Keddtől az Országos Meteorológiai Szolgálat nem térségekre, hanem járásokra adja ki a veszélyes időjárási jelenségekre figyelmeztető riasztásokat - közölte a meteorológiai szolgálat veszélyjelző osztályának vezetője csütörtökön.
A médiatanács szerdai döntésével 12 új kisjátékfilm elkészülését támogatta 74,5 millió forinttal - mondta Kollarik Tamás, a médiatanács tagja, a Magyar Média Mecenatúra program koordinátora.
Egy gyermek könnyebben megsérült a csütörtök délután Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére lecsapó vihar miatt, és a megyében ötezer fogyasztó maradt áram nélkül, mert fakidőlések miatt több elektromos vezeték leszakadt - közölték az érintett szervezetek az MTI-vel.
Ujjaival megerőszakolta 17 éves szerelmét a 32 éves P. Zsolt. A férfit őrizetbe vették, de később kiengedték, ekkor újra megbecstelenítette a fiatal nőt. Zsolt most tíz év letöltendőt kapott.
Budapest - Évek óta kereste a számára izgalmas, megfelelő projektet Rudolf Péter (53). A színész-rendező ezt Fehér Béla Kossuthkifli című regényében találta meg, amelynek tévés változatát csütörtökön kezdték forgatni.
Az MSZP szerint a kormány a hiánycél teljesítése érdekében feláldozott minden mást, így a társadalom túlnyomó többsége rosszabbul él, mint a kormányváltáskor.
Július 1-jétől bővült a helyi iparűzési adó meghatározása során figyelembe vehető, a fizetendő adót csökkentő tételek köre - hívja fel a figyelmet a Deloitte.
Keddtől az Országos Meteorológiai Szolgálat nem térségekre, hanem járásokra adja ki a veszélyes időjárási jelenségekre figyelmeztető riasztásokat - közölte a meteorológiai szolgálat veszélyjelző osztályának vezetője.
A bérletek és a kempinghelyek már elkeltek a vasárnapig tartó zamárdi Balaton Soundra, napijegyek csak csütörtökre és vasárnapra kaphatók; a szervezők arra számítanak, hogy a rendezvény látogatóinak száma felülmúlja a tavalyit, elérve a 110 ezret - derült ki a elektronikus zenei fesztivál csütörtöki sajtóbejárásán.
Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke és Mága Zoltán hegedűművész önkéntesek segítségével osztott ételt a karitatív szervezet Batthyány téri főépületénél, ahol a fél 6-os kapunyitásig mintegy százötvenen gyűltek össze.
Komoly emelkedéssel indították a napot az amerikai tőzsdék annak ellenére, hogy a munkaerőpiacról egy vártnál rosszabb adat érkezett. A vezető indexek 1% körüli pluszokat mutatnak, a Dow indexben...
Egy gyermek könnyebben megsérült a csütörtök délután Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére lecsapó vihar miatt, és a megyében ötezer fogyasztó maradt áram nélkül, mert fakidőlések miatt több elektromos vezeték leszakadt - közölték az érintett szervezetek az MTI-vel.
A határon átnyúló megyerendszerről és az önkormányzati jogalkotásról szóló konferencián Rétvári Bence fontosnak nevezte ezeknek az együttműködések támogatását, megerősítését.
Előzetes konzultációra szólította fel csütörtökön a brit kormányt a parlament arra az esetre, ha a kormány úgy dönt, hogy fegyvereket szállít a szíriai ellenzéki erőknek.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság július 15-i hatállyal felmenti a Fővárosi Módszertani Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat vezetőjét, Molnár Lászlót.
Szigetvár korábbi csődjére utalva 1,65 milliárd forintról szóló csekket akart átadni Bajnai Gordonnak a város fideszes polgármestere csütörtökön, de azt a volt miniszterelnök nem fogadta el.
Emlékesttel tisztelegnek pénteken Mogyoródon a májusban tragikus körülmények között elhunyt Erőss Zsolt hegymászó kiemelkedő teljesítménye előtt - közölte az MTI-vel Marosán László, a Juhász Jácint Művelődési Ház munkatársa, az esemény egyik szervezője. Az 1968-ban Csíkszeredában született sportember több mint egy évtizede költözött Mogyoródra.
A változtatás alapvetően nem érinti a meteorológiai veszélyjelzési rendszert, így a veszélyességi szinteket, jelenségeket, valamint a kiadás, módosítás, illetve visszavonás módját.
Új fényt vet a John F. Kennedy amerikai elnök meggyilkolása ügyében folytatott, mindig is megkérdőjelezett hivatalos vizsgálatokra egy ősszel megjelenő újabb könyv.
Liviu Dragnea román miniszterelnök-helyettes szerint az erdélyi magyaroknak nincs okuk tiltakozni a tervezett régióátalakítás ellen. A politikus erről csütörtöki nagyszebeni sajtótájékoztatóján beszélt a Mediafax hírügynökség beszámolója szerint.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Sokan ott éjszakáztak sátorban a helyszínen, hogy jegyet szerezzenek a wimbledoni tenisztorna döntőjére. Így tett egy 34 éves nő is, akinek a számára azonban rémálommá vált a sportesemény.
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal zöld jelzést adott az első online kommunikációra alkalmas pénztárgépre, amely a rendeletnek megfelelően képes a kereskedők és a NAV közötti mobil-adatkommunikációra. A rendszert a hazai kereskedelmi informatika vezető szállítója, a magyar Laurel Cégcsoport engedélyeztette.
A korrupció és a szervezett bűnözés leküzdése segítheti Románia csatlakozását a határellenőrzés nélküli schengeni övezethez - mutatott rá Jean-Marc Ayrault francia miniszterelnök csütörtökön Bukarestben, ahol Traian Basescu államfővel és Victor Ponta miniszterelnökkel folytatott megbeszélést.
Egy gyermek könnyebben megsérült a csütörtök délután Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére lecsapó vihar miatt, és a megyében ötezer fogyasztó maradt áram nélkül, mert fakidőlések miatt több elektromos vezeték leszakadt - közölték az érintett szervezetek.
Csak az elmúlt hét végén 155 kilogramm afgán heroint koboztak el a hatóságok Moszkva környékén - számolt be a felderítési eredményekről csütörtökön az orosz Szövetségi Kábítószer-ellenes Szolgálat vezetője.
Már több mint 5200 nemzeti dohánybolt megnyitott, egységes arculattal, az elvárásoknak megfelelően - tájékoztatott a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. csütörtökön.
Egy hónapig nem futballozhat Wayne Rooney, az angol bajnok Manchester United csatára, aki az együttes ázsiai túráján, edzés közben szenvedett combsérülést.
Magyarország - Zivatarlánc vonult végig Kelet-Magyarországon csütörtök délután. A több száz kilométer hosszú, zivatargócos front jégverést, özönvizet és erős szelet hozott, ahol csak elhaladt.
Négymilliárd forintot csoportosított át a kormány a felsőoktatási intézmények finanszírozási problémáinak kezelésére, összesen egymilliárddal pedig a Nemzeti Olimpiai Központ beruházásainak...
Tavaly havonta 85 960 forint volt a létminimum Magyarországon egy egyszemélyes háztartásban. Az egy évvel korábbihoz képest 2,4 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Főként az ország északkeleti területein, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében okozott károkat a csütörtöki vihar, míg Békés megyében, Orosházán jégeső pusztított. Több helyen a tömegközlekedés és a vasúti forgalom is megbénult egy időre.
Már több mint 5200 nemzeti dohánybolt megnyitott, egységes arculattal, az elvárásoknak megfelelően - tájékoztatott a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. csütörtökön.