2013. június 3. hétfő

jún. 3
11:18
Kiss Norbert ismét dobogóra állt a kamion Eb-n (Metropol)
A szezonnyitó olaszországi versenyhétvége után ismét dobogóra állt Kiss Norbert, az Oxxo Energy Truckrace Team pilótája a kamion Európa-bajnokság második, spanyolországi fordulóján.
jún. 3
11:18
Feljelentést tett az úszó szövetség Szepesi molesztálása miatt (Alternatív Energia)
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) a fegyelmi bizottsága vizsgálatának eredményeként ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést tett hétfőn a Szepesi Nikolett könyvében megjelentek, valamint a begyűjtött információk alapján a már visszavonult versenyző molesztálásával összefüggésben - tájékoztatta az MTI-t Szabó Tünde, a MÚSZ főtitkára.
jún. 3
11:18
Iskolai nemi felvilágosítást szeretnének a szülők (Kripto Akadémia)
A kínai gyermekek híján vannak a szexuális ismereteknek, sem az iskolában, sem a családban nem kapják meg a szükséges felvilágosítást - derült ki a Beijing News című kínai napilap hétfői számában közölt felmérésből.
jún. 3
11:18
Azonnali átfogó vetőmag-ellenőrzést rendelt el a miniszter (Portfolio)
Azonnali hatállyal átfogó vetőmag-, illetve vetésellenőrzést rendelt el a vidékfejlesztési miniszter, mert tudomására jutott, hogy az ország keleti határain keresztül bizonyos mennyiségű GMO-s...
jún. 3
11:18
Így szórják ki a bankok a bedőlt ingatlanokat (Pénzcentrum)
A nem teljesítő hitelek aránya a válság kezdete óta a tavalyi év első feléig mind a háztartási, mind a vállalati hitelek esetében növekedett. 2012 második felében azonban már stagnálás, illetve némi korrekció jelei mutatkoznak. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a bankok intenzívebben kezdenek el foglalkozni a portfoliótisztítással. Az ismert bírósági végrehajtás mellet új utakat is…
jún. 3
11:20
Már az interneten is követhető az okmányigénylés folyamata (Gondola)
Az új személyes okmányok igénylése után interneten nyomon lehet követni az igazolványok elkészülésének folyamatát.
jún. 3
11:20
A privát banki ügyfelek vagyona nőtt a legjobban (Portfolio)
A háztartások globális pénzügyi vagyona tavaly 7,8%-kal 135 500 milliárd dollárra emelkedett, a fejlett piacokon a befektetési teljesítmények tudtak igazi növekedést generálni, míg a fejlődő...
jún. 3
11:22
A MÚSZ feljelentést tett Szepesi molesztálása ügyében (Gondola)
A MÚSZ ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést tett hétfőn Szepesi Nikolett molesztálásával összefüggésben.
jún. 3
11:27
Balzsay: végre saját örömömre sportolok (BorsOnline)
A profi boksznak búcsút intő Balzsay Károly teljesen beleszerelmesedett a kerékpározásba, a fél Ironmanre készülve is a biciklizést élvezi a legjobban, és a Balaton körülkerekezését is tervbe vette.
jún. 3
11:30
Megállt a forint esése (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
jún. 3
11:30
Auto GP: Kiss Pál Tamás Karthikeyan büntetése után a 7. (Sport365)
A versenybírák hivatalos döntése értelmében Narain Karthikeyant 25 másodperces időbüntetéssel sújtották az AutoGP második silverstone-i futama után, amiért sárga zászlós figyelmeztetés alatt előzött.
jún. 3
11:32
Tiltott piacbefolyásolás és hiányos tájékoztatás miatt bírságolt a PSZÁF (ProfitLine)
Tiltott piacbefolyásolás miatt 20 millió forint bírságot szabott ki a PSZÁF a GrEnergie Corporation Nyrt.-re ma publikált határozatában. A társaságra a közzétételi és tájékoztatási kötelezettségek elmulasztása miatt egy másik PSZÁF-határozat további 8 millió forintnyi felügyeleti bírságot is kirótt.
