Ismét az EY-t választották a legvonzóbb tanácsadó cégnek Magyarországon és Európában a pályakezdők. A vállalat az összesített európai rangsorban a harmadik helyet szerezte meg a Google és az Apple után – derül ki a nemzetközi munkáltatói márkakutatással foglalkozó Trendence Institute legfrissebb felméréséből.
Lelassul a spanyol gazdaság teljesítményének hanyatlása, a hazai össztermék (GDP) a második negyedévben már csak 0,1 százalékkal csökkent az előző három hónappal összevetve, míg az első negyedévben még 0,5 százalékkal zsugorodott.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint száraz, napról napra melegebb léghullámok árasztják el a Kárpát-medencét. A napi középhőmérséklet szerdán és csütörtökön elsősorban a Dél-Dunántúlon, péntektől már másutt is többfelé meghaladja a 25 fokot, sőt a hétvégén és a jövő hét elején helyenként 27, 28 fok körül valószínű.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Norvégia tegnap a két évvel ezelőtti, Anders Behring Breivik által elkövetett tömeggyilkosságra emlékezett, amelyben 77 személy vesztette életét. A norvég neonácit azóta elítélték, 21 évig tartó börtönnel sújtották, ami a legsúlyosabb büntetés az országban. A vérengzés politikai hatásai elcsitultak. Bár több olyan szociáldemokrata is jelöltként indul a szeptemberben esedékes parlamenti…
Ahogy a tegnapi kereskedésben, úgy ma is leválasztották a hazai börzét az európai társaktól, ugyanis míg Európában részben a kínai miniszterelnök szavaira optimista hangulat bontakozott ki, addig a...
Megszületett a kompaktkategória talán legszebb és legfiatalosabb puttonyosa, a Seat Leon ST. A Leon eddigit történelme során nem volt példa kombi kivitelre, ám a gyártó a legfrissebb szériából jónak látta egy praktikus kivitel piacra dobását, az autó formáit elnézve pedig milyen jól tette!
Rentábilis lehet a 2021-es úszó-, műugró- és vízilabda-világbajnokság, amelyet Budapest és Balatonfüred rendezhet - mondta a Napi Gazdaságnak a Magyar Úszószövetség elnöke.
Nottingham - Túladagolták a nyugtatót egy demenciás férfinak, csak hogy csendben legyen – az idős bácsi olyan koktélt kapott, hogy elzuhant menet közben, agyvérzést kapott és meghalt.
Örök nyugalomra helyezték Katona Tamás történészt, egykori politikust kedden a budapesti Farkasréti temetőben. Boross Péter volt miniszterelnök búcsúbeszédében kiemelte: Katona Tamás hűséggel és alázattal látta el munkáját, felelősségteljes posztokat töltött be nehéz körülmények között.
Hat halálos áldozata volt kedd reggel a megbuktatott Mohamed Murszi elnök hívei és ellenfelei közötti összecsapásoknak az egyiptomi fővárosban, Kairóban - közölte egy egészségügyi tisztviselőt idézve az al-Ahram napilap internetes oldala.
A Fidesz támogatja a családi adókedvezmény kiszélesítésének tervét - közölte Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban, hogy a kabinet szerdai ülésén tárgyal a demográfiai programról, amelynek részeként bővülhet az adókedvezményt igénybe vevők köre.
Kormos Kata sajtótájékoztatóján így reagált arra, hogy Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője korábban azt közölte: pártja támogatja a családi adókedvezmény kiszélesítésének tervét, amelyről szerdai ülésén tárgyal a kabinet mint a demográfiai program egyik lehetséges eleméről.
