor meglátta a a főváros legújabb bicikliútját a Fővám térnél.
Teendők vészhelyzetben - tájékoztatás a Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapjáról. Mik az alapvető magatartási szabályok árvízkor és kitelepítés elrendelése esetén?
Hét személy meghalt, négyen eltűntek és mintegy 9 ezer embernek el kellett hagynia otthonát, az anyagi károk pedig már néhány milliárd koronára (néhány tucat milliárd forintra) rúgnak - hétfő estig ez a csehországi árvíz hivatalos mérlege. A dunai árhullám miatt Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében rendkívüli árvízvédelmi készültséget rendeltek el. Az eddigi legmagasabb vízszint körüli…
Váratlanul érte az Ujgur Világkongresszus (WUC) alelnökét, hogy a magyar rendőrség a múlt héten terrorizmus gyanújával őrizetbe vette, majd kiutasította Magyarországról, mindezt anélkül, hogy bármilyen bizonyítékot felmutattak volna ellene - erről maga Ümit Hamit beszélt a Radio Free Asia (RFA) rádióállomás ujgur szolgálatának.
Magyar zenészek, Spányi Miklós csembalóművész és Vashegyi György karnagy is fellépnek Pozsonyban a Régi Zenei Napokon, amely keddtől tíz napon át tart.
Leminősítette Ciprust hétfőn a Fitch Ratings, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy magas a kockázata az IMF/EU-segélyprogram kisiklásának. A nemzetközi hitelminősítő hétfőn este Londonban bejelentette, hogy Ciprus hosszú futamidejű külső államadósságának osztályzatát az eddig is mélyen spekulatív "B" szintről egy fokozattal "B mínusz"-ra, a hazai szuverén adósbesorolást "B"-ről két…
A földtörvény ellen tüntettek mintegy százan a Váralja Szövetség és az Élőlánc Magyarországért szervezésében az Országház közelében, az Alkotmány utcában hétfő délután.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Hét személy meghalt, négyen eltűntek és mintegy 9 ezer embernek el kellett hagynia otthonát, az anyagi károk pedig már néhány milliárd koronára (néhány tucat milliárd forintra) rúgnak - hétfő estig ez a csehországi árvíz hivatalos mérlege.
Jótékony hatással volt a délután megjelent amerikai makroadat a nemesfémek árfolyamára, a vártnál gyengébb ISM indexet ugyanis úgy értelmezték a befektetők, hogy a pénznyomtatás Amerikában is...
Nemrégiben futótűzként terjedt a hír a világhálón: a dubaji rendőrség a Need for Speed feszített futamain okulva egy Lamborghini Aventadorral erősítette meg a fényhidas flottát, sőt egy adag Chevrolet Camarót is vásároltak, ám úgy tűnik, isten színes előtt muszáj kompenzálniuk az arab egyenruhásoknak, amit elektromos autóval visznek véghez.
Bradley Manning közlegény már nem sokkal Irakba vezénylése után elkezdett módszeresen és tudatosan letölteni titkos információkat a kormányzati számítógépekről, noha tudta, hogy ezzel amerikaiak életét teheti kockára - jelentette ki vádbeszédében a katonai ügyész a hétfőn megkezdődött hadbírósági tárgyaláson.
A Mercedes AMG két fontos újítást is bevezetett a W04-es kódszámú versenyautóján, melyek hozzájárultak a monacói sikerhez: a karbonból készült váltót egy keretben helyezték el, és módosítottak a hátsó fékhűtésen, aminek köszönhetően jelentősen csökkent a hátsó abroncsok hőmérséklete.
Irak figyelmeztette Izraelt, hogy nem marad következmények nélkül, ha légterét felhasználná egy Irán elleni csapáshoz - mondta egy magas rangú bagdadi vezető hétfőn a francia hírügynökségnek.
Hét személy meghalt, négyen eltűntek és mintegy 9 ezer embernek el kellett hagynia otthonát, az anyagi károk pedig már néhány milliárd koronára (néhány tucat milliárd forintra) rúgnak - hétfő estig ez a csehországi árvíz hivatalos mérlege.
Egy májusi, borús péntek délutánon épp egy biztosítónál ücsörögtem friss szerzeményem cascójának megkötése céljából, épp azon morfondírozva, hogy a kedvezőtlen időjárás-előrejelzés miatt vajon van-e értelme a hétvégén kiruccanni vidékre, vagy inkább maradjak a fővárosban, autóápolós napokat tartva. A nagy gondolkodás közepette megcsörrent a telefonom; a BMW-től kerestek: „Szia Jani! Nincs…
A jövőben a bíróságok elrendelhetik egyes, külföldi szervereken lévő internetes adatok elérésének blokkolását. A büntető tárgyú törvények erről is szóló - a kormány által kezdeményezett - módosítását hétfőn a Fidesz-KDNP támogatásával fogadta el a parlament.