jún. 3
11:32
Feljelentést tett az úszószövetség a szexmániás úszónő molesztálásának ügyében (Sport365)
A Magyar Úszó Szövetség a fegyelmi bizottsága vizsgálatának eredményeként ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést tett hétfőn Szepesi Nikolett molesztálásával összefüggésben.
jún. 3
11:33
20+8 milliós felügyeleti bírság tiltott piacbefolyásolásért (Privátbankár)
Tiltott piacbefolyásolás miatt 20 millió forint bírságot szabott ki a PSZÁF a GrEnergiere hétfőn publikált határozatában. A társaságra a közzétételi és tájékoztatási kötelezettségek elmulasztása miatt egy másik PSZÁF-határozat további 8 millió forintnyi felügyeleti bírságot is kirótt.
jún. 3
11:34
Európa Liga: a Loki kiemelt lesz a 3. selejtezőkörben is (Sport365)
Az Európa Liga 3. selejtezőkörében is kiemelt lesz a DVSC-TEVA együttese, miután számára kedvezően alakult a görög élvonal EL-rájátszása.
jún. 3
11:36
Mozgó vonat előtt rohant át az utas – Videó (Blikk)
Átrohant a síneken, centikkel a mozgó vonat előtt egy magáról megfeledkezett, felelőtlen utas. Még ő volt felháborodva, mikor a vonat személyzete felelősségre vonta.
jún. 3
11:36
Országgyűlés: véghajrá! (Gondola)
Közeleg a nyár, seregnyi indítvány ítéletre, zárószavazásra vár. Íme a tervezett menetrend.
jún. 3
11:36
Másodfokú árvízvédelmi készültség Budapesten (Metropol)
A 2002-es évi rekordárvízhez hasonló lehet az idei dunai áradás.
jún. 3
11:36
Ismét magyar polgármestere van Beregszásznak (Kripto Akadémia)
Ismét magyar polgármestere van Beregszásznak: Babják Zoltán a vasárnapi időközi polgármester-választáson a szavazatok 55 százalékának megszerzésével győzött.
jún. 3
11:36
Szijjártó szerint a gazdaság sikere a járműipar sikerétől függ (ATV)
A magyar gazdaság sikere nagymértékben múlik a jármű- és az elektronikai ipar sikerén - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára hétfőn Budapesten.
jún. 3
11:36
Nem készül mini Dacia (Auto Pult)
Noha az olcsó és korrekt autók specialistájaként ismert Dacia az utóbbi időben remek szériát produkált és alaposan megújította immár viszonylag modern technikával felvértezett modellpalettáját, a kisebb kategóriában nem indul el a győzelemért. Korábban keringtek pletykák egy lehetséges mini építéséről, ám ezúttal ezek cáfolásra kerülnek.
jún. 3
11:38
Már az interneten is követhető az okmányigénylés folyamata (Metropol)
Már interneten is intézhető többféle igazolvány és engedély pótlása.
jún. 3
11:38
Orosz lap: rakétával akarták megölni a szír elnököt a lázadók (ATV)
A szíriai biztonsági erők megakadályoztak egy Basár el-Asszad szíriai államfő elleni merényletet - írta internetes oldalán hétfőn a Rosbalt orosz hírportál.
jún. 3
11:45
Együtt játszik Magdi anyus, Vili bácsi (BorsOnline)
A Vidám Színpad új helyre költözött, itt láthatjuk együtt Fodor Zsókát és Várkonyi Andrást is.
