A tavaszi Bringázz a munkába! kampány sikeresebb volt mint valaha: a program 8000 résztvevője 1,6 millió kilométert tekert, 2053 vállalat csatlakozott a mozgalomhoz. Egyre többen használják minden nap, munkába járásra a kerékpárt, sokan elegánsan és gyerekeikkel együtt is használták biciklijüket.
Már csak napok vannak hátra Katalin hercegnő és Vilmos herceg első gyermekének születéséig. Az egész világ lázasan várja az utód érkezését, de Angliában külön iparág épült a kis trónörökösre.
Nyilvánvaló bundázás miatt a Nigériai Labdarúgó Szövetség felfüggesztette négy alsóbb osztályú klub működését, amelyek közül kettő feltűnő gólkülönbséggel igyekezett kiharcolni a feljutást.
Az Index információi szerint Hende Csaba honvédelmi miniszter megfigyelése állhat a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál (KNBSZ) történt gyors személycserék hátterében - írta a hírportál szerda délután. A Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-nek nem kommentálta a cikket.
Megmérkőzött egymással két olimpiai bajnok kajakosunk, mégpedig autóval és gokarttal. Dombi Rudolf 2-0-s előnyre tett szert Kökény Roland ellen, de a vb után jön a visszavágó.
Az idén június végén több mint 250 ezer magyar dolgozott legalább fél éve külföldön, és csaknem minden tizedik háztartásban van tartósan külföldön dolgozó személy - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. szerdán az MTI-vel.
A várható heves zivatarok miatt másodfokú figyelmeztetést adott ki Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területére az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az év elején életbe lépett munkahelyvédelmi akcióterv eredményei a várakozásoknak megfelelően alakultak: eddig 720 ezer munkavállaló foglalkoztatását könnyítette meg, s a munkáltatók költségei a program révén összesen 45 milliárd forinttal csökkentek.
A takarékszövetkezeti integráció kialakítása hosszú folyamat, de év végére már létrejöhet a közös tőkemegfelelés a takarékszövetkezeti rendszer egészének szintjén - mondta Vojnits Tamás.
A Federal Reserve nem fog sietni a kamatszintjének emelésével akkor sem, ha a munkanélküliségi ráta markánsan csökken - közölte szerdán Ben Bernanke, a Fed elnöke.
A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat szakemberei mentették meg egy német motorcsónak-pilótanő életét a múlt hétvégi azerbajdzsáni futamon. Simone Schuft 180 kilométeres sebességnél bukott és egy percig volt a víz alatt eszméletlenül.
Az év végéig a Magyar Nemzeti Galéria több állandó kiállítása is megújul, emellett tárgyalások folynak egy Chagall-tárlat őszi magyarországi bemutatásáról is.
Az év elején életbe lépett munkahelyvédelmi akcióterv eredményei a várakozásoknak megfelelően alakultak: eddig 720 ezer munkavállaló foglalkoztatását könnyítette meg, s a munkáltatók költségei a...
Csütörtökön egy hidegfront hatására több helyen várhatóak záporok, zivatarok, északkeleten heves zivatar, akár zivatarlánc is kialakulhat jégeső, felhőszakadás és viharos kifutószél kíséretében. Többfelé megélénkül, a Dunántúl északi felén megerősödik az északnyugati szél, 25-32°C várható.
A Praktiker menedzsmentje tegnap este Hamburgban közölte, hogy nem sikerült megvalósítani azokat az újrastrukturálási folyamatokat, amelyekkel a menedzsment meg szerette volna őrizni a vállalat...
Ma indul a kereskedés a hazai parketten az új Richter részvényekkel, melyek mai kereskedésre vonatkozó bázisárát a BÉT tegnap este közzé is tette. Az elkövetkező hónapokban akár nagyobb figyelmet is...
A tegnapi kereskedésben a Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,13 százalékkal 35 800 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 955,9 millió forintot ért el. Egyre közelebb a 36.000 (3.600) forintos ellenállási szint, a lendület lassulását jelzi a tegnapi doji star.
A Masra vágyik egy angol kisfiú, Dexter, ezért írt a NASA-nak egy levelet. Míg ő elégedett volt a válasszal és a kapott poszterekkel, édesanyja kiakadt a levél hangvételén.
Hatvan képviselő - köztük Lázár János, Gyurcsány Ferenc és Botka László - nem szólalt fel a parlament tavaszi és nyári ülésszakán, csaknem kétszer annyi, mint az előző években.
A magyar idő szerint hajnali öt órakor napvilágra került döntésből megtudtuk, hogy a japán jegybank nem változtatott a monetáris politikáján. Szinten tartotta a korábbi eszközvásárlási programjának...
Az amerikai börzék eltérően teljesítettek annak ellenére, hogy Ben Bernanke arról beszélt, hogy tartósan alacsonyan marad az irányadó kamatráta a gazdaság élénkítése érdekében. A tengerentúlon...
Szükség van a tartósan laza monetáris politikára és az eszközvásárlási program befejezése után még egy jó ideig nem lesz kamatemelés - lényegében ez az a két legfontosabb üzenet, amelyet tegnap késő...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Egy hete robbant ki a botrány Németországban az adidas és a Nike sportszergyártó cégek elégedetlensége végett. Mario Götze, a német Bayern München játékosa ugyanis Nike pólóban jelent meg bemutatásán.
Kórházi ágyán, könnyeit hullajtva árulta el Kovács Erzsi énekesnő: a saját fiaként szeretett Tilinger Attila miatt lelkileg összetört, négymillióját is hiába kéri tôle vissza. A fiatal énekes elismeri, tényleg tartozik, de kevesebbel.
Vélhetően egy műanyag tárgytól pusztult el múlt szombaton a Szegedi Vadaspark egyik büszkesége, Atlant, a zsiráfbika. Az állatkert azóta már tárgyal az új zsiráf érkezéséről.
Tegnap Bernanke szavaira kilőttek a piacok, ennek ellenére nem csak a vételi, de az eladási oldalon is találhatunk kedvező beszállási pontokat. A HP mellett ma az RWE és az arany grafikonját...