2013. július 20. szombat

júl. 20
8:21
Visszatérnek a turisták Görögországba (Infostart)
Visszatérnek a külföldi turisták Görögországba, a központi bank pénteken közölt adatai szerint májusban 38,5 százalékkal, az idei év első öt hónapjában pedig 15,5 százalékkal nőttek az idegenforgalmi bevételek.
júl. 20
8:30
Világliga-ezüst után vb-aranyra tör a Benedek-csapat! (Agroinform)
Cikkünkben a hétvégén kezdődő barcelonai vizes vb férfi és női vízilabda tornáját vesézzünk ki bővebben.
júl. 20
8:33
Részben visszadobták a Sólyom engedélykérelmét (Blikk)
júl. 20
8:48
Fűben ülve nézhetik az LGT koncertjét (Infostart)
A februári három LGT Arénakoncertet követően a tabáni koncerteket idézi meg az egész napos LGT Fesztivál augusztus 18-án, az alsóörsi Európa Kempingben. A Nagyon Balaton programsorozat részeként megvalósuló fesztivál születéséről és részleteiről Presser Gábor, a LGT vezetője beszélt az InfoRádiónak.
júl. 20
8:48
Még nincs rendben a Sólyom engedélye (Infostart)
Részben visszadobta a Nemzeti Közlekedési Hatóság a Sólyom Hungarian Airways engedélykérelmét - értesült a Népszabadság.
júl. 20
8:48
Tenisz: Federer is elődöntős Hamburgban (Sport365)
Az első helyen kiemelt svájci nagy csatát vívott a német Mayerrel a hamburgi tenisztornán.
júl. 20
8:50
Orbán Viktor: A nemzet képes az együttműködésre (Infostart)
A 2021-es vizes világbajnokság rendezési jogának elnyerése a miniszterelnök szerint jó példa arra, hogy a nemzet képes az együttműködésre a közös célokért.
júl. 20
8:50
Csak jövőre érkezik a Veszprém bombaigazolása (Sport365)
Christian Zeitz, a THW Kiel világbajnok kézilabdázója kitölti a jövő nyárig érvényes szerződését, és csak azután lesz a Veszprém játékosa.
júl. 20
8:51
Kizuhant a hullámvasútból egy nő (Blikk)
júl. 20
8:52
Újra megállnak a hajók a Margitszigetnél (Infostart)
Mától ismét megállnak a Budapesti Közlekedési Központ hajói a margitszigeti kikötőkben, a D13-as járatok tehát ismét érintik a szigeten szállodák és a Centenáriumi emlékmű kikötőket is. Ezek a járatok a Rómaifürdőtől a margitszigeti kikötők érintésével egészen a Haller utcáig közlekednek, a Kopaszi-gátnál azonban továbbra sem állnak meg.
júl. 20
8:54
Hány jelzőlámpa van Budapesten? (Infostart)
Több mint ezer jelzőlámpa van a fővárosban, ezeket rendszeresen ellenőrzi a BKK Közút. A közlekedési lámpák összehangolásának felülvizsgálata ősszel kezdődik meg - mondta Almássy Kornél vezérigazgató az InfoRádiónak.
júl. 20
9:06
A Liverpool 50 milliót akar Suárezért (Agroinform)
Luis Suárez egyre közelebb az Arsenalhoz, amely 40 millió fontot kínál érte, a Vörösök 50 millió alatt nem tárgyalnak.
júl. 20
9:09
Rendelettervezet az elektronikus adózásról (ProfitLine)
Az elektronikus adózási ügyintézést a központi elektronikus szolgáltató rendszeren (KR) keresztül, vagy felhasználói névvel és jelszóval, vagy elektronikus aláírással lehet végezni - egyebek mellett ezt tartalmazza az a nemzetgazdasági miniszteri rendelet-tervezet, amely a kormány honlapján jelent meg.
júl. 20
9:12
Bajnai: „a Fidesz kilopja az emberek szemét” (ATV)
Bértüntetőkkel akadályozta a Fidesz az Együtt 2014 felcsúti tiltakozó megmozdulását - erről az E2014-PM pártszövetség elnöke beszélt az ATV Start című műsorában. Bajnai Gordon szerint "Orbán Viktor és csapata" attól fél, hogy Magyarország polgárai a megmaradt független sajtó segítségével rájönnek, hogy miről is szól ez a rendszer valójában.
júl. 20
9:21
Gatlin 9.94-gyel lépett tovább a sprintersztárok doppingbalhéján (Sport365)
Az amerikai Justin Gatlin 9,94 másodperccel nyerte a férfi 100 métert az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat tizedik, Monte-Carló-i versenyén.