Az online biztosítási piacon az elmúlt hat hónapban nőttek az átlagdíjak, pedig az elmúlt években inkább a díjak csökkenése volt megfigyelhető. "Kérdés, hogy ez a törés csak az új biztosítói teher egyszeri hatása, vagy egy hosszabb távú trendforduló első jele" - mondta el Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója a kedden tartott sajtótájékoztatón. Az alkusz bejelentette azt is, hogy a banki…
A Fidesz támogatja a családi adókedvezmény kiszélesítésének tervét - közölte Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban, hogy a kabinet szerdai ülésén tárgyal a demográfiai programról, amelynek részeként bővülhet az adókedvezményt igénybe vevők köre. Így azok a családok is érvényesíthetnék az adórendszer adta kedvezményeket, amelyek ezt eddig…
Öt kontinens harminc országának mintegy háromezer sportolója vesz részt a szerdán kezdődő és vasárnapig tartó szegedi IDBF sárkányhajó-világbajnokságon.
Dolgozik, vagy a lábát lógatja, esetleg barátaival chat-el, a céges telefonon gyermekeit neveli a dolgozó? Milyen esetekben, milyen feltételekkel ellenőrizheti munkavállalóját a munkáltató?
A nyolcadik helyen kiemelt Magdalena Rybarikova már a nyitókörben búcsúzott a kaliforniai Stanfordban zajló, 795 707 dollár összdíjazású keménypályás női tenisztornán.
Hamarosan idehaza is kezdetét veszi majd a gyorsjelentési szezon, a sort pedig szokás szerint a gyógyszergyártók nyitják. Az Egis a korábbi évekhez képest idén meglehetősen korán, augusztus 1-én...
A hivatalos verzió szerint agrárbefektetésre kell a pénz, amit Csányi Sándor az OTP részvényekért kapott. De akkor miért beszélnek bankárok és közgazdászok háborúról és új gazdasági elitről?
A jelenlegi politikai rendszerrel kapcsolatos szkepszis és reménytelenség mára olyan nagyfokúvá vált, hogy felmerül a kérdés: miként lehetne új erőt önteni ebbe az elfáradt, hanyatló képviseleti demokráciába – fogalmazott az ATV Startban Tamás Gáspár Miklós, akinek meglátása szerint nincs remény a 2010 előtti állapotok restaurációjára.
Miközben Kína nagyobb részét eső áztatja és árvizek pusztítják, a középső országrészben a szárazság következtében 380 ezer embert sújt ivóvízhiány - jelentette a Hunan tartományi aszály-elhárító központ kedden.
Eláruljuk a legkeresettebb sztármodellek nyári szépségtrükkjeit. Azt ugyan nem állítjuk, hogy felvehetjük velük a versenyt, hisz nekik a munkájuk legfontosabb része, hogy jól nézzenek ki, és hihetetlenül profi csapat áll mögöttük (sminkesek, fodrászok, személyi edzők, stylistok – uram bocsá' plasztikai sebészek), akiknek a ragyogó külsejüket köszönhetik. A kíváncsi riporterek azonban sosem…
Nemsokára kiderül mennyi az alapkamat és megszólal Matolcsy György is - saját részvényeket vett az OTP - Alkotmánybírósághoz fordulnak a takarékszövetkezetek - Nézze meg itt >>
Hőség esetén egyes vasúti szakaszokon sebességkorlátozásokra lehet szükség, egyelőre azonban nem kell számítani ilyen intézkedés bevezetésére - mondta Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese.
Valószínűleg magyar labdarúgójával, Laczkó Zsolttal együtt érkezik Magyarországra edzőtáborba az olasz bajnokságban szereplő Sampdoria, amely augusztus 9-én játszik barátságos felkészülési mérkőzést az NB II-es Sopron vendégeként.
Az MSZP szerint a jelenlegi kormány csak leépít, rombol és elbocsát az egészségügyben, eddig több mint 300 milliárdot vont ki az ágazatból. Az ellenzéki párt azt ígéri, kormányra kerülése esetén emelné az egészségügyi dolgozók alapbérét és ügyeleti díjait, életpályamodellel és a kényszernyugdíjazás eltörlésével mérsékelné a kivándorlás mértékét.