Watford — Titokban elkövetett csokievés miatt zavartak haza iskolai kirándulásról egy 11 éves lányt Nagy-Britanniában. A gyerekért anyjának 260 kilométert kellett utaznia.
Megújul az egri vár, az állami tulajdonban lévő történelmi emlékhely fejlesztése pályázaton elnyert több mint 1,7 milliárd forintból valósul meg. Új, látogatókat vonzó programokat is terveznek - tájékoztatott az egri polgármesteri hivatal médiareferense.
Magyarország — Mindössze 290 kilogrammot nyom, 165 kilométer/óra a maximális sebessége, 3000 méterig emelkedhet, 12-20 liter üzemanyagot fogyaszt óránként a Hungaro Copter magyar fejlesztésű ultrakönnyű helikoptere, szemben egy átlagos, kétszemélyes, 620 kilós gépmadárral, amelynek végsebessége 190 km/óra.
Elfogták azt az isaszegi férfit, aki egy húszéves nőt több mint két héten át fogva tartott, bántalmazott és prostitúcióra kényszerített Nyíregyházán – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.
Hangszerek és fellépőruhák nélkül érkezett meg a debreceni Campus Fesztiválra a nemzetközi slágerlistákat az elmúlt években meghódító fiatal dán énekesnő-dalszerző, Nabiha Bensouda és zenekara, csomagjaik eltűntek a repülőút során – tájékoztatta Bakó Csaba, a fesztivál sajtfőnöke szombaton az MTI-t.
Elsőként az olasz Fabio Fognini jutott döntőbe a Hamburgban zajló, 1,1 millió euró összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán, miután szombaton két játszmában legyőzte a harmadik helyen kiemelt spanyol Nicolas Almagrót.
A tavalyi év legmeghatóbb történetének egyik főszereplője, Schoep - nem váratlanul, de - elhunyt. A németjuhász keverék több millió embert ríkatott meg gazdájával együtt.
Az európai parlamenti (EP-) választásig hátralévő egy évben az embereknek fontos kérdésekkel kell foglalkozni az EU-ban, az intézményi reformok most nem időszerűek - mondta Ódor Bálint, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára.
Képtelen a betegsége miatt folytatni a munkát a Barcelonánál Tito Vilanova edző, aki emiatt távozott a klubtól. A spanyol bajnokcsapat jövő hétre ígérte az új szakember megnevezését.
Bajnai Gordon újabb szereplőt talált a rezsicsökkentés-ellenes koalícióhoz - így kommentálta Selmeczi Gabriella, a Fidesz-szóvivője az Együtt-PM választási szövetség vezetőjének szombati, a Magyar Szolidaritás Mozgalom Egyesület alakuló közgyűlésén elmondott beszédét.
A sport terhesség alatt lehetőséget ad a fittség megőrzésére, és segít felkészülni a szülésre is. Ha a terhesség komplikációmentes, nincs akadálya annak, hogy a kismama fizikailag aktív maradjon.
Hamisan állította egy 26 éves nő, hogy megsérült az áprilisi bostoni merényletben. Audrea Gause 480 ezer dollárt gombolt le az áldozatok megsegítésére létrehozott alapítványról. Kiderült: még csak a városban sem volt a robbantáskor.
Kecskemét — Tilosban parkolt Kimi Räikkönen (33)! A Lotus Forma–1-es autóversenyzője Kecskeméten, egy mozgássérülteknek fenntartott helyen hagyta a verdáját.
Budapest — Hiába a tökéletes alak és a bájos arc, nincs önbizalma a legszebb főiskolás lánynak. Biró Laura (21) anglisztika szakra jár a veszprémi Pannon Egyetemre, tolmács-fordítónak tanul.
A szíriai ellenzéki koalíció új elnöke egy nyilatkozatában legfőbb törekvésének nevezte, hogy a lehető legtöbb fegyvert szerezze be a szíriai lázadók számára.
A szervező Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közlése szerint Erdély 119 településén tüntettek szombaton este 20 órától a román kormány régiósítási terve ellen, a történelmi régiók és az autonómia mellett.
További kilenc számban eldőlt, hogy mely egység képviseli Magyarországot az augusztus végén kezdődő, duisburgi kajak-kenu világbajnokságon. A Maty-éri válogató szombati versenynapján tíz döntőt bonyolítottak le.
Budapest — Már csak öt nap és kezdődik az NB I 2013/2014-es szezonja. A futballisták izgatottan várják a rajtot, az elmúlt év legjobbjai is készülnek. Kovács István (21) remek játékának köszönhetően berobbant a köztudatba, folytatná a fejlődést.
Célfotóval a fehérorosz Sziarhej Papok nyerte az országúti kerékpáros Central European Touron a szombati Miskolc Grand Prix-t. A legjobb magyar versenyző Dér Zsolt volt, aki hetedikként ért célba.
Öt embert végrehajtandó halálbüntetésre ítéltek a kelet-kínai Santung tartományban, mert lemészárolták egy hajó legénységének 16 tagját még 2011-ben - jelentette a kínai média.
Dunakeszi — Az Arnold Classicra vágyik Rozgonyi Csaba (40) testépítő. A világhírű filmszínész és egykori testépítő, Arnold Schwarzeneggerről (65) elnevezett egyesült államokbeli viadal a mai napig kiugrási lehetőséget biztosít az amatőr versenyzőknek.
Szeged — Bár néhányan már nemzedékváltást emlegettek a kajakosok, kenusok második világbajnoki válogatója kapcsán, két háromszoros olimpiai bajnokunk, Kovács Katalin (37) és Douchev-Janics Natasa (31) a 200 méter szombati döntőiben megmutatták, korai még leírni őket.
Barcelona – Tizenhat év után először nem kapitányként lesz jelen egy vízilabdás világeseményen Kemény Dénes (59). A férfi válogatottat irányítva három olimpiai, 2 Eb- és egy világbajnoki aranyat szerző szakember már új pozíciójában, a honi szövetség elnökeként lesz ott a barcelonai vébén.
Háromszázadik alkalommal sorsoltak autót a gépkocsinyeremény-betétkönyv tulajdonosok között. Érdemes hát visszatekinteni a több mint ötven éve működő konstrukció történelmére, amelyben számos érdekesség akad. A 90 ezernél is több kisorsolt autó közül több mint 700 gépkocsi - illetve annak ellenértéke - még ma is gazdájára vár. A legtovább eddig egy 1975-ben megnyert Wartburg várta tulajdonosát.…