júl. 20
9:23
Késik a veszprémi csúcsigazolás, 20 ezerért lehetsz ott egy vb-meccsen - Reggeli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
júl. 20
9:30
Vasdarab metszette fel a forgatáson a magyar színész hasába (Alternatív Energia)
Épp a Mancs nevű mentőkutyának emléket állító film egyik jelenetét vették fel, amikor a főszereplő hasát felsértette egy vasdarab. mentő vitte el.
júl. 20
9:42
Részleges szalagszakadás a Loki légiósánál (Agroinform)
Joel Damahou a Strömsgodset elleni csütörtöki Európa Liga-mérkőzésen sérült meg.
júl. 20
9:45
Az IMF-hitel előtörlesztéséről heteken belül dönt a kormány (Gondola)
Heteken belül megszületik a döntés arról, hogy az IMF-hitel előtörlesztését meglépje-e a kormány - mondta Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára.
júl. 20
9:45
Bomba miatt nem járnak a vonatok (Blikk)
júl. 20
9:48
Tizenkétezer négyzetméteres parkolóban utazik Orbán és édesapja (Alternatív Energia)
A felcsúti stadion VIP-parkolójának kialakítása érdekében Orbán tulajdonközösséget hozott létre édesapjával és a focialapítvánnyal.
júl. 20
9:48
Sehol a királyi utód, a brit sajtó egyre türelmetlenebb (ATV)
Újabb hét telt el a Royal Baby, vagyis a majdani brit uralkodó megszületése nélkül, és a brit sajtó, amely a hivatalos tájékoztatás teljes hiányában hetek óta csak találgatásokra és rendre hamisnak bizonyuló kiszivárogtatásokra támaszkodik, most már a szülést gyorsító jó tanácsokkal vegyes, indulatoktól sem mentes gúnyolódásba kezdett.
júl. 20
9:54
Dzsudzsák csapata a 96. percben verte az Anzsit - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
júl. 20
9:56
A Bayern és a Dortmund is a Ligakupára hajt - Ezt látod élőben (Sport365)
A szombati élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
júl. 20
9:58
Meghalt a manchesteri legenda, aki törött nyakkal védett az FA Kupa-döntőn - videó! (Sport365)
Életének 89. évében elhunyt Bert Trautmann, a Manchester City legendás kapusa, aki törött nyakkal védett az 1956-os FA Kupa-döntőn.
júl. 20
10:03
Szívrohamot kapott a piteevő verseny közben (Gondola)
júl. 20
10:05
Spekulációk Csányi lépése után (Gondola)
OTP-részvényeket adott el a bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor, valamint a minősített befolyása alatt álló Bonitás Zrt. csütörtökön.
júl. 20
10:06
Megbénult a vonatforgalom - bomba lapult a sínek mellett (Alternatív Energia)
Valószínűleg világháborús lövedéket találtak Törökszentmiklóson, ezért nem járnak a vonatok Szajol és Fegyvernek-Örményes vasútállomás között
júl. 20
10:08
"Cigány buzik" - letartóztatták a Pride-on verekdőket (Alternatív Energia)
Előzetes letartóztatásba került a Budapest Pride felvonulás utáni atrocitás három gyanúsítottja, olvasható a rendőrség honlapján.
júl. 20
10:09
Merevedési zavar - a baj nem jár egyedül (WebBeteg)
A merevedési zavar hátterében sokszor valamilyen keringési betegség húzódik meg. A kezelésben ezért az urológus, andrológus mellett a belgyógyász is szerepet kaphat.
júl. 20
10:15
Aranybányának bizonyulnak a brit utcák? (ProfitLine)
Értékes mennyiségű nemesfémet remél utcák tisztításából egy cég Nagy-Britanniában. A Veolia Environmental Services nevű vállalat mintegy 40 városban söpri az utcákat és várakozása szerint évente 1 millió font - 350 millió forint - aranyat, platinát, palládiumot és ródiumot takarít be.
júl. 20
10:18
Kiscsapatok nagy meccséből profitálnánk (Agroinform)
Az abszolút újonc Grödig a Ried gárdáját fogadja, mely találkozón a gólokban látunk értéket.
júl. 20
10:21
Kerry most van a csúcson (Blikk)
júl. 20
10:24
Együtt-PM: Esztergomi fideszeseknél parkol az előre beszedett tankönyvpénz (Alternatív Energia)
Hónapokig egy olyan cégnél parkol majd a szülőktől a tankönyvekre beszedett pénz, amelynek vezetésében esztergomi fideszesek kaptak szerepet, állítja Karácsony Gergely, aki az ombudsmantól is vizsgálatot vár a személyes adatok kezelése miatt.