jún. 3
11:45
Eljárás indulhat Szepesi molesztálója ellen (Blikk)
Budapest - Úgy tűnik, végérvényesen botrányt kavart az Úszószövetség körül Szepesi Niki (25) könyve. A Magyar Úszószövetség ugyanis hétfőn feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az egykori úszónő által emlegetett szexuális visszaélések kapcsán. Szepesi Niki az Én, a szexmániás című könyvében rántotta le a leplet arról, hogy mi történt évekkel ezelőtt a medencén kívül.
jún. 3
11:48
Megállapodott a kormány a fuvarozókkal (Infostart)
A fuvarozók versenyképességének javítása érdekében a kormány e-útdíj kompenzációs megállapodást kötött a magántulajdonos árufuvarozókkal.
jún. 3
11:48
Győr a válogatott meccsek leggyakoribb vidéki színhelye (Agroinform)
Nyolcadszor lép pályára Győrben a magyar labdarúgó-válogatott.
jún. 3
11:51
Beszakadt a török tőzsde a hétvégi zavargások nyomán (Videó) (Privátbankár)
Zuhantak a hétfői nyitáskor a török részvényárfolyamok, a líra gyengült és a török állampapírok hozamai megugrottak, miután a befektetők aggódnak az Isztambulban és más török nagyvárosokban kirobbant tüntetések miatt.
jún. 3
11:53
Árvíz: katasztrófariadót rendeltek el több országban - videó (Privátbankár)
Közép-Európában több területen katasztrófariadót rendeltek el az árvizek miatt.
jún. 3
11:54
Iskolai nemi felvilágosítást szeretnének a szülők (Metropol)
A gyerekek sem az iskolában, sem a családban nem kapják meg a szükséges felvilágosítást.
jún. 3
11:54
Szíria - Aszad elleni merényletet hiúsítottak meg (Kripto Akadémia)
A szíriai biztonsági erők megakadályoztak egy Bassár el-Aszad szíriai államfő elleni merényletet - írta internetes oldalán hétfőn a Rosbalt orosz hírportál.
jún. 3
11:54
Vártnak megfelelően haladnak a vizsgálatok az Egis partnerénél (Portfolio)
Az Egis dél-koreai partnere, a Celltrion közleményben tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a Remsima biohasonló változatának (CT-P13) az Európai Gyógyszerfelügyelet egy újabb tesztjén sikerült...
jún. 3
11:54
Belügyminiszter: soha nem látott vízmagasság várható a Dunán (ATV)
Magyarországon két megyében van rendkívüli árvízvédelmi készültség, de Pintér Sándor szerint az eddigi legnagyobb árhullám várható az országban. Csehországban már halálos áldozatai is vannak az árvíznek, a németországi Passauban pedig 500 éve nem mértek ekkora vízszintet. Ausztriában az árvíz miatt már nem hajózható a Duna.
jún. 3
11:54
Kasszasiker a Jaguar F-Type, el is fogyott (Auto Pult)
Már az első fotók megjelenésekor sejteni lehetett, hogy a feléledő Jaguar az F-Type hathatós segítségével sikerre számíthat, s az autószalonokon megejtett személyes találkozás csak tovább erősítette ezt a jóslatot. Nem is lett ez másképp, a hangulatos és nem kevésbé gyors kabrió rengeteg megrendelést kapott.
jún. 3
11:56
Öngyilkos akart lenni Tajvan volt elnöke (Metropol)
Egy törölköző segítségével akart végezni magával.
jún. 3
11:56
Bíróság elé áll az Apple (Portfolio)
Bíróság elé áll az Apple ma, az amerikai igazságügyi minisztérium vádjai szerint ugyanis a társaság összedolgozott az e-könyvek kiadóival annak érdekében, hogy magasabb árat tudjanak megszabni - írja...
jún. 3
11:56
Nem készül mini Dacia (Auto Pult)
Noha az olcsó és korrekt autók specialistájaként ismert Dacia az utóbbi időben remek szériát produkált és alaposan megújította immár viszonylag modern technikával felvértezett modellpalettáját, a kisebb kategóriában nem indul el a győzelemért. Korábban keringtek pletykák egy lehetséges mini építéséről, ám ezúttal ezek cáfolásra kerülnek.
