Olasz Anna az ötödik, Risztov Éva, a tavalyi londoni olimpia aranyérmese pedig a kilencedik lett Barcelonában, a nyíltvízi úszók keddi 10 kilométeres versenyében.
Az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy a legfrissebb statisztikai adatok alapján a gyermekek több mint fele létminimum alatt kénytelen élni, ezért a párt azt ígéri, kormányra kerülve nem tűrik majd a gyermekek éhezését.
Az Európai Bizottság kilenc országnak, köztük Magyarországnak is haladékot adott a szélessávú mobilinternet (4G) hálózat kiépítéséhez szükséges 800 MHz-es sáv felszabadítására. A közös megegyezéssel...
Olasz Anna az ötödik, Risztov Éva, a tavalyi londoni olimpia aranyérmese pedig a kilencedik lett Barcelonában, a nyíltvízi úszók keddi 10 kilométeres versenyében.
Az Együtt-PM szövetség szerint a többgyermekes családokban 2010 óta nem csökkent, hanem nőtt a szegénység mértéke, a gyermekvállalás Magyarországon a legfőbb szegénységi kockázattá vált - közölte a választási szövetség kedden a Fidesz szóvivőjének szavaira reagálva.
Visszavonja az Európai Bizottság azokat a kereseteket, amelyeket Magyarországgal, illetve Spanyolországgal szemben nyújtott be korábban az Európai Bírósághoz a távközlési szektorra kivetett...
Olasz Anna az ötödik, Risztov Éva, a tavalyi londoni olimpia aranyérmese pedig a kilencedik lett Barcelonában, a nyíltvízi úszók keddi 10 kilométeres versenyében.
A következő hónapokban az eddig végrehajtott jelentős kamatcsökkentések és a változékony pénzügyi piaci környezet a kamatcsökkentések ütemének vagy mértékének megváltoztatását indokolhatják -...
Ma tartja elsõ kamatdöntési sajtótájékoztatóját Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, amelyet "Iránymutatás az MNB kamatdöntéseihez" címmel hirdettek meg. Azt már tudjuk, hogy a...
A jelenlegi kormány - szemben a baloldallal - nem hagyja a közösségi létesítményeket elkótyavetyélni és lepusztulni, hanem felújítja és fejleszti azokat - közölte a Fidesz Sajtóirodája kedden a Demokratikus Koalíció (DK) politikusának szavaira reagálva az MTI-vel.
A Monetáris Tanács a 2013. július 23-i ülésén a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve 2013. július 24-i hatállyal 4,25%-ról 25 bázisponttal 4,00%-ra csökkentette a jegybanki alapkamatlábat. Az ülés rövidített jegyzőkönyve 2013. augusztus 7-én 14 órakor jelenik meg. Az alábbiakban a mai kamatdöntés indoklása olvasható.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) hangsúlyozta, a jogszabályváltozások nem érintik a jogosultság szabályait, tehát ugyanaz kaphat táppénzt, terhességi-gyermekágyi segélyt és gyermekgondozási díjat, aki korábban is kaphatott. Azon munkavállalóknál sincs változás, akik ugyanannál a munkáltatónál dolgoznak évek óta, vagyis esetükben az előző éves, illetve a jogosultság kezdő napját…
Az Együtt-PM azt kezdeményezi, hogy az állam ne csak bizonyos minisztériumok dolgozóinak, hanem minden bérből élő állampolgárnak térítse meg a fizetését terhelő tranzakciós díjat.
Németországban a gazdaság töretlenül fejlődik, noha a fejlődés üteme az év folyamán némileg lassult. Ennek ellenére az állami bevételek az esztendő első felében a vártnál is magasabbak voltak és így szinte magától értetődik, hogy a politikai és üzleti döntéshozók többsége elégedett a jelenlegi kormány politikájával. Ez pedig tovább erősíti a kancellár arra vonatkozó esélyeit, hogy szeptemberben…
Bejelentette párttá alakulását a Traian Basescu román államfőhöz közel álló politikusokból alakult Népi Mozgalom Alapítvány, amely részben civil szervezetként, részben pártként folytatja tevékenységét - jelentette be Marian Preda, az alapítvány elnöke.
Egész nap viszonylag stabilan tartotta magát a forint árfolyama, a 294,50-es szint körül billegett az euróval szemben. Aztán elkezdődött Matolcsy György sajtótájékoztatója, ahol több újítást is...
Percenként 25 ezer Twitter-üzenet kommentálta hétfőn éjszaka Vilmos cambridge-i herceg és hitvese, Katalin hercegnő első gyermekének születését - jelentette be kedden a Twitter.
Stratégiai döntéseket hozott a Magyar Nemzeti Bank - jelentette be kedd délutáni, kamatdöntést követő sajtótájékoztatóján Matolcsy György. A jegybankelnök azt mondta, hogy folytatódik a...
Az infláció ugyan engedné a lazább monetáris politikát, a piaci környezet azonban változékony - indokolt lehet a kamatcsökkentések ütemének vagy mértékének megváltoztatása, írja a Monetáris Tanács. Matolcsy értelmezte a mondatot: tovább vágják a kamatot, csak lassabban.
Elkészítette első antiszemitizmus-monitoring jelentését a Tett és Védelem Alapítvány által felállított Brüsszel Intézet. Az alapítványnak az MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint a jövőben havi rendszerességgel számolnak be az antiszemita cselekményekről, és ingyenes telefonvonalat is működtetnek az incidensek bejelentésére.
Folytatódik a jegybanki kamatcsökkentési ciklus, amelynek végén 3-3,5 százalék lehet az irányadó ráta - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
A médiában megjelent megalapozatlan és szakmaiatlan valótlan állításokkal szemben a jelenlegi Kormány hivatalba lépése óta elkötelezett az államadósság tartós csökkentése mellett, és olyan gazdaságpolitikát folytat, ami ezt lehetővé is teszi - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Miután Matolcsy György sajtótájékoztatóján közölte: a jegybank folytatja kamatcsökkentési ciklusát, akár 3-3,5 százalékig is, a forint gyengülni kezdett.
Az Egyesült Államok olimpiai bajnok válogatottja második mérkőzésén is nyert a Barcelonában zajló vizes világbajnokság női vízilabdatornáján. A tavalyi londoni győztes, két napja a görögöket 12-8-ra legyőző csapat kedden Kanadát verte meg két góllal.
Ezzel a vízmennyiséggel a tározótó nyári vízszintje 10 centimétert emelkedik, és a vízállás a Kisköre-felső vízmércén mért 725-ről 735 centiméterre változik.
Stratégiai döntéseket hozott a Magyar Nemzeti Bank - jelentette be kedd délutáni, kamatdöntést követő sajtótájékoztatóján Matolcsy György. A jegybankelnök azt mondta, hogy folytatódik a...
Jakab és György - a legnagyobb valószínűséggel e két név valamelyikét, esetleg mindkettőt kaphatja Vilmos herceg és hitvese, Katalin hercegnő elsőszülött fiúgyermeke, legalábbis ha a londoni fogadóirodák tippjei helyesnek bizonyulnak.