A továbbtanulással járó várható kiadásokról és bevételekről ad képet a Diákhitel Központ honlapján elérhető új kalkulátor, amely adott intézményre, képzésre és településre vonatkozó adatokkal segíti a leendő hallgatókat, a szülőket és a pedagógusokat.
Megállapodott a Cisco Systems a számítógépes biztonsági szolgáltatásokat kínáló Sourcefire nevű társaság 2,7 milliárd dollárért történő megvásárlásáról - számolt be a Marketwatch. Ezzel a Cisco...
Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy hagyjon fel a devizahitelek szabályozásának "barkácsolásával", és kérje fel a Magyar Nemzeti Bankot, hogy kezdeményezzen háromoldalú tárgyalásokat a Svájci Nemzeti Bankkal, illetve az Európai Központi Bankkal (EKB) a probléma megoldása érdekében - közölte a párt kedden az MTI-vel.
Énekesként és karmesterként is fellép a százéves veronai arénában Plácido Domingo, akit július közepéig egy madridi kórházban kezeltek tüdőembólia miatt.
A legnagyobb török ellenzéki párt szerint politikai okokból, koholt vádakra alapozva börtönzött be újságírókat Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök kormánya - derült ki a Köztársasági Néppárt közleményéből kedden.
A keddi adatok szerint 94 ember vesztette életét az előző napi, 6,6-es erősségű északnyugat-kínai földrengésben, egy embert még keresnek, több mint ezren sérültek meg - jelentette a kínai média.
Óriási meglepetésre 2-0-s összesítéssel búcsúzott a Bajnokok Ligája 2. fordulójában a fehérorosz BATE Boriszov, amely tavaly a csoportkörben is vitézkedni tudott.
Budapest - Ez már a mélypont! 2013-ban kétezer eladott CD már kimagasló eredménynek számít. Ennél már nem lehet tovább csökkenteni az aranylemez követelményeit. A rendszerváltás előtt 100 ezer eladott album kellett hozzá! Szigeti Ferenc szerint ez megalázó, a Mahasz szerint abszurdum.
A Forma-1-es versenyzőknek egy extra DRS zónájuk lesz a hétvégi Magyar Nagydíjnak helyet adó Hungaroringen, miután az FIA úgy döntött, kipróbál egy újabb zónát az előzések elősegítésére. Tovább »
Szerencsés volt a Rangers csapata, amely a skót harmadosztályra készül a nyáron. Az edzésük közepén ugyanis egy villám csapott bele a pályába. Szerencsére senki nem sérült meg.
Öt kontinens harminc országának mintegy háromezer sportolója vesz részt a szerdán kezdődő és vasárnapig tartó szegedi IDBF sárkányhajó-világbajnokságon.
A Nemzeti Együttműködési Alap eredményt hirdetett a civil szervezeteknek szóló szakmai pályázatán, 817 pályázati munka összesen 950 millió forint támogatást nyert.
Egy hét alatt 11 ember halt meg a heves esőzések, áradások következtén északnyugat-Kínában, ahol több mint félmillió ember szenved a mostoha időjárástól - jelentette helyi forrásokra hivatkozva a Hszinhua hírügynökség kedden.
A magyar monetáris politika kereteinek változása, amelyre a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke tett utalást a kamatdöntő ülés után, kevésbé radikális, mint amilyennek első látásra tűnik.
Budapest - Tovább izgulhatnak a devizahitelesek: értesüléseink szerint a szerdai kormányülésen, a korábbi hírekkel ellentétben, nem fog döntés születni a devizahitel-szerződések rendezéséről. Az azonban biztos, hogy a hitelcsomag nem terjed ki valamennyi lakossági devizahitelesre, csak a lakáshitelekre fog vonatkozni.
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottság azt kérte a bíróságtól, hogy a bizottság tagjai betekinthessenek a volt titkosszolgálati vezetők perében keletkezett iratokba.
Budapest - Több ezer forintot lecsíphetnek maguknak a buszsofőrök azzal, hogy nem kapcsolják be a klímát – tudta meg a Blikk. Információink szerint ez az oka annak, hogy nemegyszer forróságban kénytelenek utazni a budapestiek.
A brazilok felett aratott könnyed, 20-6-os győzelem után az olaszok elleni csoportrangadón is nyert, méghozzá fölényesen a magyar női vízilabda-válogatott kedden a barcelonai vizes világbajnokságon.
A magyar államadósság csökkenő pályára állt, ezt mindenki tudja - reagált az államadósság-adatokkal kapcsolatos ellenzéki nyilatkozatokra a Fidesz szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Afganisztán biztonsági helyzetéről is tárgyalt kedden Újdelhiben Joe Biden amerikai alelnök és Manmohan Szingh indiai kormányfő - értesült a Press Trust of India (PTI) hírügynökség.
„A nyugdíjkorhatár csillagos égbe emelésével persze lehet javítani ezen az arányon, de kérdés, ki akar – és főleg ki tud – majd hetvenévesen is dolgozni.”
A luxusautókról híres Bentley 800 millió fontot invesztál brit üzemébe annak érdekében, hogy megalkossa az első SUV típusú terepjárót - számolt be a Financial Times. A Bentley stratégiája nagyban...
Tematikus városnéző sétával egybekötött négyrészes koncertsorozatot indít a Fuga Budapesti Építészeti Központ. Az első esemény Liszt belvárosát mutatja be vasárnap délután, este pedig a Junior Prima díjas fiatal zongoraművész, Borbély László ül a zongorához a központ Breuer Marcell termében.
Horvátországban egyedülálló, lovagi tornával egybekötött középkori hangulatú vásárt rendeznek nyaranta az adriai Rab városában, az eseményre idén július 25. és 27. között várják a látogatókat a magyarok által is kedvelt településen.