jún. 3
11:57
Új marketingvezető a Ságánál (HR Portál)
A Sága Foods Zrt.-nél a marketing osztály vezetői posztját Tóth Tímea Mónika tölti be.
jún. 3
11:58
Először kaptak egészségügyi kártérítést fukusimai lakosok (Metropol)
Eddig csak az evakuálás miatt fizettek nekik kártérítést.
jún. 3
11:58
Stratégiai megállapodás a fuvarozókkal (Portfolio)
A fuvarozók versenyképességének javítása érdekében a Kormány e-útdíj kompenzációs megállapodást kötött a magántulajdonos árufuvarozókkal. A megállapodást a Kormány részéről Varga Mihály...
jún. 3
12:03
Coface: romlott a közép-kelet-európai régió fizetőképessége (ProfitLine)
Tavaly a közép-kelet-európai régióban romló gazdasági környezet miatt - Lettországot, Észtországot és Ukrajnát kivéve - növekedett a fizetésképtelenségi mutató, Magyarországon is csupán három ágazatban javult a helyzet - áll a Coface friss elemzésében, amely szerint a helyzet az idén sem javul.
jún. 3
12:03
Vidi: Garacsi elégedett a szezonnal, irány az EL-csoportkör! (Sport365)
Garancsi István, a Videoton tulajdonosa villáminterjút adott a vidi.hu-nak a bajnokság utolsó fordulóját követően, melyben eredményesnek ítélte a szezont és az Európa Liga csoportkörét tűzte ki célul.
jún. 3
12:05
A rendőrség előtt az úszómolesztálás ügye, bajban az NHL-címvédő - Déli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
jún. 3
12:06
A hadsereg is segít az évszázad árvízében (Infostart)
Egész Közép-Európát áradások sújtják. Ausztriában, Csehországban és Németországban több településen szükségállapotot hirdettek, van ahol ismét az évszázad árvízéről beszélnek.
jún. 3
12:06
Janics Natasa négy számban indul az Eb-n (Infostart)
Harmincöt tagú csapat képviseli Magyarországot a portugáliai Montemor-o-Velhóban jövő péntektől vasárnapig sorra kerülő kajak-kenu Európa-bajnokságon, amelyen Storcz Botond szövetségi kapitány tíz érmet remél.
jún. 3
12:09
Siker esetén meghosszabbíthatják a jegybanki programot (Infostart)
Augusztus végén, szeptember elején készít leltárt a növekedési hitelprogramról a jegybank vezetése.
jún. 3
12:12
Az ároktői bűnbanda újabb tagja szabadulhat (Blikk)
jún. 3
12:12
Vádemelés a pénzszállítókat kirabló bandával szemben (Alternatív Energia)
Vádemeléssel zárta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) a nyomozást azzal a három pomázi férfivel szemben, akik 2010 nyara és 2011 tavasza között, a fővárosban és Pest megyében 6 pénzszállítót raboltak ki - értesült a HavariaPress.
jún. 3
12:12
Zsidómentes oszág: 400 évvel megelőzte Hitlert az egyházalapító (ATV)
Luther Márton "A zsidókról és hazugságaikról" című műve még soha nem jelent meg magyar fordításban. A Hetek című lap most lefordította a könyv 11. fejezetét. Luther rasszista főművében a zsidó kérdés végső megoldását a zsidómentes (Judenrein) Németországban, sőt a keresztény hitnek ellenszegülő zsidók kiirtásában látta.
jún. 3
12:21
Orbánt és Gyurcsányt is bátran lehet püfölni (BorsOnline)
Sokan álmodoztak róla, hát most megtehetik: bárki büntetlenül pofán vághatja Gyurcsány Ferencet vagy Orbán Viktort. Egy számítógépes alkalmazás teszi lehetővé az indulatok levezetését.

Keresés