júl. 20
10:27
Videó: tankkal randalírozott egy fesztiválon az olasz csapat új igazolása (Sport365)
Nyomozást indított az olasz futballszövetség Giulio Migliaccio ellen. A Palermóból frissen szerződtetett játékosnak nem mindennapi a "bűne".
júl. 20
10:29
Ott lesznek az NHL-es profik a téli olimpián (Sport365)
Az NHL sztárjai ott lehetnek a jövő évi szocsi téli olimpián, miután megszületett az erről szóló megállapodás az NHL és a nemzetközi szövetség (IIHF) között.
júl. 20
10:36
Bővül a kecskeméti repülőnap programja (Infostart)
A korábbi három-néggyel szemben idén hét kötelék is bemutatót tart a kecskeméti nemzetközi repülőnapon, amelyet augusztus 3-án és 4-én rendeznek meg.
júl. 20
10:36
Vettel jött, látott és győzött a teszten (Agroinform)
A Red Bull pilótája pénteken délután ült autóba, és máris a háromnapos teszt legjobb köridejét autózta Silverstone-ban.
júl. 20
10:38
Jönnek az új trafipaxok (Infostart)
Mintegy félezer modern sebességmérő beszerzését tervezi jövő tavaszig az Országos Rendőr-főkapitányság. Az idén 165 mobil sebességmérő, jövő április végéig pedig legalább 300 fix telepítésű komplex közlekedési ellenőrzési pont kialakítását tervezik.
júl. 20
10:42
Kata: összeghatár és naptári év - hogyan kell számolni? (Adózóna)
Miként kell értelmezni az egymillió forintot a kata alá belépő vállalkozónál? Olvasónk kérdésére az Adózóna okleveles adószakértője, Juhász Tibor válaszol.
júl. 20
10:45
Pénzhez juthatnak az Orvostechnikai Szövetség tagvállalatai (Infostart)
Ősszel hozzájuthatnak követeléseik egy részéhez az Orvostechnikai Szövetség tagvállalatai, ezt az ígéretet kapták az egészségügyi államtitkárság képviselőitől.
júl. 20
10:45
Folytatódnak a zavargások Egyiptomban (Infostart)
Egyiptomban újabb összetűzések voltak Mohamed Murszi elűzött egyiptomi elnök hívei és ellenzői között.
júl. 20
10:54
Tárgyaltak a felsőoktatási intézmények kategóriába sorolásáról (Infostart)
A felsőoktatási intézmények kategóriába sorolásáról is tárgyalt tegnap a Felsőoktatási Kerekasztal - írta a Magyar Nemzet.
júl. 20
10:54
Fáradt svéd fiúk ellen fogadunk (Agroinform)
A svéd harmadosztály szombati mérkőzésen egy olyan csapat lesz a házigazda, amely szerdán 120 perces kupameccset vívott.
júl. 20
10:57
Félezer modern sebességmérő beszerzését tervezik (Blikk)
júl. 20
11:00
Egy egész város "úszhat a szemétben" - nem jön többé a kukásautó (Alternatív Energia)
A jelek szerint az államnak kell egy ideiglenes szolgáltatót kijelölnie Martfűn, ugyanis a régi augusztusban már nem hajlandó tovább elvinni a szemetet, az önkormányzati hulladékelszállító cég létrehozása pedig legalább 4-5 hónapot vesz igénybe.
júl. 20
11:00
Mindössze 100 készház épül idén Magyarországon (Pénzcentrum)
Az elmúlt évhez hasonlóan idén száz készház épül az országban, a magyar cégek által exportált ilyen házak száma viszont eléri a kétszázat - közölte a Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) keretében tevékenykedő készházépítő szakmai tagozat (MAKÉSZ)....
júl. 20
11:00
Őrület: 145 ezren lennének bérletesek a Dortmund 80 ezres arénájában (Sport365)
A bérletértékesítés szempontjából továbbra is a német labdarúgó-bajnokság éllovasa a Borussia Dortmund, amely már 55 ezer bérletet adott el a 2013/14-es szezonra.
júl. 20
11:02
Videó: borzalmas hisztit csapott a Gerrarddal találkozó női rajongó (Sport365)
A Liverpool legendája, Steven Gerrard Indonéziában is a nők bálványa. Egy rajongóé legalábbis biztosan, látva, milyen reakciót váltott ki a hölgyből, hogy találkozhatott kedvencével.
júl. 20
11:12
Hogyan ússzuk meg fülgyulladás nélkül? (Blikk)
A vízi sportokat űzők, a vízparton nyaralók életét gyakran megkeseríti a fájdalmas betegség. Mit tehetünk ellene?

Keresés