Főként az ország északkeleti területein, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében okozott károkat a csütörtöki vihar, míg Békés megyében, Orosházán jégeső pusztított. Több helyen a tömegközlekedés és a vasúti forgalom is megbénult egy időre.
Már több mint 5200 nemzeti dohánybolt megnyitott, egységes arculattal, az elvárásoknak megfelelően - tájékoztatott a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. csütörtökön.
Több mint 40 milliárd forint kedvezményt vettek igénybe a cégek a munkahelyvédelmi akcióterv keretében az elmúlt 5 hónapban - nyilatkozta Czomba Sándor államtitkár. Közben egy friss elemzés szerint leginkább a szakképzettséget nem igénylő munka iránt érdeklődnek azok, akik külföldön próbálnának szerencsét.
A Ferenciek tere átépítése miatt péntektől szakaszosan lezárják az Irányi utcát egy hónapra - közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtök este az MTI-vel.
Az Egyesült Államok bízik benne, hogy meg tud állapodni Afganisztánnal arról, hogy 2014, vagyis a NATO katonai küldetésének befejeződése után is egységeket állomásoztathasson a közép-ázsiai országban - jelentette ki csütörtökön a szakterület legmagasabb rangú amerikai diplomatája.
Tovább gyűrűzik a portugál kormányválság, az elnök ugyanis visszautasította a kormányátalakítási terveket és előrehozott választásokat javasol a jövő év elejére - tudósít a Reuters. Visszautasította...
Varga Mihály az első félév legjelentősebb gazdaságpolitikai sikerének tartja a Magyarország ellen kilenc éve indított túlzottdeficit-eljárás megszüntetését; a nemzetgazdasági miniszter nem lát okot újabb adóintézkedésekre, tarthatónak tartja az idei és a jövő évi deficitcélt, és úgy látja, ha lehetőség lenne rá a munkahelyvédelmi akcióterv irányelve mentén csökkenhetnének a közterhek.
Hétfőtől kaphatóak a jegyek a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München augusztus 11-i, győri fellépésére. A bajor sztárcsapat a magyar bajnok Győri ETO FC-vel találkozik.
Nemzeti érdeknek nevezte a földtörvény egységes értelmezését a Kúria elnöke. Új testület veszi át szeptemberben az Országos Választási Bizottság feladatait.
Születése pillanatától luxuskörülményekre számíthat Vilmos herceg és Katalin hercegnő első gyermeke, az Egyesült Királyság majdani uralkodója, akinek néhány napos kórházi tartózkodása várhatóan több mint tízezer fontjukba (3,4 millió forint) kerül majd a szülőknek.
Kamion csapódott be Horváthné Reiner Erika házába. A lengyel kamion először felborult, majd egy kocsit maga alá gyűrt, végül - a kerítést átszakítva - a 40 tonnás teherautó berobbant a családi házba. Csodával határos módon mindenki túlélte a parkolást.
A kormány véleményével ellentétben Magyarország nem teljesít jobban a korábbi kormányok időszakához képest - fogalmazta meg Surányi György volt jegybankelnök és Chikán Attila egyetemi professzor, az...
Őszi előre hozott választással számol a luxemburgi miniszterelnök, akinek a kormánykoalíciója összeomlott különböző titkosszolgálati botrányok miatt. Jean-Claude Juncker azt reméli, hogy újra megválasztják.
A magyar bajnokságban harmadik Budapest Honvéd két gólzáporos győzelemmel jutott tovább a montenegrói bronzérmes Celik Niksic ellen a labdarúgó Európa Liga-selejtező 1. fordulójában, ugyanis az egy hete idegenben aratott 4-1-es sikert követően csütörtökön a hazai visszavágón 9-0-ra nyert.
Komoly emelkedéssel indították a napot az amerikai tőzsdék annak ellenére, hogy a munkaerőpiacról egy vártnál rosszabb adat érkezett. A vezető indexek 1% körüli pluszokkal zártak, amivel a Dow és az...